Drágulást hozott az áfa-csökkentés

Az áfacsökkentés ellenére 3 százalékot drágultak az éttermek, és több mint 2 százalékot veszítettek a forgalmukból.

2017. március 27., 12:10

Az éttermek áfakulcsa januárban mérséklődött 27 százalékról 18 százalékra (legalábbis a legtöbb szolgáltatás esetében, az éttermi áfahorrorról bővebben itt tájékozódhat). Ha a vendéglősök teljes mértékben átengedik az áfacsökkentést a fogyasztóknak, akkor több mint 7,5 százalékkal lehettek volna olcsóbbak az árak. A KSH adatai szerint ugyanakkor nem hogy nem csökkentek, de három százalékkal még drágultak is az éttermi árak.


A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége az RTL Klub Híradónak azzal indokolta az áremelkedést, hogy enélkül nem tudták volna kigazdálkodni a kötelező minimálbér-emelést, és az emelkedő élelmiszerárakat.

A Fidesz kommunikációs igazgatója mindezek ellenére optimistán nyilatkozott. Mint mondta, pár hónapnak el kell telnie, de biztos abban, hogy az eredeti célokat el fogják érni az árak tekintetében is. A Nemzetgazdasági Minisztérium pedig azt közölte: a kormány a vendéglősökön akart segíteni az áfacsökkentéssel, mivel magas a foglalkoztatási illetve beruházási igény.