Gyors elszegényedés, csökkenő fogyasztás – 2013 rosszabb lesz

Az MSZP szerint az elszegényedés súlyosbodását eredményezi a jövő évi költségvetés, amely tovább romlott a kormány utolsó módosító javaslataival.

2012. december 9., 13:58

Erről Józsa István, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese beszélt vasárnapi sajtótájékoztatóján. A szocialista politikus úgy fogalmazott, a 2013-as büdzsé tovább rontja az emberek életszínvonalát, hiszen a reálbérek mellett a belső fogyasztás és a beruházások is csökkennek. Rámutatott: a fogyasztás visszaesése a gyors elszegényedést jelzi, míg a befektetések zsugorodása a következő évekre is negatív kilátásokat jósol – írta az MTI.

Józsa István kiemelte, hogy a kormány a korábban vártnál is magasabb inflációval, továbbá meglepő módon nagyobb munkanélküliséggel is számol költségvetési átiratában. Az MSZP mindemellett úgy látja, hogy a kabinet további megszorításokat is “bekódolt” a 2013-as büdzsébe, hiszen az az utolsó változtatások elfogadása után sem válik fenntarthatóvá a gazdasági növekedés elmaradása esetén. Józsa István emlékeztetett, már a nemzetgazdasági miniszter eredeti javaslata is 600 milliárd forintos megszorítást tartalmazott, amit három további Matolcsy-csomag követett 852 milliárd forintos megszorítással.

A politikus sajtótájékoztatóján kitért a kormány energiaár-csökkentési döntésére is, amely szerinte “elkésett akció” az Orbán-kormány népszerűségének javítására. Ráadásul semmiféle szociális érzékenységet nem mutat, mivel a kis- és nagyfogyasztókra egyformán vonatkozik – tette hozzá.

Józsa István hangsúlyozta: a kabinet “sokkal többet elvesz az emberektől” a vállalati különadókkal, mint amennyit az árcsökkentéssel adna, ráadásul nem is a legszegényebbnek segítenének, akik összességében már 140 milliárd forinttal tartoznak szolgáltatóiknak. Az MSZP ezért akkor lenne elégedett az energia-árcsökkentéssel, ha ez a kiskeresetűeknek fokozott kedvezményeket biztosítana – tette hozzá.

Egy, az MSZP és a korrupció kapcsolatát firtató kérdésre Józsa István azt mondta, a szocialistáknak tiszta a lelkiismeretük, és azon lesznek, hogy leleplezzék a kormány visszaéléseit. Megfogalmazása szerint az MSZP komoly törvényeket hozott a korrupció ellen, az Orbán-kormány ezzel szemben “törvényesítette a Közgépnek azokat a csalásait, amivel minden közbeszerzést el tud vinni”.

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.