Csapdahelyzetben a Fidesz-kormány
Orbán Viktor gyászos szereplése az uniós csúcson jóval több egyszerű hibánál: egyenes következménye annak az ellentmondásos, kétszínű politikának és kommunikációnak, amelyet a Fidesz az utóbbi másfél évben folytat. A kormányfő látványosan szembesülni kényszerült azzal, hogy csapdahelyzetbe került, ahonnan akár nemet mond, akár igent, jól már nem tud kikeveredni.
Csak találgatni tudjuk, mi történhetett az EU-csúcsot követő néhány órában, amikor a magyar kormányfő álláspontja a szorosabb fiskális együttműködésről szóló megállapodás elutasítástól eljutott a talán igenig. Tekintsünk el attól a komolytalan magyarázattól, hogy Orbánt mindenki félreértette, ezt az utóbbi másfél évben már sokszor hallottuk egy-egy szerencsétlen kijelentés után. Az sem tűnik valószínűnek, hogy rajta kívül minden más európai vezető hülye, és nem tudják felfogni, mit is mondott ő valójában. Nem hihetjük azt sem, hogy tudatosan járatta le magát és országunkat, ennél sokkal hiúbb ember ő.
A gyors színeváltozás hátterében az áll, hogy Orbán a saját kormányának elhibázott lépései és az azokat kísérő nacionalista propagandája nyomán feloldhatatlan dilemma elé került. A Fidesz "unortodox" gazdaságpolitikája kudarcot kudarcra halmoz, másfél év alatt annyit ért el, hogy egy nehéz, de stabil helyzetből indulva teljesen elvesztette a piacok bizalmát, újabb súlyos terheket rótt a magyar cégekre és lakosságra, miközben a makromutatók is egyre romlottak, a növekedési vágyak elszálltak. Az egyszeri bevételek felélésével, a finanszírozás drasztikus megdrágulásával és a befektetői bizalom elvesztésével már a jövő év is kritikus lehet, a vészhelyzetet félreérthetetlenül jelzi a forint meggyengülése, a kockázati felárunk növekedése, az állampapír-hozamok megugrása.
Menteni próbálva a menthetőt, a Fidesz-kormány a korábban kiebrudalt IMF segítségét kérte, nyíltan szembeköpve saját addigi harsány szabadságharcos retorikáját. Ezt a pálfordulót még meg sem emésztette a közvélemény, amikor jött az újabb kihívás, az eurózóna válságát kezelni hivatott, és az EU jövőjét meghatározó német-francia javaslat a fiskális együttműködés mélyítéséről és a nemzeti költségvetési politikák szigorú, szankcionált központi ellenőrzéséről. Ez nyilvánvalóan csökkenti a tagállamok szuverenitását és egyéni mozgásterét, azaz pontosan az ellenkezője annak, amit Orbánék hirdetnek és akarnak.
Nem meglepő tehát, hogy először Orbán is reflexszerűen elutasította ezt, akárcsak a britek, ahogy ez a csúcsról kiadott első közleményben megjelent. De míg a britek ezt a különutat és az árral szemben való úszást megkockáztathatják, mi nem, kiváltképp nem most, amikor amúgy is ferde szemmel néznek ránk, ráadásul éppen tárgyalni készülünk az unióval és a Valutaalappal a nekünk nyújtandó védőhálóról. Ezzel a szomorú ténnyel szembesítették sokan péntek hajnalban Orbánt, több irányból is nyomást gyakorolva rá. A kormányfő kénytelen volt belátni, hogy nem mondhat nemet, mert az beláthatatlan következményekkel járhat, ezért az álláspontját talánra módosította, a parlamenti felhatalmazás hiányára hivatkozva.
