Egy műszakra állt át a Suzuki Esztergomban

2011. május 3., 08:39

A Japánban történt természeti katasztrófa az esemény után több héttel sem okoz fennakadást a magyarországi cégek többségénél, a Magyar Suzuki Zrt.-nél azonban néhány hétre az egy műszakos termelésre állnak át – írja a

Napi Gazdaság.

Ruska Viktória, a társaság kommunikációs vezetője a lapnak elmondta, a lépést indoka, hogy a készleten lévő alkatrészek kitartsanak az utánpótlás megoldásáig. Egyelőre "három hétig látunk előre" − fogalmazott Ruska, aki szerint a két műszakos termelés mielőbbi újraindítását indokolja a gyártásbeli kiesés elkerülése, illetve szavai szerint "töretlenek a megrendelések".

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.