Ha Orbánék nem lépnek, csődbe jutunk jövőre
Az IMF legfrissebb elemzése szerint Magyarország jövőre rendkívül nehéz pénzügyi helyzetben lesz: a bruttó finanszírozási igénye eléri a GDP 20 százalékát, ami többszöröse az uniós országok átlagának. Átfogó gazdaságpolitikai korrekció, a piaci bizalom megerősítése nélkül nem, vagy csak hosszabb távon finanszírozhatatlan kamatok mellett teremthetőek meg az ehhez szükséges források.
Nagy előszeretettel hivatkozik a Fidesz-kormány arra, hogy alapvető pénzügyi mutatóink nem rosszabbak az uniós átlagnál, ezért indokolatlan a befektetői bizalmatlanság, tehát a gyenge forint, a magas kamatok és kockázati felár stb. mögött nem áll más, mint a minket gyarmatosítani igyekvő finánctőke összeesküvése. Az egyszerű, nemzetiszínű kokárdába csomagolt magyarázatokra fogékony tömegekkel ez könnyen megetethető, de még a tájékozottabbak számára sem mindig érthető, milyen tényezők, összefüggések befolyásolják a piaci reakciókat, például azt, hogy továbbra is a tíz legkockázatosabb ország közé sorolnak minket, olyanok mellé, akiknek a mutatói látszólag sokkal rosszabbak a mienkéinél.
A nemzetközi szervezetek elemzései jól mutatják, milyen szempontok alapján ítélik meg az egyes országok pénzügyi helyzetét. A legfontosabb közülük az, hogy nem pillanatfelvételt készítenek, hanem a folyamatokat és azok várható hatásait értékelik és számszerűsítik. Ebből következően a jelentések mindig a jövőben várható fejleményekről szólnak, mivel éppen ez a céljuk. Hasonlóan járnak el a befektetési alapok elemzői is, hiszen őket az érdekli, mi lesz a kihelyezett pénzükkel, milyen hozamremény fényében mekkora kockázatot vállalnak. A mutatók közül tehát a piacok számára azok a legfontosabbak, amelyek a leginkább jelzik a trendeket és a várható helyzetet. Itt jön be a képbe az a tényező is, mennyire számítanak az előre jelzettnél kedvezőbb vagy kedvezőtlenebb forgatókönyvre, azaz bíznak-e az adott kormányok korrekciós készségében.
E szempontok alapján sajnos nem állunk túl jól. Az IMF elemzése megerősíti az EU hasonló értékelését abban, hogy az idén legfeljebb stagnálni fog a magyar gazdaság, és sem az idei, sem a jövő évi hiánycélt nem fogjuk teljesíteni komoly költségvetési beavatkozás nélkül. Ez önmagában még nem volna nagy baj, mert ezek a várható adatok uniós szinten nem számítanak rossznak. A problémát az okozza, hogy szélesebb összefüggéseket és a trendeket nézve már kilógunk a sorból, mert belépésünk óta még soha nem teljesítettük az EU által elvárt kritériumokat, eladósodottságunk nagy mértékű és nem csökken, az adósságszolgálatnak a GDP-hez mért aránya pedig egyre nő, jövőre pedig megugrik. Ráadásul a magyar kormány gazdaságpolitikája kiszámíthatatlan, unortodox rögtönzésekre épül, bizonytalanná téve a javulás esélyeit. Ennek alapvető szerepe van abban, hogy a költségvetésünk finanszírozása megdrágult, tovább növelve az amúgy is hatalmas terheket.
Az elemzések egybehangzóan azt mutatják, hogy a 2013-as év kritikus lesz számunkra. Bár esélyünk van a gazdasági növekedésre a kedvező nemzetközi hatások miatt, az úgynevezett bruttó finanszírozási igényünk - azaz összességében a működőképességhez és az adósságszolgálathoz ekkora pénzügyi forrást kell szereznünk - a GDP ötödét eléri, amivel világviszonylatban a dicstelen dobogó második fokán állunk. /Összehasonlításképpen az uniós országok nagy többségénél ez a mutató csupán néhány százalék./ Az IMF szerint drasztikus intézkedésekre és alapvető gazdaságpolitikai fordulatra van szükség, hogy az adósságteher ne nőjön tovább a kezelhetetlen szintig.
Ez csak a bizalom erősítésével és hiteles korrekciós programmal érhető el. Meghatározó, milyen kamatok és árfolyam mellett kell biztosítani a finanszírozást: minél gyengébb a forint, annál nagyobb a teher, minél magasabb hozamot kell adni a pénzforrásokra, annál mélyebbre kerülünk az adósságcsapdában. Hiába mutogat vissza a Fidesz az előző kormányokra az adósság mértéke miatt, mert a felhalmozás felelőssége nagyrészt valóban az övék, az utóbbi két év ámokfutása, a forint 10 százalék feletti gyengülése, az állampapírok hozama és a kockázati felárunk megugrása már az orbáni szabadságharcos politika következménye.
A jövő alakulásának felelőssége pedig egyértelműen a Fidesz-kormányé. Az adatokból félreérthetetlenül látszik, hogy hazánk finanszírozhatósága hosszabb távon csak gazdasági irányváltással és a befektetői bizalom visszanyerésével garantálható. Itt nyer értelmet az IMF-fel és az EU-val kötendő hitelmegállapodás, amelynek több nyilvánvaló előnye van számunkra: egyrészt a feltételei elősegítik a kiszámítható és fenntartható gazdaságpolitika kialakítását, másrészt erősítik a piaci bizalmat irántunk, ami olcsóbb forrásokat és adósságszolgálatot jelent, harmadrészt pedig vészhelyzet esetére biztos és kedvező kamatú hátteret ad. Ha Orbánék az ország érdekét tartanák szem előtt, haladéktalanul megállapodnának róla.