Durván csökkentek a reálbérek - rosszabbul élünk, mint múlt évben

A minimálbér 19%-os emelése és az elvárt béremelés mellett januárban 4,3%-kal voltak magasabbak a nemzetgazdaságban a bruttó bérek, mint egy évvel korábban. A családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,4%-kal voltak magasabbak - derül ki a KSH ma közzétett adataiból, ami 5,5%-os januári infláció mellett 3,8%-os reálbércsökkentést jelent.

2012. március 21., 06:59

A friss statisztikából kiderül még, hogy a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál az alkalmazotti létszám 32 ezer fővel csökkent egy hónap alatt, amire 2009 eleje óta nem volt példa, és ami az előző év januári létszámhoz képest is 30 ezer fős csökkentést jelent - írta a Portfolio.

A vállalati szférában az alkalmazottak bruttó keresete 5,2%-kal volt magasabb az előző évinél, ami ahhoz képest, hogy januárban volt egy 19%-os minimálbér-emelés és 216 ezer forint bruttóig elvárt szankciók terhe mellett elvárt béremelés van érvényben, mérsékeltnek mondható. 2003 óta mindössze két olyan év volt, amikor 5,2-5,3%-kal emelkedtek a bruttó átlagbérek, egyébként 2003 óta eltelt januárok átlagában 8%-os béremelés valósult meg.

A részletes számokon pedig az is látszik, hogy a központilag elvárt és törvényileg kötelező béremelést a nem rendszeres bérelemek rovására valósították meg a vállalkozások. Hiszen az elvárt béremeléssel kapcsolatban a törvény azt írja elő, hogy a béremelés alapjának csak a rendszeres bérelemek számítanak illetve az olyan nem rendszeres elemek, amelyek nem egyoldalúan a munkáltatótól függnek. A versenyszférában a nem rendszeres keresetek mindössze 60%-át tették ki az egy évvel korábbinak.

Nemzetgazdasági szinten a bruttó átlagkeresetek 4,3%-kal emelkedtek, amelyet a költségvetési szféra húzott le még inkább, hiszen itt mindössze 1,4% volt a bruttó keresetek emelkedése.

Így összességében, nemzetgazdasági szinten a családi kedvezmények figyelembe vétele nélkül a nettó keresetek 1,4%-kal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, ami az áfaemelés nyomán 5,5%-ra gyorsult januári infláció mellett 3,8%-os reálbércsökkenésnek felel meg. Ez utóbbi megfelel annak a várakozásnak, hogy még a teljes elvárt béremelés, minimálbér-emelés végrehajtása is csak arra lehet elegendő, hogy a nettó kereseteket szinten tartsa az adójóváírás kiesése miatt, de az inflációt kompenzálni még ez is kevés - részletek a

Portfolio.hu-n.

Durván csökkentek a reálbérek

3,8 százalékkal kevesebb ért átlagosan a fizetésünk idén januárban, mint tavaly - számolható ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közzétett gyorsjelentésből. Minthogy a családi kedvezmény nélkül számított nettó bérek csak 1,4 százalékkal nőttek, ez az 5,5 százalékos infláció mellett 3,8 százalékos reálbércsökkenésnek felel meg.

A családi kedvezmény nélkül számított nettó kereset idén januárban 141 600 forint volt. Ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 100 800 forint, a szellemi foglalkozásúaké 181 700 forint.

A versenyszféra legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásainál 1 millió 799 ezer főt alkalmaztak , amely 31,8 ezer fővel kevesebb, mint 2011. januárban.

A bruttó keresetek 4,3 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit. Az átlagkeresetek a versenyszférában 5,2, a költségvetés területén 1,4 százalékkal nőttek. A legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység volt (439 300 Ft), ezt az információ és kommunikáció (390 800 Ft), valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás) követte (334 400 Ft).

A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (137 300 Ft), illetve az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység (158 300 Ft) ágakban dolgozók kerestek - áll a gyorsjelentésben - írta a

szakszervezetek.hu.