Ezekre bezzeg nyakló nélkül költenek Orbánék
Miközben az egészségügy és az oktatás súlyos pénzügyi gondokkal küzd, a kormány nyakló nélkül költ a neki tetsző, jócskán túlárazott presztízsberuházásokra. A pályázati rendszer visszásságai miatt Brüsszel ismét felfüggesztette az egyik támogatási keretprogram kifizetéseit.
Egy államnak és a kormányának sehol nincs saját pénze, csak az ország lakosságának és vállalkozásainak van. Az ő általuk befizetett közterhek adják a bevételek döntő hányadát. A mindenkori hatalom felelőssége, hogy a közpénzt hogyan osztja el és használja fel, az adófizetőknek pedig természetes joguk, hogy ezt átlássák és ellenőrizhessék.
Ez alapfeltétel egy demokratikus rendszerben, és a hatalommal való visszaélés nem azzal kezdődik, hogy lábbal tiporják az emberi jogokat, hanem a közpénzek magánérdekeket szolgáló elosztásával, népszerű szóval élve lenyúlásával. Hogy ezt minél könnyebben megtehessék, jönnek a további lépések, az átláthatóság korlátozása, az ellenőrzés ellehetetlenítése, a fékek és ellensúlyok rendszerének leépítése. Ennek nyomán a hatalom köreihez tartozók már kényük-kedvük szerint bánhatnak a köz pénzével, magánvagyonként a közvagyonnak, és valóban egyre inkább azzá teszik azt.
Hogy ennek a folyamatnak milyen fokozatai vannak, megtapasztalhattuk az elmúlt negyedszázadban. Egyetlen hatalmi pártelit sem volt makulátlan, a különbség csak a lenyúlások mértékében és szervezettségében, valamint a hatalmi arroganciában volt: egyesek csendben, lehetőleg feltűnés nélkül igyekeztek meríteni a közösből, mások nyíltabban, sőt a gazdagodásukkal büszkélkedve. Volt időszak, amikor a hatalom különböző körei saját, közvetlen érdekszférájukban, a többiekkel is konkurálva éltek vissza a lehetőségekkel, és volt, amikor az központilag szervezetten, jogilag, sőt törvényileg alátámasztva folyt.
Az elmúlt években az utóbbi időszakot éljük, amikor a jelentős parlamenti többségüket felhasználva a kormányon lévők úgy alakítják át a jogrendszert, hogy az a lehető legszabadabb kezet adja nekik mindenben, és ne maradhasson semmilyen fék, ami korlátozhatja a hatalmukat. A fontos döntéseket a vezér, valamint a körülötte lévő rendkívül szűk kör hozza, a mameluksereg pedig a saját érdekeit követve engedelmesen kodifikálja és végrehajtja azokat.
Így válhat lehetővé a szemünk előtt a közösen megtermelt javak és a közvagyon látványos átcsoportosítása a hatalom mögötti érdekcsoportok, valamint a hatalmi érdekeket kiszolgálók számára, ha kell, a szükséges jogi háttér megteremtésével. A kiépülő viszonyok leginkább a hűbéri rendszerre hasonlítanak, ahol a hierarchikusan felépülő struktúrában az számíthat előnyökre és bőséges javakra, aki hűen teljesíti a fentről jövő elvárásokat.
Ez a rendszer csak úgy tud működni, ha van miből osztogatni a vazallusoknak. A pénzforrást ehhez egyrészt a már említett jövedelem és állami kiadás átcsoportosítás, valamint maga az állami vagyon adja, másrészt pedig a hatalmas uniós támogatási pénzek. Miközben Orbánék folyamatosan kokikat és sallereket osztogatnak Brüsszelnek, egyre élesebben támadva az EU-t, az onnan beáramló pénzeket két kézzel szórják szét a kedvezményezetteik között.
