Ezt elérték! Tehercsökkentés helyett megszorítások jönnek

A történtek kapcsán óhatatlanul egy régi anekdota jut az ember eszébe, amelyet Gömöri Endre, a magyar újságírás kiemelkedő alakja mesélt nagy előszeretettel. Még az ötvenes évek elején történt, hogy a pártlap fiatal szerkesztője véletlenül olyan címeket adott az első oldalon, amelyeket összeolvasva nem éppen hízelgő mondat jött ki, ami kicsapta a biztosítékot a pártvezetésnél. A halálra rémült újságírót üvöltve hívta fel az Révai József, az akkori főideológus, aki fenyegető szitokáradat után megkérdezte: - Maga most hülye vagy provokátor? - Ha választani lehet, inkább hülye vagyok - hangzott az ijedt, de szellemes válasz, amely aztán megmentette az ifjú kollégát.

A csütörtöki és pénteki nyilatkozati impassz kapcsán is felvetődhet a kérdés: valóban nem tudták, hogy mit szabad és mit nem, hogy meddig lehet büntetlenül elmenni az arrogáns és demagóg szólamokkal, vagy tudatosan próbálták félrevezetni a hazai közvéleményt és provokálni a külföldi partnereket? Ha az első verzió az igaz, akkor az az új kormány alkalmasságát és hozzáértését minősíti, ha viszont a másodikról van szó, akkor elképesztő az a felelőtlenség és cinizmus, ahogyan az ország és polgárai érdekeivel játszanak, nem törődve a súlyos veszteségek veszélyével.

Hogy eredetileg mit akartak, az régóta világos. Mivel tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy a választási populista ígéreteknek nincs fedezete, bombasztikus bejelentéssel próbálták elhitetni, hogy nem ők csapták be a választókat, hanem a korábbi kormányok hagytak maguk után sokkal nagyobb bajt, mint amit ők hittek, azaz azért nem lesz egyelőre kolbászból a kerítés, mert elődeik tönkretették az országot. Ezzel akarták felvezetni az úgynevezett tényfeltáró bizottság jelentését, benne a beharangozott csontvázakkal, amire alapozva aztán visszaléphetnek az ígéretek egy részétől. Három legyet kívántak ütni egy csapásra: magukat tisztára mosva kibújni a vállaltak alól, egyben a lehető legjobban befeketíteni a már legyőzött szocialistákat, valamint ezzel párhuzamosan nyomást gyakorolni az unióra és az IMF-re, hogy engedjen lazítani a fiskális szigoron és hagyja elszaladni a költségvetési hiányt. Ez utóbbi törekvésnek külön hangsúlyt adott, hogy Kósa Lajos rémképfestésével egy időben tárgyalt Brüsszelben Orbán Viktor.

Pillanatok alatt kiderült, hogy ezúttal alaposan túllőttek a célon és pont az ellenkezőjét érték el annak, amit valójában akartak. A csődveszély és a görög párhuzam említése lehúzta a hazai tőzsdét és a forintot, mert a piacok ugyan értetlenül álltak a kijelentés előtt, de a rendkívül ideges légkörben rögtön kockázatcsökkentő lépéseket tettek, azaz kezdték eladni a magyar papírokat. Ezzel egyidejűleg Barroso elnök a hírek szerint félreérthetetlen módon a magyar kormányfő tudomására hozta, hogy nem számíthatnak a hiánycéltól való eltérés elfogadására. Józan ember mindezt látva óvatosan visszakozik, elkerülve a még nagyobb pofonokat, de a Fidesz nem így tett, sőt másnap tovább öntötte az olajat a tűzre. Állítólag Barroso is teljesen elképedt, amikor fél nappal azután, hogy világosan leszögezte Brüsszel határozott álláspontját a magyar kormányfőnek, annak szóvivője a verbális korrekció helyett ment tovább a megkezdett úton és tovább rontotta a helyzetet.

A piaci hatás ezúttal még keményebb volt és az egész világon végigsöpört. A görög válság hatásai nyomán amúgy is bizalmatlan befektetők a másodszor is emlegetett csődveszélyre hisztérikusan reagáltak, a BÉT zuhanni kezdett, a forint az euróval szemben két nap alatt 15 forinttal gyengült, kockázati felárunk és a hosszútávú állampapírok hozama megugrott, és a hullámok már nem álltak meg nálunk: az euró több éves mélypontra esett, az európai és amerikai tőzsdék is néhány százalékkal estek. A világban újabb válsághangulat kezdett kialakulni, amelyben mi voltunk a kulcsszereplők: megdöbbentő volt látni, hogy a legnevesebb orgánumok és hírsite-ok címoldalára kerültünk azzal, hogy mi lehetünk a következő Görögország.

