Némileg csökkentek az albérletárak márciusban

A lakásbérleti díjak országos átlagban 0,9, Budapesten 0,8 százalékkal nőttek márciusban havi összehasonlításban, ez lassulás a februári 1,8 és 1,4 százalékos ütemhez képest, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com lakbérindexéből.

2023. április 28., 13:34

Szerző:

Az ingatlanhirdetési portál által pénteken az MTI-nek eljuttatott közlemény idézte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét, aki elmondta: éves szinten még mindig két számjegyű a növekedés: országosan 18 százalékos, Budapesten pedig 19 százalékos bérletidíj-emelkedés volt márciusban az albérleteknél.

Az albérletpiacon a nagyvárosok vannak a fókuszban, a kiadásra kínált lakások 56 százaléka Budapesten, 28 százaléka pedig a megyei jogú városokban található – tette hozzá a szakértő.

Az ingatlan.com elemzésében arra is kitért, hogy április végén Budapesten 220 ezer forintos bérleti díjat mértek, ami 10 ezer forinttal haladja meg a március végi szintet. A legdrágább városrész továbbra is az V. kerület 320 ezer forintos átlaggal, amit a II. kerület követ 300 ezer forinttal. A rangsorban a harmadik helyen holtversenyben van az I., a VI. és a XII. kerület egyaránt 250 ezer forintos átlagos lakbérrel. A legolcsóbban havi 134-140 ezer forintért a XVII., a XX. és XXIII. kerületben vehetnek ki lakást a bérlőjelöltek.

A vármegyeszékhelyek közül április végén Miskolcon, Debrecenben és Szegeden volt a legjelentősebb kínálat albérletekből. Míg a borsodi vármegyeszékhelyen 100 ezer forint az átlagos bérleti díj, a debreceni lakások 150 ezer forintért, a szegediek pedig 125 ezer forintért vehetők ki. A legdrágább vármegyeszékhely továbbra is Veszprém 182 ezer forintot meghaladó összeggel, a legolcsóbb lakások pedig a salgótarjániak, ezek 90 ezres átlaggal szerepelnek a kínálatban – olvasható az ingatlan.com közleményében.

(Kiemelt kép: kiadó lakást hirdető tábla a főváros XI. kerülete egyik új lakóparkjának modern épületén. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)

Ha a kormánynak sikerülne kipréselnie a bankokból az 5 százalék alatti THM-mel kínált lakáshiteleket, akkor ugyanakkora törlesztőrészlettel 10-20 százalékkal magasabb összegű kölcsönhöz lehetne hozzájutni, ami ellensúlyozhatná a lakások drágulását - derül ki a Bank360.hu számításaiból.