Ha szétlopják az állami cégeket, miért államosítunk?

Az Orbán-kormány az elmúlt öt évben tudatosan törekedett arra, hogy több stratégiailag fontos gazdasági területet közvetlen ellenőrzése alá vonjon. Ennek legegyszerűbb módja az államosítás, azaz a magánkézben, jellemzően külföldi többségi tulajdonú cégeket olyan helyzetbe hozni, hogy megérje nekik lemondani itteni érdekeltségeikről. A vevő maga az állam, amelynek jelenlegi vezetői nem sajnálják az adófizetők pénzét a számukra fontos területek megszerzésére.

Az első, nem igazán végiggondolt lépés a MOL-részvények egyötödének megszerzése volt, potom 500 milliárd forintért. Sokra ezzel nem mentek, viszont azóta a pakett értéke csaknem a felére esett, azaz jóval több mint 200 milliárdot vesztett az állam a vétellel. Senkit nem vontak felelősségre ezért a gigantikus bukásért, miközben a meg sem valósult sukorói telekcsere az ügyészség szerinti bő egymilliárdos, soha meg nem történt állami értékvesztéséért évek óta meghurcolják, sőt egy justizmord elsőfokú bírósági ítélettel börtönbe is küldenék a vagyonkezelő akkori vezetőit.

Ahogy azt sem firtatja senki, hogyan kerülhetett összességében több mint 400 milliárdjába az államnak az E.on gázkereskedelmi cége és azóta is csak félig kihasznált tárolói kapacitása. A kormány felettébb nagyvonalúan bánik a pénzünkkel, mikor államosít, miközben hiányoznak a korrekt és alapos előkészítő tanulmányok. Nem áttekinthető, milyen szempontok alapján, milyen üzleti koncepcióval, milyen reális értékbecsléssel alátámasztva költ százmilliárdokat az Orbán-kormány jórészt veszteséges vállalatok kivásárlására.

A lényeg a jelek szerint az, hogy az ország ellátását szolgáltató közművek állami kézbe jussanak, kerül amibe kerül. És itt nem csupán a nagyvonalú vételár jelenti a kiadást, hanem a megszerzett cégek további működtetése, valamint az eddigi tulajdonosok által fizetett adókról való lemondás. Ne feledjük, az elmúlt években Orbánék különféle különadók kivetésével igyekeztek csökkenteni a költségvetési hiányt, amelyek kiemelten sújtották a kiszemelt energetikai cégeket, valamint a bankokat. Az államosítással ez a bevételi lehetőség jelentősen leszűkül.

A kierőszakolt rezsicsökkentés további gondot jelent, mert elszakította a fogyasztói árakat a tényleges piaci árviszonyoktól. Ez küldte leginkább padlóra az energia-szolgáltatókat, ami elősegíti ugyan azok államosítását, az árkockázat viszont ettől kezdve közvetlenül a költségvetést terheli. Ha tehát nőnek az energiahordozók világpiaci árai, vagy emelni kell a hazai díjakat, vagy a termelődő veszteséget adófizetői pénzből pótolni. A büdzsé tehát nem csupán százmilliárdos nagyságrendű adótól esik el, de még a működést is finanszírozni kell.

Az egyetemes gáz-és áramszolgáltatók államosítása a tervek szerint másfél éven belül befejeződik, de a kormány hírek szerint nem áll meg itt. Egy minisztériumi tanulmány az elosztó, az infrastruktúrát és hálózatot birtokló cégek megvásárlását is célul tűzi ki, nem kevés pénzt, közel ezermilliárd forintot szánva erre. A 2017 végéig lebonyolítandó ügylethez a fedezet nagy részét az MFB kölcsöne adná, azaz az állam saját magától venne fel hitelt a vásárláshoz. Ezzel sietni kell, mert az effajta finanszírozás az EU-ban nemsokára tiltott lesz, és a lebonyolítás nem csúszhat 2020 utánra.

Hogy a vételárakat milyen alapon állapítják majd meg, nem világos. Az viszont biztos, hogy nem igazán jó az alkupozíció, ha az eladó tudja, hogy a kormánynak az ügylet sürgős. Nem ez az egyetlen érdekesség a kiszivárgott tervben. Mivel a kiszemelt cégek momentán általában veszteségesek, ezt az anyag úgy kívánja megoldani, hogy az adásvétel után módosítani kell majd a működési és adózási szabályokat. Ez első ránézésre annyit jelenthet, hogy lazítanak a szigorú előírásokon, ami minőségi és fejlesztési kérdőjeleket vet fel, és csökkentik az adókötelezettségeket, ami pedig bevételkiesés az országnak.

Hogy ez miért érné meg nekünk, egyelőre rejtély. Olyan apróságról nem is beszélve, hogy szomorú tapasztalataink alapján az állam nem igazán jó gazda, kevésbé hatékonyan működtet, mint a magántulajdonos. Arról nem is beszélve, amit tudtunk, de a meglepően őszinte Lázár János közhírré is tett, nevezetesen hogy a politikai hátterű menedzsment szétlopja az állami cégeket. Ezt a földeladás melletti ütős érvként hozta fel, holott legyünk őszinték, a földet aligha lehet ellopni, a művelést végző cégből persze sokat ki lehet venni, de hol van ez az energiaellátáshoz kapcsolódó vállalatok ezermilliárdjaihoz képest? Ha valahol, hát azoknál tényleg nagy tételekben tudnak lopni.

Ha a formális logika szabályai szerint tesszük egymás mellé Lázár vallomását és a nagy energetikai államosítási szándékot, sajátos következtetésre juthatunk a fideszes célokat illetően. Kérdés az is, tartósan állami tulajdonban akarják-e tartani Orbánék a megszerzett cégeket, vagy kistafírozva őket adott pillanatban visszaprivatizálják. Addig ugyanis, amíg ők vannak hatalmon, jó lehet nekik ez a helyzet, de fel kell készülniük arra, ha majd valamikor netán kikerül a kezükből az irányítás. Ha ezt a veszélyt megérzik, gyorsan előkerülhetnek az energetikában is az állami földvagyon kiárusítása melletti Lázár-féle érvek.