Azzal büszkélkednek, hogy minden fillért lehívtak a nekünk szánt keretekből, összesen több mint 9000 milliárd forintot, de ha körülnézünk az országban, óhatatlanul felmerül a kérdés: hová ment el ez a rengeteg pénz? Az uniós adatok is mutatják, hogy sereghajtók vagyunk a fejlesztési források hatékony felhasználásában, úgy megy el a pénz, hogy annak a fejlődésünkre alig van tartós hatása.
Minden brüsszeli ellenőrzés és független elemzés azt mutatja viszont, hogy az egész pénzelosztási folyamatot áthatják a korrupciós elemek, a testre szabott pályázatok, a döntéshozatal átláthatatlansága és irányítottsága, a sokszor brutális túlárazás és a megfelelő ellenőrzés hiánya. Nem véletlen, hogy a visszaélések miatt rendre felfüggesztik az uniós kifizetéseket, mint ahogy az a napokban is történt, amikor az egyik keretprogramból tartanak vissza sok tízmilliárd forintot.
A hatalmi érdekek vezérelte pénzleosztásnak másik nyilvánvaló, részben kapcsolódó terepe a költségvetés tételeinek átalakítása. Az Orbán-kormány 2010 óta következetesen faragja le a nagy költségfejezetek közül az oktatás, az egészségügy és a szociális szféra kiadásait. A hivatalos statisztikai adatok mutatják, hogy egyre csökken e területek aránya a GDP-hez és a környező országok átlagához viszonyítva egyaránt.
Orbánék ennek ellenkezőjét bizonygatják, de a nyilvánvaló számok, valamint a mindennapi tapasztalatok önmagukért beszélnek. Krónikus a pénzhiány az érintett ágazatokban, a napi feladatokra is alig jut, miközben halmozódnak az adósságok. Adnának többet, mondja a kormány, de nincs miből, ebből azonban egy szó sem igaz. A valóságban Orbánék csak máshová irányítják a pénzünket, elképesztő nagyságrendben költenek számukra kedves, de értelmetlen vagy erősen vitatható beruházásokra.
Az egyik legnagyobb tétel a különböző közmű- és energetikai cégek államosítása: Mol-részvények, E.on nagykereskedelem és tározók, gáz- és áramszolgáltatók, vízművek, hogy a legfontosabbakat említsük, eddig ezekre jóval több mint ezermilliárd ment el, és még nincs vége.
Ezek értelméről és hatásáról lehet vitatkozni, de legalább működő és termelő vállalatokról van szó. Ennél durvább pénzkidobás az a számos gigaprojekt, ahol a hatalmi mámoron kívül más ésszerű indok kevéssé látszik. Ilyen például az eszetlen stadionépítési hullám: néhány év alatt összesen 235 milliárd forintot fordítanak erre, ami közel kétszerese a teljes felsőoktatás állami támogatásának. Történik ez akkor, amikor a hazai focimeccseknek hetenként összesen 10-12 ezer nézője van!
Ott van aztán a Városliget átalakítása potom 150 milliárdért, számos szakember és civil szerveződés tiltakozása ellenére. Jön még a Nyugati pályaudvar körüli terület parkká alakítása 215 milliárdért, a Déli áttelepítése – ki tudja miért – Kelenföldre stb. Valamennyi projekt közös jellemzője, hogy valódi szakmai vita és egyeztetés nélkül, erőből vágnak bele, rendkívül magasnak tűnő áron, és a hírek szerint mindegyik valamilyen hatalmi potentát szívügye és presztízsérdeke.
Ebből a szempontból is a legirritálóbb a Várnegyed egy részének kormányzati kisajátítása. A jóval több mint 100 milliárdba kerülő projekt egyetlen látható célja, hogy a Orbán és környezete odaköltözhessen, kerül amibe kerül. Ezért veszíti el a palotanegyed eddigi közhasználatú jellegét, és lesz a hatalom jelképe, mint 1945-ig, és ezért kell az ottani múzeumokat hatalmas költséggel áttelepíteni a Városligetbe. Így alakul át a főváros legszebb történelmi, ikonikus helye a hatalmi arrogancia látványos példájává.
