Hallgatás helyett

– A műcsarnokbeli botrány előtt nem tudta, hogy Fekete György a kirekesztő kultúrpolitika elkötelezettje?

– Fekete György a Heti Válasznak tavaly augusztusban adott interjújában azt mondta: a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiában, a SZIMA-ban vannak az országot rendre feljelentő balliberálisok, a Magyar Művészeti Akadémiában pedig a nemzetiek, akik felépítették Kolontárt. Már akkor jeleztem: én nem építettem Kolontárt. Legfeljebb Dunaújvárost az 1950-es években. A SZIMA-nak pedig több barátom is tagja, róluk képtelenség azt állítani, hogy az ország feljelentői lennének. Fekete György akkori interjúja után Esterházy Péter az Élet és Irodalomban közölt írásában név szerint megszólított minket – Szakonyi Károlyt, Korniss Pétert és engem mint a Magyar Művészeti Akadémia tagjait –, és azt kérdezte, mi lesz a barátsággal. Azt feleltük: mi sosem fogunk árkot ásni a két értelmiségi társaság között. Akkor még azt gondoltam: az MMA-ban is szót érthetünk majd egymással.

– Fekete György említett augusztusi megszólalása előtt már az alaptörvénybe is belefoglalták az MMA különleges jogköreit. Milliárdos pénzügyi forrással, amelyet a kultúra más területeiről vontak el. Ez önmagában is kiverhette volna a biztosítékot.

– Legyünk igazságosak: az MMA eleinte jó ügyeket is támogatott. Például a Szegedi Szabadtéri Játékok Hegyen-völgyön lakodalom című produkcióját. Más kérdés: utóbb vállalhatatlan módon váltották le a szegedi nyári játékok igazgatóját. Ám korábban ugyancsak az MMA támogatásával tudtuk kiosztani a Magyar Táncművészeti Szövetség díjait is. Kezdetben azt hittük, nem döntnöki, hanem tanácsadói szerepünk lesz. Akkor még azt sem tudtuk, fizetés is jár majd az MMA-tagsággal.

– Megszólalásaiban Fekete rendre sejteti: az előző rendszerben sok üldöztetés érte. Pedig életrajza másról tanúskodik. Miként nyerte el az MMA tagjainak bizalmát?

– Nem ismertem kellő részletességgel a munkásságát. De az is a tényekhez tartozik: az MMA köztestületté alakításának elképzelése Makovecz Imrétől származik, és az ő halála után Fekete György volt az, aki napi tizenhat órát dolgozott azért, hogy az egyesület köztestület legyen. Néhány hónap alatt fel is állította az apparátust. Közben már korábban is rendszeresen találkoztunk az MMA Kecske utcai központjában. Művészetről, kultúráról, kultúrpolitikáról beszélgettünk. Fekete György hozzászólásai okosak voltak. Egyáltalán nem tapasztaltam bennük azt a kirekesztő világlátást, amely aztán elnöki megszólalásait jellemezte. Nem tudom persze, miként alakulnak a dolgok, ha már akkor is arról beszél: az MMA elsődleges célja a teljes magyar művészeti élet feletti totális uralom.

– Talán akkor is itt tartanánk, ha már korábban kilóg a lóláb.

– Annyi biztos: az elhíresült közgyűlés kezdetén a testület vezetősége részéről csupán Csáji Attila alelnök szólt néhány enyhén dorgáló, majd megbocsátásba forduló mondatot Fekete György botrányos megnyilvánulásai kapcsán. A tagok közül felszólaló Szakonyi Károly már világosabb volt, majd én mondtam el a magam keményebb stílusában: nem szeretnénk ilyen művészeti akadémiát. Négy pontban azt is összefoglaltam, hogyan működhetnénk nyitott szellemben. Fekete György erre közölte, nem kíván a kritikákra reagálni. Aztán már nem szólalt meg senki; az egész elnökség hallgatott. Ez szerintem azt jelenti: egyetértenek Fekete György józan ésszel elfogadhatatlan kijelentéseivel. Számomra ezért egyetlen út maradt: kilépni az MMA-ból.

– Még néhányan – köztük Ekler Dezső, Fehér László, Korniss Péter, Kaján Tibor, Cserhalmi György, Rost Andrea – ugyancsak kiléptek. Mások jelezték: igazat adnak önnek, de maradnak. És voltak – például Mezey Katalin, Szemadám György –, akik a Magyar Nemzetben fejtették ki: akik Feketét kritizálják, voltaképpen a kormányt támadják. A többség pedig nem szól egy szót sem. A hallgatás vagy Fekete mentegetése csak a pénzről szól? A tagok a jövedelmüket féltik?

