Csapdahelyzet előtt a Fidesz

A legnagyobb ellenzéki párt egyik leendő csúcsminiszter jelöltje a hét végén egy kampánygyűlésen úgy fogalmazott, hogy "nehéz idők jönnek", de ők képesek megbirkózni a gondokkal, ha megfelelő többséget szereznek a parlamentben. Az elmúlt hónapok ígéret inváziója után, a választások közeledtével egyre gyakrabban hallani a Fidesz prominens képviselőitől a túlzott várakozásokat csitítani igyekvő kijelentéseket is, ami arra utal, hogy a realitásokkal tisztában vannak és a hatalomra készülve el akarják kerülni a rájuk szavazók gyors kiábrándulását. A módosult retorika egyben azt a célt is szolgálja, hogy maximalizálni próbálják a szavazatokat, azt sugallva, hogy az igazi változásokat csak kétharmados többséggel tudják megvalósítani.

Hogy pontosan milyeneket, még mindig homály fedi, de a valós elképzeléseik egy részére már következtetni lehet. Annyi biztos, hogy nem lesznek könnyű helyzetben, ha az ígéreteket legalább részben teljesíteni akarják és a gazdasági realitásoknak is meg akarnak felelni. Nem véletlen, hogy a költségvetésben szereplő hiány megduplázásáról beszélnek - persze a jelenlegi kormány nyakába varrva azt -, mivel ez 8-900 milliárd forintos többletforráshoz juttatná őket. A gond csak az, hogy sem az EU és az IMF, sem a befektetők nem néznék el ezt a lazítást. Pótlólagos bevételt jelentene az is, ha a GDP kedvezőbben alakulna a vártnál. A Fidesz szakértői ezért is riogatnak 2-4 százalékos csökkenéssel: ha az össztermék ezzel szemben valamelyest növekedne, azt egyrészt már saját sikerükként állíthatnák be, másrészt 2-300 milliárddal több folyna be az államkasszába.

Még ebben az esetben is nehéz lenne a döntés, mire fordítsák az esetleges többletet, amelyet ráadásul azonnal csökkent a legújabb becslések szerinti mintegy 180 milliárd forintnyi adókiesés. Ez az alkotmánybíróság által kilőtt ingatlanadó mellett a tervezettnél már most láthatóan kevesebb SZJA és társasági adó befizetésből adódik, amit a kormány szerint az állami intézmények bizonyos bevételei pótolnak, de erre inkább ne vegyünk mérget. Ha figyelembe vesszük a központi finanszírozású vállalatok helyzetét, azok egy részénél is a tervezettnél nyilvánvalóan jóval több költségvetési pénzre lesz szükség. Gondoljunk például a MÁV-ra, ahol csökkentették 40 milliárddal az állami támogatást, de alapos átszervezések nélkül ennyit nem lehet megtakarítani, főleg nem rövid távon.

Hatalmas pénzekbe kerülhet a BKV konszolidálása is, amelyet a főváros aligha tud fedezni. Szakértők szerint a működőképesség fenntartásához is viszonylag rövid időn belül százmilliárdos nagyságrendű forrásra van szükség, amelyet a büdzséből lehet csak biztosítani. Ott van még mindemellett a Malév is, amelynek már tényleg biztosítani kell a finanszírozását, az oroszok nem fogják megtenni helyettünk. Csak a három nagy közlekedési cégnél legalább 200 milliárd forintra lenne szükség lényegében azonnal, ha nem akarja az új kormány, hogy még tovább romoljon az állapotuk. S akkor még nem beszéltünk arról, hogy mindháromnál kemény és fájdalmas belső átalakításra van szükség ahhoz, hogy hosszú távon is működhessenek.

Nagy kérdés, hogy az ezzel törvényszerűen járó konfliktusokat mikor és milyen mértékben meri a leendő hatalom felvállalni, pedig ha valóban rendet akar tenni, ez elkerülhetetlen lesz. Kormányra kerülve a Fidesz csapdahelyzetbe kerül, ami abból adódik, hogy eddig minden racionalizálást és reformot ellenzett, ezektől úgymond megvédte az embereket, most viszont éppen neki kell előállnia a változtatási javaslatokkal, ha hatékonyabb működést akar. Hatványozottan igaz ez a nagy rendszerekre vonatkozóan, amelyek gyökeres szerkezeti átalakításra szorulnak a fenntartható gazdasági fejlődés érdekében.

