Gáz: nem ez az ár a végső
Júliustól ugyan tíz százalékkal emelkedik a vezetékes gáz ára, de ez még messze van a csúcstól. Nem az a kérdés, lesz-e újabb emelés, hanem az, hogy a kormány mikor és mennyit mer emelni. A világpiaci árak ugyanis sokkal nagyobb drágulást indokolnának.
Ha a kormányzat következetes akar lenni és ragaszkodik a saját közgazdasági elveihez, valamint az uniós elvárásokhoz, a gázárakat a világpiaci mozgásoknak megfelelően alakítja. A szerződéses árképzési szabályozás egyébként pontosan ezt rögzíti: az importáarat mindig az utolsó kilenc hónap kőólajtermékeinek súlyozott átlagára határozza meg. Ez jelen esetben annyit jelent, hogy mivel tavaly nyár végén még nyolcvan dollár alatt jegyezték a nyersolajat, ma pedig már 130 körül, a behozott gáz ennek megfelelően, 30-40 százalékkal drágul. Ha 2007 elejére megyünk vissza, a fekete arany ára azóta csaknem két és félszeresére nőtt, a gáz drágulása ebben az időtávban még nagyobb.
A hazai fogyasztás négyötöde importból származik, tehát a világpiaci ár a meghatározó tényező. Amennyiben a belső szabályozásban tisztán a gazdasági szempontokat követik, ez év végéig legalább további harminc százalékos gázáremelésre számíthatunk. Ez lényegében megegyezik a Fidesz riogatásnak szánt számaival, ami nem véletlen, mert ők pontosan látják, hogy racionális alapokon ez lenne indokolt. De azt is legalább így tudják, hogy a gázár nálunk még mindig politikai és nem közgazdasági kérdés. A magyar háztartások többsége közvetlenül érintett a gázárak alakulásában, közvetve pedig lényegében mindegyik. Jó terep nyílik tehát a populizmusnak, amit egy kellően felelőtlen politilai erő céljai érdekében ki is használ. Egy magára valamit adó pártnak az égbe szökő világpiaci árak mellett elképesztő még mindig arra hivatkoznia, hogy 2002-ben egy kormánypárti politikus azt ígérte, nem lesz gázáremelés és azóta mégis tízszer emelték az árat.
Mint ez is mutatja, a gázár nem kezelhető ésszerű, gazdaságilag indokolt keretek között. Egyrészt a lakosság jelentős részének teherbíró képessége nem viseli el az egyébként szükséges áremelést, másrészt a kérdés a belpolitikai csatározások középpontjában áll, ahol a legnagyobb ellenzéki párt demagógiával igyekszik jó pontokat szerezni magának. Ebben a helyzetben a kormány két rossz közül választhat: vagy kitart az ésszerűség diktálta árszabályozás mellett és ezzel vállalja a népszerűtlen lépéseket, tovább rontva választási esélyeit, vagy a kelleténél kevésbé emeli a gázárat és visszatér a hatalmas állami támogatások fenntarthatatlan rendszeréhez.
A dilemmát valószínűleg úgy oldják fel, hogy egyfajta középutat választanak, emelnek, de nem az indokolt mértékben. Erre utal, hogy most is 9.9 %-os drágulásról döntöttek, nehogy kétszámjegyű legyen az emelés. Negyedév múlva minden bizonnyal hasonló ugrás következik, majd a világpiaci trendek függvényében egy újabb. Egy biztosan kiszámítható: a Fidesz minden alkalommal újra és újra előjön majd a szokásos szöveggel a felelőtlen, hazug és népnyúzó kormányról, nem törődve azzal, hogy ha ők lennének hasonló helyzetben, ugyanezt lennének kénytelenek csinálni, mint ahogy tették azt - helyesen! - kormányzásuk idején.
