Fidesz: mit rejt a gazdasági csomag?
Nem okozott csalódást a gazdasági tárcák leendő vezetőinek parlamenti bizottsági meghallgatása azoknak, akik nem számítottak konkrétumokra a két miniszterjelölttől. Elképzeléseik fejtegetése közben időnként saját magukkal is ellentmondásba kerültek, megerősítve azt a benyomást, hogy továbbra is keresik a közös nevezőket a választási program és a realitások között.
A Fidesz egyik vezetőjének még a 90-es évek végén tett kijelentése szerint nem szabad összekeverni a választási programot a kormányprogrammal. Teljesen igaza van, más és más a céljuk: az egyik a hatalomért folytatott politikai harc része és a választók minél nagyobb részének megnyerését célozza, a másik feladata viszont az ország minél hatékonyabb irányítása, a fejlődés és a lakosság érdekeinek szolgálata. A kettő még a nagy hagyományú demokráciákban is eltér egymástól, az már a tisztességes politizálás függvénye, hogy mennyire. Ez általában az új kormányok megalakulásával, az első törvények és intézkedések elfogadásával lassacskán kiderül, minthogy az is, mi volt igaz a korábbi ígéretekből.
Aki most ezt várja nálunk is, egy jó darabig még várhat. A Fidesz kormányprogramja kísértetiesen hasonlít a választási programhoz, ami rendben is lenne, ha az általános elveken és szándékokon túl legalább egy kevés konkrétum lenne benne. Ez a gazdaságpolitikai részeknél a legzavaróbb, ott ugyanis már nem szabadna mellébeszélni, a belső és külső körülmények egyaránt világos koncepciót és konkrét lépéseket kívánnak. Ahhoz képest, hogy a kampányban a Fidesz azzal kecsegtetett, kész intézkedési csomagja van és a választási győzelem után azonnal nekilát annak végrehajtásához, egyelőre semmivel sem tisztább a kép, mint korábban. Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy miközben már hosszú ideje készülhetett a kormányzásra, kidolgozott, a konkrét intézkedéseket is számba vevő gazdasági programja mind a mai napig nincs.
Ezt a következtetést alátámasztják a szakterület leendő minisztereinek parlamenti meghallgatásai is. A már eddig is hangoztatott általánosságokon túl újat alig-alig tudhattunk meg, azt is inkább a hangsúlyok eltolódásából. Matolcsy György például a fő célok között említette az államadósság csökkentését, a fenntartható deficitszint elérését - hogy ez hány százalék lenne és mikorra juthatunk el odáig, nem említette -,valamint az euró bevezetését, amire viszont még körülbelüli évszámot sem adott. Mindez arra utalt, hogy az új kormány szigorú fiskális politikára törekszik, ami a jelenlegi helyzetben elengedhetetlen. Kár, hogy Matolcsy rögtön meg is kérdőjelezte ezt a szándékot azzal, hogy kijelentette: mindezt úgy képzelik el, hogy nem a deficit csökkentésével kezdik, hanem a foglalkoztatottság ösztönzésével, a gazdaság növelésével, és annak lesz eredménye az egyensúly megteremtése.
Ez nagyon jól hangzik, sajnos azonban ellentmond alapvető közgazdasági elveknek. A foglalkoztatás bővítése önmagában nem növeli a gazdaság teljesítményét, pont fordítva: a nagyobb kereslet teremt új állásokat. Erre egyébként a leendő miniszter is rávilágított, némiképp ellentmondva a saját korábban említett prioritási sorrendjének, hozzátéve, hogy a gazdasági fejlődést a hazai beruházások növelésével kell ösztönözni. Ez általában igaz, de egy olyan nyitott gazdaságú országban, mint hazánk, a fellendülés húzóereje a kivitel, mivel a GDP kétharmada ott realizálódik. Az államilag támogatott beruházások hatása így korlátozott, kivéve, ha azok nagyobb hányada a kivitelre termelést ösztönzi. Ennek viszont ellentmond Matolcsy kijelentése, miszerint véget kell vetni a túlzottan exportorientált gazdaságpolitikának és a belső piacot kell bővíteni. Ez a gyorsítás szempontjából nehezen értelmezhető szándék, mivel a mostani válsághelyzetben a belső fogyasztás még sokáig stagnálni fog, és az ország méretei miatt később sem lesz olyan nagyságú, hogy elsősorban erre lehessen építeni a fejlődést.
