Görög választás után - mi lesz veled, Európa?

Az mindenesetre látszik, hogy korántsem lett igazuk a görögök hősies nemfizetési szándékát például állítóknak, elég sok szavazatot kaptak ugyanis a megegyezéspártiak, és a szélsőbal is finomított korábbi álláspontján, ezért nehogy hiány legyen rémületes forgatókönyvekben, Róna Péter rögtön ki is jelentette, hogy tulajdonképp mindegy is, az eurónak és az EU-nak vége - írta a HVG elemzése.

További baljós jel, hogy az előző hétvégén nem különösebben nagy visszhangot kiváltva elkezdődtek a tárgyalások arról, hogyan is lehetne Spanyolország bankrendszerét megmenteni. Hozzávaló: körülbelül százmilliárd euró, amit természetesen nem a spanyol kormány adna, és nem is a spanyol adófizetők, mivel jellemzően pont a spanyol adófizetők által felvett, majd vissza nem fizetett hitelek miatt van baj. Mivel a gondok egyértelműen túlléptek a periférián, érdemes végignézni az európai válsággal kapcsolatos érveléseket. Ki fog derülni, hogy a válságértelmezések nagyja tévedés, ráadásul sokszor rosszindulatú tévedés.

Az elméletek zöme összefoglalható úgy, hogy az euróövezet kialakulása a (fél)periféria országainak leszakadását eredményezi, miközben a nagy gonosz Németország folyton külkereskedelmi többletet termel, épp ezért további olcsó hitelekkel, valamint a multinacionális vállalatok alkalmazta mindenféle trükkökkel tartja fenn a különbségeket. Csak hát azt már elfelejtik megemlíteni, hogy hasonló méretű különbségek az USA államai közt is akadnak (akkor is, ha Wasington D.C.-t leszámítjuk, meg esetleg az offshore-központ Delaware-t), és hogy a legnagyobb különbségek bizony nem Németország és Görögország között vannak, sőt, a németek és az EU-tagságot jól kihasználva növekedő baltiak között sokkal nagyobb az eltérés. Amerika mégsem omlik össze, amiből például kiderül, hogy az Unión belüli mobilitás további növelése Európa előnyére válna, mert a belpiac egységességében azért Amerika még előttünk tart.

Mindegy, a tényektől nagyjából függetlenül ennek ellenkezőjét hirdetik az ezoterikus jobboldal félhomályának közgazdászai, így a rendszeresen globális pénzszivattyúkról értekező Bogár László, erre épülnek a kevésbé sikerült kormányzati sajtóközlemények (amelyek valamelyik kevésbé sikerült különadót próbálják védelmezni). Ezt fejti ki a fentebb már idézett, néha egyenesen alternatív miniszterelnök-jelöltként emlegetett Róna Péter. (Újabb példa arra, amikor az Orbán-kormány kritikájaként az orbánizmus egyik lényegi elemét vonultatja föl valaki.)

Tehát. Az Európai Unió elsősorban politikai projektként indult, és ez még ma is nagyon fontos elem. Egyik célja, ha nagyon egyszerűen akarunk fogalmazni, hogy az európai nemzetállamok többé ne működjenek normálisan, már ha a normális működés alatt az elmúlt egy-két ezer évet értjük, ami alatt a hosszú ideig tartó béke még a kontinens közepén is ismeretlen fogalom volt. Ennek egyik eszközhalmaza politikai, másik pedig gazdasági. A progresszívek az előbbi hangsúlyozására törekednek, a konzervatívak és libertáriusok az utóbbira – és valószínűleg az utóbbi az, mely tényleg segített elkerülni a háborút, már pusztán azzal is, hogy hirtelen mindenkinek német autó, francia sajt és görög olajbogyó kellett, így senkinek nem akaródzott tankot gyártani, és végül mindenki megszokta ezt az elég jó életszínvonalat.

Ebbe a politikai projektbe Németország folyamatosan jelentős összegeket fektet, mint ahogy a politikai centrum többi országa is, beleértve a szintén adóssággal küzdő Olaszországot. A görögök és a periféria országai pedig nettó haszonélvezők, de még a perifériaországnak nem nevezhető Spanyolország is, amelyik az euróövezet negyedik legnagyobb gazdasága. Ez tény, különösebben kétségbe vonni nincs értelme, és már csak emiatt is furcsa vesztesnek tartani a „külső-európai” országokat. Azonban az EU egész költségvetése nem túl nagy, önmagában ezek az összegek nem döntik el a periféria gazdaságainak sorsát, tehát ne is csak ezzel foglalkozzunk.

Természetesen az állami vagy uniós juttatásokon kívül magáncégek is komoly befektetéseket végeznek a periférián, de ennek képlete nem olyan egyszerű, mint ahogy azt sokan látni szeretik. Mind a tőkeigényes szektorokban (nehézipar, energetika), mind az összeszerelésben, mind a kutatás-fejlesztést igénylő iparágakban komoly tőke áramlott a periféria azon országaiba, ahol képesek voltak fogadni. Amennyiben ez tényleg a sokak által sokat emlegetett „pénzszivattyúhoz” vezetne, akkor minden, a periférián nagyban befektető cégeknek otthont adó államnak komoly folyó fizetési többlettel kéne rendelkeznie - írta a HVG elemzése.

Ez azonban egészen egyszerűen nem igaz. Németország jelentős többlettel bír, Franciaország és Olaszország pedig komoly hiánytól szenved, és a euróövezeten kívül is nagy a változatosság.

Folytatás a