Ha Ön pénzügyi nyomozó, akkor jól jár

Emelnék a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) dolgozó pénzügyi nyomozók bérét; az erről szóló módosító javaslatot az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága általános vitára alkalmasnak találta

2012. június 11., 13:10

A bizottság hétfői ülésén a képviselők 15 igen szavazattal, két tartózkodás mellett támogatták a fideszes Rogán Antal, Babák Mihály, Dancsó József és Márton Attila önálló indítványának Ház elé kerülését.

A bizottság - ugyancsak 15 igennel és 2 tartózkodás mellett - támogatta Kósa Lajos (Fidesz) azon javaslatát, amely szerint a kölcsönzött munkaerő bérét az elsők között kellene kifizetni cégfelszámolás esetén - írta az MTI.

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.