Kezdjük mindjárt a sokat kárhoztatott bürokráciával és államgépezettel. Eddig annyit tudtunk meg a Fidesz elképzeléseiből, hogy csaknem a felére akarják csökkenteni a parlament létszámát és az önkormányzatoknál is hasonlókat terveznek, a helyi politikusok számát is felezni akarják, kevesebb minisztériumot és kisebb hivatalnoki apparátust terveznek. Ez mind helyes szándék, már régóta meg kellett volna lépni, ahogy azt már jó néhány kiváló tanulmány szorgalmazta. A gond csak az, hogyan lehet ezt eladni azoknak, akiknek a munkahelyük és juttatásaik megtartását ígérték. Botorság azt hinni, hogy ilyen horderejű, tízezreket érintő változás minden probléma és társadalmi feszültség nélkül kivihető, főleg akkor, ha korábban teljesen mással hitegették az embereket.

Ugyanez a helyzet az egészségüggyel és az oktatással, ahol az ellenzék szintén minden reformkísérletet meghiúsított, lásd például a népszavazást a tandíjról vagy a vizitdíjról. Arról szó sincs, hogy az átalakítási javaslatok igazán jók lettek volna, de a minden változtatást elutasító propaganda olyan társadalmi légkört teremtett, ahol a reform szitokszóvá vált, miközben mindenki számára világos, hogy alapvető váltásra van szükség. Az pedig parancsszóra és konfliktusok sora nélkül elképzelhetetlen, még akkor is, ha a legjobbat akarják.

Ezt a helyzetet a Fidesz magának köszönheti, mert éppen a saját ígéretei miatti nagy elvárások szűkítik le drasztikusan a mozgásterét. Ezt a vezetői jól látják, és már változtatnak is a retorikán: figyelemre méltó, hogy a korábban bírált új nyugdíjrendszert már hosszú távon fenntarthatónak nevezik - ami egyébként csak akkor igaz, ha hosszútáv alatt legfeljebb 15-20 évet értünk, ami egyébként ebben a kérdésben inkább középtávnak számít -, az adórendszer átalakításánál sincs már szó nagyarányú csökkentésről és egy kulcsról, hanem valamiféle családbarát módosítások bevezetéséről.

Megkezdődött tehát az óvatos visszakozás a korábbi ígéretek egy részétől. Információink szerint az ellenzéki forgatókönyv az, hogy a legkönnyebben és legkisebb anyagi áldozattal megoldható ígéreteket, vagy egy részüket teljesítik, ebben sokat segít, hogy többnyire tudatosan kerülték a konkrétumokat és általában homályosan fogalmaztak. Mindezzel igyekeznek egyensúlyba hozni a nem teljesített tételeket és az elkerülhetetlenül konfliktusokat okozó lépéseket, ez utóbbiak szükségességét pedig az előző kormány országrontásával magyarázzák.

Ennek kommunikációs alátámasztását szolgálják majd a felelősségre vonások és büntetőeljárások, amelyek előjele a BKV körüli botrány, a Zuschlag ügy stb., függetlenül attól, hogy a vád mennyire megalapozott. A korrupt ügyekben az emberek jogosan várnak büntetést, ezzel egy ideig el lehet terelni a figyelmet az új kormány intézkedéseiről. Borítékolható, hogy jól el fogják nyújtani ezeket az ügyeket - a Kulcsár-féle eljárások már hét éve húzódnak! -, az igazság pillanata azonban előbb-utóbb eljön. A nagy kérdés az, mennyire merik majd felvállalni a népszerűtlen, de szükségszerű lépéseket a fejlődés érdekében, ha a realitások láttán a közvélemény hangulata megváltozik és a potenciális szavazótábor vészesen fogyni kezd.