Ebben a görög drámában nem lesz katarzis

Sok hónapos huzavona, adok-kapok és látványos pávatáncok után a napokban tényleg történik valami lényegi a görög válság kezeléséről szóló tárgyalásokon. Az uniós pénzügyminiszterek szinte permanensen üléseznek, a kormányfők egy héten belül kétszer is találkoznak, és akkor még nem beszéltünk az IMF, az EKB és persze a görögök szakértői csapatairól. Az események felgyorsulása főként azzal magyarázható, hogy június végén Athén már valóban képtelen lesz fizetni az éppen aktuális törlesztését, azaz kézzelfogható közelségbe kerül a csőd. De fontos tényező az is, hogy a hitelezőknek végképp elegük lett Cipraszék gátlástalan időhúzó taktikázásából, szavaik és tetteik többszörös ellentétéből.

Ezt a görög kormány is megérezte, ezért vasárnap végre komoly javaslatcsomaggal állt elő. Ez nagyrészt tartalmazza a hitelezők alapköveteléseit, a nyugdíjakra fordított kiadások fokozatos csökkentését és a korengedményes nyugdíjazás korlátozását, az áfa és a társasági adó növelését, valamint a GDP 1 százalékának megfelelő és néhány éven belül 3,5 százalékra emelkedő költségvetési többletet. Cserébe viszont az adósságok egy részének elengedését kérik, amit azonban a legnagyobb hitelezők elutasítanak. Ehelyett öt év alatt 35 milliárd eurónyi gazdaságfejlesztési többletforrást ígérnek, ami nem csekélység, közel annyi, mint amennyit mi két hétéves periódus alatt kapunk az uniótól.

A görögöket az is megegyezésre szorítja, hogy az emberek gyorsuló tempóban veszik ki pénzeiket a bankokból, csupán az idén kivont összeg eléri a 40 milliárd eurót. Saját erőből ezt nem bírnák a görög bankok, ezért eddig 90 milliárd eurónyi likviditást kaptak az EKB-tól. Ez a forrás megszűnik, ha nincs megállapodás, és jön az államcsőd. Athénnak a pénzforgalom biztosításához saját valutát kellene bevezetnie, annak minden kaotikus következményeivel együtt.

A hatásoktól az EU és a nagy hitelezők szintén tartanak, ezért ők is hajlanak a kompromisszumra. A görögök összeomlása és az eurózónából való távozása óriási kudarc lenne az unió és az integráció számára, a geostratégiai hatásokról nem is beszélve. Alapvetően tehát politikai megfontolásból igyekeznek elkerülni a grexitet, holott tisztán racionális gazdasági-pénzügyi szempontból az indokolt lenne. Mindenki tudja ugyanis, hogy nincs olyan megoldás, amely lehetővé tenné a görögöknek horribilis adósságállományuk visszafizetését, és ezt a veszteséget előbb-utóbb a hitelezőknek le kell nyelniük.

Ez nem minden: bármilyen kompromisszum csak a jelenlegi helyzetet kezeli, a csőd elkerülésére még hosszú évekig önteni kell a pénzt a görögökhöz. Elkerülhetetlen egy harmadik mentőcsomag, arról azonban egyelőre a tárgyalásokon még nincs szó! Ha tehát a héten kínok árán nyélbe ütnek egy megállapodást, nemsokára újra le kell ülniük a feleknek a következő felvonáshoz. A görög színdarab így folytatódik, abban különbözve a klasszikus drámáktól, hogy itt biztosan nem lesz katarzis, mert senki sem lesz elégedett a csupán átmeneti eredményekkel.

Így van ez, ha a várható megegyezést csak a kényszer és a még rosszabbtól való kölcsönös félelem szüli. Az EU nem engedhet meg magának egy kézben tarthatatlan görög államcsődöt és annak nehezen kezelhető következményeit, az eurózónából való kilépést és a maradókat sújtó károkat. A közvetlen gazdasági veszteségeknél sokkal súlyosabbak lennének az elvi és politikai hatások, megrengetve Brüsszelt csakúgy, mint a leginkább érintett tagországok belső erőviszonyait.

Ezt a vezetők nem akarják vállalni, ami persze nem jelenti azt, hogy a végtelenségig hajlandóak lennének Athént finanszírozni. Előre borítékolható, hogy ha most megszületik is a kompromisszum, az elmúlt évek és leginkább hónapok tapasztalatai alapján senki nem fog komolyan bízni abban, hogy a görögök tényleg teljes mértékben teljesíteni fogják a vállalt kötelezettségeiket. Az első próbatétel mindjárt az lesz, hogy a görög parlamentben a Sziriza radikális része elfogadja-e a megállapodást és a vele járó megszorításokat. Ha nem, előrehozott választások jönnek, és minden kezdődik elölről, csak még rosszabb helyzetben.

Akkor sincs garancia a teljesítésre, ha jóváhagyják a dealt, mert a görögök a korábbi vállalásaik egy részét is elszabotálták, Cipraszék magatartása pedig finoman szólva a jövőre nézve sem sok garanciát jelent. Biztosra vehető, hogy ezzel a hitelezők is tisztában vannak, és felkészülnek egy kiszámítható és levezényelhető görög csődre. Szakértők szerint ez lenne hosszú távon a legjobb megoldás, mert kellő előkészítéssel a negatív hatások enyhíthetők, és a görögök tisztább lappal láthatnának neki a szükségszerű reformoknak. Támogatásra ebben az esetben is szükségük lesz, de legalább esély lenne arra, hogy nem feneketlen zsákba ömlik.