FT: A Jézuska jó hírt hoz Magyarországnak

Úgy látszik, jól viselkedtek a fiúk-lányok Közép- és Kelet-Európában, ezért a Jézuska néhány jó hírt is hoz nekik a következő évre – írja a londoni Financial Times.

2013. december 19., 07:59

A Capital Economics például úgy ítéli meg, hogy a térségben az utóbbi hónapban immár erősebb alapokra épül a megújulás, ezért várhatóan gyorsul a növekedés. A legjobban valószínűleg a lengyelek teljesítenek majd, de az euróövezetben mutatkozó nagyobb sebesség kihat majd Magyarországra is, 2%-os fejlődés valószínű – úgy fest, hogy a magyar gazdaság meglepetést fog okozni.

Az érintett államok egyaránt profitálnak a német kereslet, illetve a hazai fogyasztás erősödéséből. Ráadásul a szakértők szerint aV4-országokra előreláthatólag csak kevéssé hat ki, ha az amerikai jegybank visszafogja könnyítési programját. Ám fennáll a veszély, hogy a politika árnyékot vet a derűs képre.

Magyarországon pl. a választások miatt félő, hogy a kormány a populista politika felé mozdul el – írta az Eurasia Csoport egyik szakértője. Ám emellett az érintett államoknak további reformokat kell végrehajtaniuk, ha fel akarnak zárkózni életszínvonalban a földrész nyugati feléhez.

A McKinsey a gyorsabb növekedés érdekében beruházásokat sürget az infrastruktúra, az oktatás és az innováció fejlesztésére, továbbá újabb átalakításokat tart szükségesnek a szabályozásban és az intézményi rendszerben. Vagyis a kisfiúknak-kislányoknak még sok mindent el kell végezniük a régióban, ha az elkövetkező években nagyobb ajándékot akarnak maguknak karácsonyra.