Fáj: Orbán mindent Bajnainak köszönhet

Belföldi fogyasztásra könnyű dolog azzal bolondítani az embereket, hogy függetlenségi harcot folytatunk a gonosz nemzetközi karvalytőke ellen - ahogy azt a kormányfő teszi. Jól hangzik az is, hogy a kapitalizmus válságban van, és majd mi megmutatjuk, mi a helyes és ésszerű út a nemzet felvirágoztatása felé. A baj ezekkel a kijelentésekkel csak az, hogy a hangzatos szólamok mögött az égvilágon semmi konkrétum nincs, és még mindig nyoma sem látszik annak, mit is akarnak kezdeni Orbánék hosszabb távon a gazdasággal. Amit eddig a teljes hatalmi berendezkedésen kívül láttunk, egymást követő szarvashibák, majd azok kárát csökkenteni akaró kapkodó lépések és önellentmondások sorozata. Hogy csak egyet emeljünk ki ezek közül: ugyanazok, akik egy hónapja még az ország csődhelyzetét vizionálták, ma már arról beszélnek, hogy már képesek vagyunk saját forrásból finanszírozni magunkat és pénzügyileg függetlenné válni. És ezt minden gátlás nélkül megtehetik, nem kell félniük a tájékozatlan választók büntetésétől.

Így a kormányfő nyugodtan kijelentheti azt is, hogy mivel októberben lejár a hitelkeret szerződés, azt követően nincs dolgunk az IMF-fel és csak az EU-val vagyunk hajlandóak tárgyalni. Képzeljük el, hogy kölcsönkérünk egy banktól pár milliót, majd amikor megkaptuk a pénzt, rájuk csapjuk az ajtót azzal, hogy nincs több dolgunk velük. Vajon mi lesz a reakció? Nem kérdezik-e meg esetleg, hogyan fogjuk mégis visszafizetni a pénzt, elegendő-e rá a jövőben a fedezet? Nem gondolja-e netalán a bank és a többi hitelezőnk azt, hogy na ezekben sem lehet bízni, jól gondoljuk meg, mit adunk nekik a jövőben? Miért csodálkozunk azon, ha ezek után mások is meggondolják, üzletelni akarnak-e velünk? Az ilyen kijelentés több mint ésszerűtlen, mert nyerni semmit sem nyerünk vele, veszíteni viszont biztosan fogunk.

Az eddig felvett pénzt pedig vissza kell fizetnünk. A kormányfő most azért tud legénykedni és ezzel reményei szerint jó pontokat szerezni a magyar választóknál, mert a törlesztés csak 2012-ben kezdődik, akkor viszont rohamtempóban: az éves teher 4,1 milliárd euró lesz, 2013-ban további 5,7 milliárdot, 2014-ben pedig 2,5 milliárdot kell kifizetnünk, az IMF-fel való kapcsolat tehát legalább addig fennmarad, ha más megállapodást nem is kötünk. Ez annyit jelent, hogy a két legkritikusabb évben csupán ez a törlesztés mintegy 5, illetve 7 százalékkal növeli a költségvetési hiányt. Komolyan gondolják Orbánék, hogy ezt önerőből ki tudjuk majd gazdálkodni és még tartani is tudjuk a bevállalt 3 százalékos deficithatárt?

Pláne úgy, hogy közben apró cselekkel növeljük a kockázati felárunkat és gyengítjük a forintot. Mert eddig ez történt: a kormányváltás óta, hála az öngóloknak, a pénzpiac fél százalékkal emelte a magyar adósság felárát a megrendült bizalom miatt. A jelenlegi kb. 80 milliárd eurónyi adósságunk kb. kétharmada külföldi hitelezőktől származik, erre vetítve a nagyobb kockázati besorolás tehát önmagában százmilliárd forintos nagyságrendű összeg. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy a Kósa-Szijjártó akció óta a forint kb. 4 százalékot veszített értékéből, további 600 milliárd körüli többletteherrel számolhatunk. Ez persze nem azonnal és nem egyszerre jelentkezik, de ha megmarad a mostani szintű bizalmatlanság, az elkövetkező években ennyivel többet kell törlesztenünk.

Ha mindezt figyelembe vesszük, érthetőnek tűnik a Moody's és a Standard and Poor's bejelentése hazánk leminősítésének kilátásba helyezéséről. Bár e sorok írója nincs túl nagy véleménnyel a hitelminősítők tevékenységéről, sőt, azt azért látnunk kell, hogy azok a pillanatnyi piaci hangulatnak igyekeznek megfelelni. A befektetők és pénzintézetek pedig saját működési logikájuknál fogva sohasem a jelent, hanem a jövőbeni várakozásokat árazzák be. Egy befektetés vagy hitel ugyanis nem a máról szól, hanem a később várható megtérülésről és hozamról, legyen az néhány hét, néhány hónap vagy éppen sok év múlva. Éppen ez a legveszélyesebb a Fidesz-kormány bizalom romboló lépéseinél: az azonnali vagy rövidtávú veszteségek, amelyek egyebek mellett a devizahitek miatt okoznak már most nagyon sokaknak gondot, eltörpülnek a hosszabb távon várható, tartós károk mellett.

Ezért is kellene Orbánéknak minden szavukra sokkal jobban vigyázniuk, a bizalmat tovább rombolni könnyen megy, de visszaszerezni sokáig tart. A pénzügyi függetlenség hangoztatása a globalizálódott világgazdasági feltételek és a magyar gazdaság realitásait tekintve nem egyszerűen illúzió, hanem tudatos félrevezetés. Ilyesmiről beszélni még az Egyesült Államok esetében is butaság, mivel óriási államadósságát jelentős részben külföldről, főként Kínából finanszírozzák, anélkül Washington bizony komoly gondban lenne. Ez igaz persze Pekingre is, bukni ők sem akarnak, alapvető érdekük az amerikai gazdaság stabilitása. Ilyen és hasonló szoros kölcsönös függések hálózzák be a világgazdaság minden területét, a mai globalizált világ bizony erről szól, ilyen körülmények között pénzügyi vagy gazdasági függetlenségről papolni színtiszta demagógia, és a piacok ezt így is értékelik.

Hogy a külföldi reakciók még nem a mostaninál is sokkal rosszabbak, azt a Fidesz-kormány kizárólag elődje teljesítményének köszönheti. A Bajnai-csomag stabilizálta a pénzügyi helyzetet és valóban lehetővé tette, hogy az ország hónapok óta ne szoruljon külső finanszírozásra. Ezt Orbán is elismerte a rá jellemző módon: Berlinben arról beszélt, hogy bízhatnak bennünk, mert világbajnokok vagyunk a hiánylefaragásban, ezzel mintegy saját magának sajátítva ki azon intézkedések sikerét, amelyeket még Bajnaiék hoztak, és amelyeket Orbán még ellenzékben számtalanszor szükségtelen és csődöt hozó népnyúzásnak minősített. További szerencséje a Fidesznek, hogy részben a világgazdasági folyamatoknak, részben elődjének hála a magyar gazdaság a vártnál jobban teljesít: a GDP és az ipar növekedésében élen járunk az unióban, a kiviteli többletünk csúcsokat dönt, és csökken a munkanélküliség is. A válság nehezén tehát túl vagyunk, kár lenne a kibontakozás esélyeit a szükségtelen erőfitogtatás folytatásával tovább rontani.