Minden szakértő és elemző elképedve figyelte, hogyan rombolja le másfél nap alatt az új kormány azt, amit az előző több mint egy év alatt nagy erőfeszítésekkel és áldozatokkal felépített. Kivétel nélkül mindenki hangsúlyozta, hogy szó sincs olyan gondokról, amilyenekkel a Fidesz riogat, érthetetlen, hogy önző belpolitikai célokból miért kell eljátszani a nehezen megszerzett bizalmat, sőt a nemzetközi piacokat is megrendíteni. Az uniónak is a lehető legrosszabbkor jött az egész, nem véletlen, hogy az illetékesei egymás után vették védelmükbe a magyar gazdaságot, hangsúlyozva, hogy szó sincs csődveszélyről, helyzetünk stabil, sőt az összes mutató szerint már megindultunk felfelé. Már mindenki minket mentett, de az új kormány és vezetője még mindig hallgatott.

Információink szerint péntekről szombatra égtek a telefonok, és mindenhonnan, még Washingtonból is azonnali korrekcióra és felelősebb magatartásra szólították fel a magyar kormányt. A hazai közönségre méretezett kommunikáció az eredeti céljával tökéletesen ellentétes eredményt hozott: a Fidesz minden irányban lejáratta magát, mozgástere nem hogy nőtt volna, de teljesen beszűkült. Nem maradt más, mint gyökeresen átalakítani a korábbi terveket, aminek bevallását Varga Mihályra bízták. Szombati beszédével menteni igyekezett a menthetőt, de pártja arcát védve súlyos önellentmondásokba keveredett. Arról beszélt konkrétumok nélkül, hogy kiderült, a szocialista kormány nem a valós adatokon nyugvó költségvetést készített, a valós hiány nagyobb, ami új helyzetet teremt, csontvázakról beszélt, de semmi újat nem mondott.

Arról szót sem ejtett, hogy ő már a választások előtt 7-7,5 százalékra tette a várható deficitet, akkor miért lenne új és meglepő a helyzet. Ennél is nagyobb ellentmondás, hogy bár szerinte a bevételi és kiadási oldalon egyaránt nagyságrendnyi eltérések vannak /ez matematikailag legalább tízszeres különbséget jelent!/, a gazdaság konszolidált és újabb intézkedésekkel a 3,8 százalékos hiánycél tartható. Tekintsünk el attól, hogy az első négy hónap szinte minden mutatója, beleértve a GDP-t, az ipari termelést, a külkereskedelmi aktívumot, az időarányos hiányt és a folyó fizetési mérleget, jobb a tervezettnél, ha valóban nagyságrendnyi eltéréseket találtak, hogyan tartható mégis az eredeti hiánycél? Az ellentmondást a hét végén Matolcsy György is tovább feszítette azzal, hogy szerinte nincs szükség újabb megszorításokra, de így is tartható a hiány. Akkor most mi van?

Minden bizonnyal az, hogy a Fidesz vezetése felismerte, mekkora károkat okozott és valójában maguk alatt vágják a fát. Emiatt azonnal változtatni próbáltak a kommunikáción, de ahogy az már korábban is látszott, a váratlan helyzetekkel nem tudnak mit kezdeni, hanem belebonyolódnak a hazudozásba. Jellemzi a pártot és holdudvarát az is, hogy egyetlen gazdasági szakértője sem volt hajlandó megnyilatkozni a történtek kapcsán. Ha ez azért volt, mert egyetértettek a csődveszély emlegetésével, akkor szakmaiságukat minősítik. Ha viszont nem merték bírálni a pártvonalat, akkor a helyzet a legrosszabb időket idézi. Ha másért nem, már csak azért is illett volna valamit mondaniuk, hogy enyhítsék a veszteségeket, felhasználva sokat emlegetett külföldi tekintélyüket.

Két nap alatt néhányan óriási károkat okoztak az országnak, a lakosságnak, a kisbefektetőknek, a devizahiteleseknek. Ezért talán illene bocsánatot kérni. Még ennél is nagyobb a kár külföldön, az unióban, a befektetők körében. A bizalmat könnyű eljátszani, de visszaszerezni nagyon nehéz, az új kormány olyan hitelvesztéssel indul, amelynek az ország látja kárát. Jó lenne, ha végre felhagynának az ellenzékben mutatott arroganciával és felelőtlenséggel és esetleg elkezdenének racionálisan kormányozni, mások, elsősorban a lakosság érdekeinek szem előtt tartásával. Nem túl biztató jel, hogy a válságkezelő kormányülés első konkrét döntése az volt, hogy elszámoltatási biztost neveztek ki, akinek a feladata előkészíteni azok felelősségre vonását, akik gazdasági döntésükkel kárt okoztak az országnak. Nagyszerű, de ne feledkezzen meg Kósa és Szijjártó urakról sem, akiknél ilyen rövid idő alatt, ennél többet nagyon régen nem ártott senki hazánknak. Mentségükre legyen mondva, aligha beszéltek a saját szakállukra, inkább a nekik leosztott szerencsétlen szerepet játszották el.