Gáz van: újabb különalkuk Putyinékkal?

Úgy tűnik, nem lesz gond a télen Európa gázellátásával. Az ukrán-orosz konfliktusban ugyan továbbra is fennáll a gázfegyver bevetésének a veszélye, de a hét végén lezajlott háromoldalú tárgyalások nyomán legalább a téli gázszállítások ügyében kompromisszum látszik létrejönni. Ebben Moszkva vállalja, hogy a télen nem csökkenti az EU-ba irányuló mennyiséget, sőt az ukránok felé is enged az árból, cserébe fizetési garanciát akar az uniótól és az IMF-től, valamint közös ellenőrzést már az orosz-ukrán határtól. Az erről született egyezség részleteit még tisztázni kell, de a fagyos időszakban ellátási problémáktól vélhetően már nem kell tartanunk.

Akkor sem lett volna nagy baj, ha Moszkva esetleg teljesen leáll a szállításokkal, mert az uniós tárolók gyakorlatilag tele vannak. Ez annyit jelent, hogy mintegy 80 milliárd köbméter tartalék áll rendelkezésre, ami elvileg csaknem a teljes téli szezonra elegendő. Egy brüsszeli elemzés szerint ha egy hónapig nem jönne orosz gáz, egyedül a baltikumi országok kerülnének nehéz helyzetbe, mert nyugati irányból nemigen jutnának tartalékokhoz. Ezért például a litvánok a norvégoktól mobil cseppfolyósított gázterminált béreltek, hogy vész esetén is elláthassák magukat. Összességében tehát az EU felkészült az esetleges orosz lépésekre, alighanem ez is szerepet játszott abban, hogy létrejöhet egy kompromisszum az oroszokkal.

Ez számunkra is jó hír, bár Orbánék semmit sem bíznak a véletlenre, és hírek szerint külön háttéralkukat kötnek a Gazprommal. Ezek nyomán rendeltek nálunk bértárolást, sőt állítólag az elmúlt hónapokban még némi árengedményt is adtak, ezzel mérsékelve a rezsicsökkentés veszteségeit. Októbertől viszont ismét emelkedett a földgáz ára, és jövőre még drágább lesz az előrejelzések szerint, hosszabb távon pedig számos, egyelőre nehezen kalkulálható tényező befolyásolhatja az ármozgást.

Ezek egyik legfontosabbika a 2015-ben lejáró gázszállítási szerződésünk jövője. Jó egy évtizede ennek alapján kapjuk az orosz földgázt, pedig az utóbbi években már korántsem kedvező a számunkra. Az egyik fő problémája az árképzési képlet, amely elvileg az áringadozás hosszabb távú kiegyenlítését szolgálja, a gyakorlatban azonban elszakad a szabadpiaci áraktól, a válság óta jellemzően felfelé. Még ennél is nagyobb probléma, hogy kötelező mennyiségeket tartalmaz, ami annak idején, a szerződéskötéskor garanciát jelentett számunkra a gázellátásunkra. Akkortájt még az igényünk folyamatos növekedésére számítottunk, ennek viszont éppen az ellenkezője következett be: az elmúlt öt évben a hazai gázigény évi 13 milliárd köbméterről 10 milliárd alá esett, miközben a szerződés alapján ennél jóval nagyobb mennyiséget kellene átvennünk, de legalábbis kifizetnünk.

A különbség nagysága nem nyilvános, de sok milliárd köbméterről van szó, aminek a sorsát 2015-ig valahogy rendezni kell. További kérdés az, mi lesz azután, milyen megállapodás alapján mennyi gázt veszünk majd és milyen áron Oroszországtól? Térségünk államai többnyire már megkötötték az új hosszútávú szerződéseket, az Orbán-kormány viszont, úgy tűnik, más utat választ. Kiszivárgott hírek szerint már egy ideje arról tárgyalnak a Gazprommal, hogy ne kössenek új szerződést, hanem csak egyedi megállapodást arról, hogy a le nem hívott gázmennyiséget 2015-től megkaphassuk. Állítólag ez 2018-ig biztosítaná a magyar gázellátást, addig pedig lenne idő gondolkodni a jövőről.

Az elképzelés nem rossz, pozitív oldala az, hogy megszabadulhatunk a le nem hívott gáztömeg terhétől és átmenetileg időt nyerünk. A fő baj vele éppen ez az átmenetiség, amellyel egyelőre a szőnyeg alá lehet söpörni a stratégiai jelentőségű, az energia biztonságunkat érintő vitákat, de azok ezzel nem oldódnak meg. Az érdekünk az lenne, hogy hosszútávra garanciát jelentő és kiszámítható, a mindenkori piaci viszonyokhoz alkalmazkodó kondíciókat tartalmazható szerződéssel biztosítsuk a gázellátásunkat. Ehhez alapvetően változtatni kellene a jelenlegi szerződés feltételein, amitől viszont az oroszok ódzkodnak.

Az ellentétek áthidalását szolgálná az említett átmeneti megoldás, amely azonban éppen egyedi jellege miatt kiszolgáltatottabbá tesz minket: Putyinék tehetnek gesztusokat a feléjük közeledő Orbánnak, de ezzel sakkban is tarthatják őt. A külön utas taktikázás könnyen visszaüthet, ha rövidtávú, bizonytalan jövőjű egyezségekre épül, főleg, ha a másik fél kezében vannak az aduk. Itt éppen ez a helyzet: az amúgy is jelentős függésünk tovább erősödik, különös tekintettel a paksi beruházással való nyilvánvaló összefüggésre. Mondhatjuk úgy is, hogy a földgázszállítások oldaláról is alátámasztják az atomerőművi beruházáshoz fűződő orosz érdekeket.

Teszik ezt a nyilvánosság teljes kizárásával, holott olyan stratégiai jelentőségű ügyekről van szó, amelyek évtizedekre meghatározzák a magyar energetikát, és ezen keresztül alapvetően befolyásolják az ország jövőjét és fejlődési irányait. Ez a sajátos út nem a függetlenedés, hanem egy keleti irányú kötődés, orientáció felé vezet, amelyről pedig nem éppen a legjobbak a történelmi tapasztalataink.