EU-s bírósági döntés segíthet a devizahiteleseknek
Léhmann György, devizahitelügyekben járatos jogász szerint már 2008 óta létezik az a szabályozás – csak Magyarországon nem nagyon alkalmazták –, amely szerint a lényeges feltételeket eltitkoló, azaz tisztességtelen magatartást tanúsító hitelintézetek nemcsak hogy költséget nem számolhatnak föl az ilyen ügyekben, de még kamat sem jár nekik – írja a Magyar Nemzet.
Léhmann György arra is felhívta a figyelmet, hogy az Európai Unió Bírósága mostani ítélete a szerződés lényeges elemeit az ügyfélnek aláírásával kell elismernie. Értelmezése szerint amennyiben bármely lényeges elem a szerződés mellékletében szerepel, illetve az általános szerződési feltételek között található meg, úgy azt is hitelesíteni kell aláírásával az ügyfélnek. Ez pedig nagyon sok szerződés megkötésekor elmaradt, így ezekben az esetekben is érdemes kezdeményezni a szerződés felülvizsgálatát – mondta.
Az ügyvéd arra is emlékeztetett, hogy hasonló „réseket” már korábban is találtak a banki szerződéseken. Az Alkotmánybíróság ugyanis korábban arról döntött, hogy amennyiben a bank a szerződés megkötésekor nem adta át a kockázatfeltáró nyilatkozatot az ügyfélnek, úgy az árfolyamváltozásból adódó költségeket a pénzintézetnek kell viselnie.