– Biztos van köztük néhány szegény nyugdíjas, akinek számít az a nettó 87 799 forint. Az elnökségi tagok jelentősebb összeget kapnak. Másfelől: a közgyűlés előtt többen felhívtak – köztük elnökségi tag is –, és azt javasolták, írjunk alá tiltakozó petíciót Fekete György megnyilatkozásai ellen. Én beszéltem le őket, mondván, várjuk meg a közgyűlést, ott nyíltan, szemtől szembe beszélhetjük meg a dolgainkat. Ám a közgyűlésen ők meg sem szólaltak. A szünetben viszont vagy húszan rázogatták a kezemet, gratuláltak a kritikus szavaimért. Amikor kérdeztem, ők miért hallgattak, nem tudtak válaszolni. Ez a legdöbbenetesebb.

– Amit mond, múltbeli időket idéz.

– Néhány napja kaptam egy névtelen levelet, amelyben azt írják: „Félrevezettek, kétszázötven kiváló művészt hagytál cserben. Akadémikus társaid.” Üzenem nekik: ma már tartunk ott, hogy felhívhatnak, és leülhetünk beszélgetni. Elmondanám: nem vezettek félre, el tudom dönteni, mi vállalható, és mi nem. S aki az életművem ismeretében megkérdőjelezi a nemzeti hovatartozásomat – erre is van már példa –, az minimum nem normális.

– Mi is nyíltan beszélgetünk, de a demokrácia azért rendesen roskadozik. Minimum abszurd a helyzet.

– A Kádár-rendszerben is íródtak névtelen levelek, ám a hetvenes évek közepe óta nem volt ilyen erőszakos térfoglalás. Igaz, a rendszerváltás után az SZDSZ elég agresszívan juttatta kultúrpozícióba a saját embereit, de tehetségteleneket soha.

– Az MMA-nak akadnak azért szakmailag megkérdőjelezhetetlen tagjai is.

– Barátaim is vannak köztük, akiket soha nem fogok megtagadni. A lelkiismeretével meg mindenkinek magában kell elszámolnia. De ha már szóba kerültek az abszurdok: gondoljunk csak a jelenkori színházi élet legaktuálisabb történéseire, amelyek még az aczéli időkhöz sem hasonlíthatók. Amikor a hetvenes évek legvégén Székely Gábor és Zsámbéki Gábor bekerült a Nemzeti Színház művészeti vezetésébe, Kossuth-díjas színészek is lázadozni kezdtek, majd a párttitkár jelentette fel az új vezetőket. Aczél György erre azt mondta Zsámbékiéknak: maguknak sem lehet jó ilyen légkörben dolgozni, menjenek át a felújított Katona József Színházba, kapnak státust és költségvetést. Aczél, a párt ökle pontosan tudta: ezzel a húzással megalapította Magyarország legjobb színházát. Alföldi Róbertnek ki ajánlott hasonló lehetőséget? Persze Vidnyánszky Attila helyzete sem egyszerű. Tehetsége okán helye van a Nemzeti Színház élén, de amilyen áron odajutott, az önpusztító. Elég, ha azt nézzük, kiket vesz maga mellé. Például kommunikációs igazgatónak olyan komisszárt, aki képviselőként törvénybe akarta iktatni: házasság nélkül nincs család. Az ilyen gondolkodás nincs jó hatással a művészi szabadságra.

– Személyesen miként éli meg az efféle történéseket?

– Kétségbe vagyok esve, hiszen a Fideszre szavaztam. Azt gondoltam: kétharmados többséggel végre lezárhatjuk majd a kínosan nyitva hagyott ügyeinket, átbeszélve mindazt, amiről két évtizede gyáván hallgatunk. De a mindent lesöprő erőszak egész más irányba visz. Mindegy, mi van mögötte, frusztrációk vagy dölyf, számomra elfogadhatatlan. Erdélyiként másképpen nevelkedtem, háromnyelvűen, amitől mindig úgy éreztem: nem állunk harcban Európával, hiszen egymás részei vagyunk.

(Az interjút teljes terjedelemben elolvashatja a 168 Óra hetilap legfrissebb számában.)