Ha a miniszterjelölt által kiemelt öt fő területet nézzük, további ellentmondásokba botlunk. Elsőnek a bürokrácia és az adminisztráció csökkentését említette, ami valóban feltétlenül szükséges. Az már más kérdés, hogy az adatokkal baj van: szó volt 2800 milliárdos adminisztrációs teherről, de 1000 milliárdosról is. Az előbbi nagyon eltúlzottnak látszik /a GDP 12 százaléka!/, és nem mindegy, melyikből akarnak 30 százalékot megspórolni: az egyik esetben 840, a másikban 300 milliárd forintos forrásról beszélünk. Az sem mellékes, hogy ez a megtakarítás sok ezer embernek állásvesztést jelent majd, ők hol fognak elhelyezkedni? Ez is része a foglalkoztatás növelésének?
Második helyen az adócsökkentésről beszélt Matolcsy. Szavaiból kiderült, már szó sincs a nagyarányú adócsökkentés ígéretéről, hanem a terhek átrendezéséről a munkát érintő adókról és járulékokról a fogyasztást és forgalmat terhelők felé. Ez nagyon helyes szándék, kár, hogy teljesen ellentmond a választási ígéreteknek. A mozgástér is szűk, mert a 25 százalékos ÁFA kulcs az unióban a maximum, többletbevétel tehát csupán a kedvezményes kulcsok eltörlésével lehetséges. A másik mód a jövedéki adók emelése, de azok máris elég magasak, lásd a benzinárat. Az már csak apróság, hogy a Fidesz eddig élesen elítélte ezeket az adóemelési lépéseket.
A harmadik területként említett piacbővítésről már szó volt, annak ellentmondásaival együtt. A negyedik kiemelt terület ehhez kapcsolódóan a hazai cégek támogatása. Ez valóban rendkívül fontos az ország fejlődése szempontjából. Az eszköz erre azonban nem feltétlenül az, hogy tőkét juttassunk nekik az uniós források átcsoportosításával, erre ugyanis az EU-s szabályok szerint nemigen van lehetőség, az unió nem cégeket, hanem fejlesztési projekteket támogat. A forrásokat tehát máshonnan kell előteremteni, kérdés, honnan.
Az egész gazdaságpolitikai koncepció egyik fő baja az, hogy ezt nyitva hagyja. Még ha minden elvileg működhetne is a meghirdetett szándékok szerint, a finanszírozás belső forrásból megoldhatatlan. Lehet, hogy a beruházások és a foglalkoztatás ösztönzése, az adócsökkentés és más intézkedések meghozzák a várt eredményt, de a hatás a legjobb esetben is egy-másfél év múlva jelentkezik. Addig pedig pénzt csak külföldről szerezhetünk, méghozzá a hiány és az adósság növelésével, azaz a hangoztatott szigorú fiskális politika feladásával. A legnagyobb ellentmondás a Fidesz gazdasági elképzeléseiben éppen itt feszül: mernek nagyot álmodni, de nem világos, miből?
Naivitás azt gondolni, hogy ezen az ötödik kiemelt kérdés, az olcsó hitel elérése fog majd segíteni. Az alapkamat és a bankok üzletpolitikája ugyanis minden másnál közvetlenebbül függ a költségvetés helyzetétől és a befektetők hangulatától, a külső körülményektől és véleményektől. A kamatok alakulása nem a kormány akaratától, hanem a piaci megítéléstől függ. Ezen az az irreális elképzelés sem változtat, hogy a magyar tulajdonú bankok piaci részesedése 50 százalék fölé nőjön hazánkban. Ehhez ugyanis a hazai tőkeerőt nézve az szükséges, hogy a piacot uraló - az OTP kivételével - külföldi bankokat valahogy kiűzzük az országból, ami bizonyára azonnali pénzbőséget teremtene.
