Bokros: Szakszerűtlen és becstelen a gazdaságpolitika
A Bokros-csomag is unortodox volt, csak jól – mondta a volt pénzügyminiszter a Simplicity - Az unortodox gazdaságpolitika címmel tartott esten. Bokros Lajos a Kossuth Klubban Várhegyi Éva és Felcsuti Péter közgazdászok társaságában vitázott, Majtényi László moderálása mellett.
A közgazdász azzal kezdte a beszélgetést, hogy védelmébe vette az unortodoxiát. Mert az még nem rossz, ami nem ortodox – mondta az
Indextudósítója szerint. Felidézte, hogy annak idején neki pénzügyminiszterként kemény csatát kellett vívnia, hogy meggyőzze a Valutaalapot: érdemes nem ortodox eszközöket, úgynevezett jövedelempolitikai intézkedéseket is alkalmazni a csomagban, és ahhoz érdemes megnyerni a társadalom támogatását.
„Egy évig tartott, amíg meggyőztük az IMF-et, ortodox helyett heterodox gazdaságpolitika kell, és megéri a fáradtságot, ha megvan a társadalom bizalma. 1995-1996 fordulóján 11 százalékos reálbércsökkenés volt, a magyar társadalom ezt elfogadta” – érzékeltette: lehetett volna ilyennel operálni most is.
„Az a lépés nagyon pozitív hatással járt, nem a magyar társadalom ellen, hanem azzal karöltve lehetett a stabilizációt megvalósítani” – idézte fel a dicső múltat, hozzátéve: – Most viszont csak ésszerűtlen, szakszerűtlen és becstelen a gazdaságpolitika”.
Bokros szerint az államkapitalizmus "adott esetben egy nagyon vonzó és sikeres alternatíva lehet”, példaként a a kínai mintagazdaságot említette, a tíz százalék körüli növekedéssel.
Bokros szerint „a válság sújtotta nyugat civilizációja szempontjából az egyik legfontosabb kérdés: a kínai modell nem sikeresebb-e”, és az, hogy követői is vannak, ilyen az „oligarchikus zárvánnyá összeállt” orosz modell, de Magyarországon is van ilyen vágy.
„A gazdaságpolitikában nem sok dicsérnivaló van, de vannak olyan törekvések, amik mindenhol foglalkoztatják a kormányokat. Ilyen a munkaerőpiac rugalmasabbá tétele, a munkavállalói privilégiumok lazítása. Ez gazdaságpolitika értelemben helyes, de ahogy ezt csinálják, az egy dráma” – mondta Bokros Lajos.