Devizahitel: teljes kormányzati zűrzavar

Totális államigazgatási zavar a devizahitelesek ügyében - LMP-s javaslat: Helyezzük törvényen kívül az egyoldalú kedvezőtlen szerződésmódosításokat!

2010. szeptember 9., 15:55

Augusztus folyamán az LMP írásbeli kérdéssel fordult Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterhez, melyben többek között azt kérdezték, hogy támogatja-e a kormány a bankok erőfölényükkel való visszaélésének korlátozását. Ismét felvetették, hogy helyezzék törvényen kívül az ügyfelek számára kedvezőtlen egyoldalú szerződésmódosításokat - közölte a 168 Óra online-nal a párt.

Szeptember 7-én kapták még a miniszter válaszát, amelyben október közepéig kért türelmet, hogy a kormány megtárgyalhassa a szükséges szabályozási módosításokat. Matolcsy György világossá tette azt is, hogy „a pénzügyi vállalkozások számára lehetőséget kell biztosítani bizonyos esetekben a szerződés módosítására”. Ez gyakorlatilag egy biankó csekk a pénzintézeteknek, amit legfeljebb –a tapasztalatok szerint betarthatatlan - banki magatartáskódex korlátozhatna.

Az LMP közölte: "az egyoldalú szerződésmódosítás tilalmától való egyértelmű elhatárolódással szemben nagy meglepetésünkre Szász Károly szerdán egy szögesen ellentétes álláspontot fogalmazott meg. A PSZÁF vezetője egy jogszabály megalkotását kezdeményezte a devizahitelek törlesztőrészletének középárfolyamon való elszámolásáról, valamint az egyoldalú szerződésmódosítás tilalmáról".

Tekintettel a teljes kormányzati zűrzavarra, az LMP arra kéri a kormányt, hogy vizsgálja felül álláspontját, és támogassa egy a pénzügyi szabályozással kapcsolatos vizsgálóbizottság felállítását, mely az ötletbörze helyett szakértői véleményekre alapozva tehetne javaslatot egy hosszú távon is kiszámítható, és a sok százezernyi lakáshiteles család számára kedvezőbb környezetet kialakítására.

A lakáshitelesek hónapok óta várnak a tétlenkedő kormányra, miközben a forint zuhanórepülése folytatódik a devizapiacokon - szögezte le az LMP, majd hozzátették: "A hitelesek nem érnek rá még egy hónapig, azonnali cselekvésre van szükség!"