Ha nem jön a makói csoda, bajban leszünk

A rövidlátó gondolkodás és szűklátókörűség veszélyei talán az energetika területén a legnagyobbak. Nálunk sajnos évtizedek óta politikai játszótérré vált ez a téma, ahol a józan érvek és az ország hosszútávú érdekei másodlagossá lettek. Az egymásnak feszülő erők presztízskérdést csináltak szakmai ügyekből, szavazatnyerési versenyt a stratégiai jelentőségű döntésekből. A legjobb példa erre a bős-nagymarosi vízlépcső, amely régóta a vízenergia felhasználásáról szóló normális vitákat akadályozó gumicsont.

Hasonlóan irracionális alapokon mozog az energiaárak kezelése is. Miközben mindenki számára világos, hogy a felhasznált energiahordozók túlnyomó részét importálni vagyunk kénytelenek, ezért közvetlenül ki vagyunk téve a világpiaci ármozgásoknak, folyik a felelőtlen népbutítás arról, hogy ne dráguljon a gáz, az elektromos áram, az állam óvja meg polgárait a növekvő költségektől. Ennek az eredménye volt a gazdasági szempontokat figyelmen kívül hagyó ártámogatási rendszer, valamint a beszerzési költségeket nem követő belföldi árképzés.

Ez utóbbi, továbbá a forint gyengülése miatt kérdéses, begyűrűzik-e hozzánk az, hogy az importgáz ára áprilistól a negyedével, júliustól pedig a felével csökken. Az egyszerű árkalkuláció szerint a dollár az utóbbi nyolc hónapban a forinthoz képest átlagosan 25 %-kal drágult, azaz nagyjából ellensúlyozza a mostani gázár esést. Emellett a korábbi emelések elmaradásából származó veszteséget is pótolni kell, azaz jogosan mondta az Energia Hivatal, hogy szó sem lehet árcsökkentésről.

Az már megint a politikai játszma része, hogy ennek ellenére a kormánypártban voltak hangok, amelyek olcsóbb gázt szorgalmaztak, mondván: nehéz elfogadtatni a lakossággal, nálunk miért maradnak az árak, amikor mindenhol csökkennek. /Ebben az érvelésben persze szerepet játszik a legnagyobb ellenzéki párt hangulatkeltő demagógiája is./ A józan megfontolás ezzel szemben azt mondatja, hogy néhány százalékos árcsökkentés a jelenlegi helyzetben aligha hozna népszerűség növekedést, célszerűbb inkább nyáron vagy ősszel egy nagyobbat lépni.

A napi politikai szempontok a háttérbe szorítják a fő kérdést: hogyan biztosítható az ország hosszútávú energia ellátása? Erre már született egy stratégiai anyag, amellyel a pártok szakértői egyet is értettek. Ez rögzíti a fő irányokat és összegzi a teendőket, hangsúlyozva egyebek mellett a paksi atomerőmű bővítésének szükségességét, egy vagy két dunai vízlépcső építésének igényét, a hatékonyabb energiatermelés és felhasználás lehetőségeit. A stratégiában tehát lényegében politikai egyetértés van, a mindennapi retorikában azonban ez nem köszön vissza.

Állandóan visszatérő jelszó az energia függőség csökkentése, főleg Oroszországgal szemben. Tudomásul kellene végre venni, hogy energiaforrásokban szegény ország vagyunk, és behozatalra fogunk szorulni a jövőben is, hacsak a sokat emlegetett makói gázmező csodát nem tesz. A kérdés tehát nem az, marad-e a külső függés, hanem az, milyen jellegű és irányú lesz. Ha a történelmi félelmeket félretesszük, egyértelmű, hogy az orosz gáz és olaj még jó ideig a legkézenfekvőbb és legolcsóbb forrás. Törekednünk kell persze a beszerzés több irányúvá tételére, de sem a Nabucco, sem a cseppfolyós öbölmenti gáz nem változtathat alapvetően a helyzeten.

Ennél sokkal fontosabb kérdés, milyen összetételű legyen az energia termelő kapacitásunk. A zöldmozgalmak támadásai ellenére az atomerőmű szerepének növelése elkerülhetetlen, az esetleges veszélyek ellenére egyelőre nincs hasonlóan olcsó és a légkört kevésbé szennyező, ilyen méretű energiaforrás. A megújuló energiák nem jelentenek alternatívát: hazánkban a természeti viszonyok miatt sem a szél, sem a nap, sem a vízerőművek nem fedezhetik a szükséglet töredékét sem. Egyelőre megoldhatatlan gondot jelent az is, hogy a megtermelt áramot nem lehet elraktározni, ezért ha például nem fúj a szél, nincs áram. Ezt úgy ellensúlyozzák, hogy 70 százalékos háttérkapacitást építenek ki, jellemzően gyorsan beindítható gázturbinás erőművekkel. Így aztán nem csupán a beruházás lesz roppant drága, de a gázfüggőség is megmarad.

Szakértők szerint nincs több időnk, még az idén dönteni kell a stratégiai energetikai beruházásokról. Mivel itt a következő nemzedékek sorsáról is szó van, félre kellene tenni a napi politikai vitákat és az ország érdekeire figyelni. Ez a feladat független a válságtól, amely előbb-utóbb úgyis véget ér, és független a váltakozó kormányoktól, de még a gáz árának alakulásától és a lakosság pillanatnyi hangulatától is. Ennek kellene végre megfelelő helyet kapnia a közbeszédben csakúgy, mint a botrányokra inkább figyelő médiában.