Duplán adóztatna egy új fideszes ötlet
Megadóztatnák a külföldi jövedelmeket - Új jelentést kapott a szolidaritási adó, állítólag most a külföldön dolgozó, magyarországi állandó lakcímmel rendelkezők fizetnének. Ráadásul duplán. Magyarországon jelenleg már létezik egy hasonló adótípus, amelyet a magasabb jövedelmű háztartások fizetnek, kompenzálva az egykulcsos adó miatt kialakult, egyre növekvő társadalmi rés növekedését.
A szombathelyi közgyűlés mai ülésén Czeglédy Csaba, az MSZP frakcióvezetője tette fel kérdést a polgármesternek, arról, igaz-e, hogy a kormány új adót vezetne be, amit szolidaritási adónak neveznének. Puskás Tivadar polgármester, aki egyúttal a KDNP országgyűlési képviselője is, azt mondta, a terv még embrióállapotban van.
A
Nyugat.huúgy tudja, az adót azok a magyar állampolgárok fizetnék, akiknek állandó lakcímük Magyarországon van, de külföldön dolgoznak. Nekik kellene eddig ismeretlen módon számított adót fizetniük.Az EU nem engedné
A dolog azért érdekes, mert az Európai Unió tiltja a kettős adóztatást. Minden uniós állampolgár abban az országban adózik a jövedelme után, ahol a bejelentett munkahelye van. Ez az adó pedig biztosan sértené ezt az elvet.
Megpróbáltunk rákeresni a neten az új adóra, nem találtuk nyomát, igaz, ha tényleg embrionális állapotban van, nem is találhattuk. De Puskás nem cáfolta meg Czeglédy szavait.
A szolidaritási adó eredeti jelentése egyébként a magas jövedelműek által fizetendő különadót jelenti jelenleg. Ez az az adó, amit a kormány nem nevez második kulcsnak, ragaszkodván az egykulcsos adó rendszeréhez, ettől függetlenül létezik.
Egyenlítő blog: ez kettős adóztatás
Kettős adóztatás: az adott munkavállaló állandó lakhelye az „A” országban van bejelentve, de „B” országban dolgozik, jövedelme ott keletkezik, és emiatt ott is adózik, valamint fizet járulékokat. Kettős adóztatás esetén „A” ország is kivethet adót a „B” országban dolgozó, de „A” országban élő lakosra.
Tehát, ha valaki Magyarországon lakik, de Ausztriába jár ki nap, mint nap dolgozni, akkor ott fizet adót. Az új ötlet jegyében, kénytelen lenne Magyarországon is adózni, ami szembe megy az uniós elvvel - reagált az
Egyenlítő blog a hírre.Megkerülnék az uniós szankciót
Az uniós szankciót megkerülve, szolidaritási adó néven vetnék ki az új adót. Magyarországon jelenleg már létezik egy hasonló adótípus, amelyet a magasabb jövedelmű háztartások fizetnek, kompenzálva az egykulcsos adó miatt kialakult, egyre növekvő társadalmi rés növekedését. A Fidesz így próbálta feledtetni az új adórendszer súlyos hibáit. A magyar adórendszer emiatt csak kvázi egykulcsos. Valójában még mindig kétkulcsos, mondjon bármit is a kormány - szögezte le az Egyenlítő.
Most a különböző adónemek azonos néven való „futtatásával" próbálja a Fidesz kijátszani az unió hatályos testületeit. A blog információi szerint azokkal fizettetnék meg az új adót, akiknek a családja hazai közszolgáltatásokat vesz igénybe. Egy külföldön dolgozó családtag gyermekei például csak akkor járhatnának óvodába, vagy iskolába, ha az apuka/anyuka kifizeti a szolidaritási adót. Úgy tudjuk a kettős adóztatás kikerülése miatt az is felmerült, hogy nem adóként, hanem "közszolgáltatási hozzájárulás" címén fizettetnék meg az új kötelezettséget. Még mindig nem tanulták meg, hogy ennyire nem érdemes hülyének nézni nyugati szomszédainkat. Bármilyen jogcímen is vezetnének be adót a külföldön munkát vállaló lakosságra, hamar kiderülne a turpisság.
Leginkább az Ausztriával határos megyék lakosai lehetnek érintettek az ügyben. Győr-Moson-Sopron és Vas megyéből nagyon sokan járnak ki dolgozni a határon túlra. Ha csak minimálbért keresnek, akkor is megéri ingázni és vállalni az utazási költséget, plusz az időfaktorból származó szabadidő veszteséget, mert így is jóval magasabb jövedelemhez juthatnak, mintha Magyarországon vállalnának munkát. Egységes minimálbér nem létezik Ausztriában, ez ágazatonként és tartományonként eltér, és az évente megújuló kollektív szerződésekben határozzák meg a mértékét. Idén körülbelül 2 százalékkal nőhet az ottani minimálbér. A kollektív szerződésben foglaltak azonos súllyal vonatkoznak minden Ausztriában foglalkoztatott emberre. A kollektív szerződés nem csak a minimálbér mértékét tartalmazza, hanem a szabadságok számát, illetve 13.-14. havi fizetés lehetőségét is.
Nem véletlen
Ausztriában négykulcsos adórendszer van, 11 ezer eurós éves kereset alatt 0 százalékos az szja kulcs, 11 ezer és 25 ezer euró között 36,5 százalék, 25 ezer és 60 ezer euró között 43,75, míg 60 ezer euró fölött 50 százalék.
Az ausztriai álláskeresést könnyíti, hogy tavaly májusban minden akadály ledőlt, munkavállalási engedély sem szükséges az állásvállaláshoz. Emiatt még vonzóbbá vált az osztrák munkaerőpiac, ahol nagyon magas a betöltetlen állások száma, de a bérek a magyar minimálbér ötszörösénél kezdődnek. Jelenleg Magyarországon a minimálbér nagysága 93 ezer forint, ami körülbelül 320 eurónak felel meg. A magyar minimálbér jócskán az EU-átlag alatt van. Érdemes hozzátenni, hogy sikerre csak az a munkakereső számítson, aki megfelelő német- vagy angol tudással rendelkezik. Ellenkező esetben Ausztriában sem fog munkát találni. De a meglévő angol tudás mellett is fontos a minimális kommunikációs képesség német nyelven.
Nem véletlen, hogy a Fidesz a külföldön munkát vállalókat nézte ki, mint legújabb megsarcolandó célpontot – különösen a nyugat-magyarországi lakosságot. Már nem tudják, honnan vonjanak el pénzt, ezért az EU-t kijátszva próbálnak olyan bevételi forráshoz jutni, amely teljesen jogellenes. A cél azoknak a magyar lakosoknak a megadóztatása, akik Ausztriában dolgoznak minimálbérért, és mindösszesen 1,5 eurót fizetnek havi szja gyanánt. Erről azonban nem ők tehetnek, ráadásul a mindenkori kormányok elfogadták és ratifikálták a kettős adóztatás elkerülését célzó megállapodásokat. A kormány most ezt próbálja felrúgni.
Ha Fidesz nem lehetetlenítené el a legalacsonyabb jövedelmű csoportok helyzetét, akkor az emberek nem próbálnának külföldön munkát találni - írta az Egyenlítő blog.