Az óvatosak aranyat, a bátrak műtárgyat vesznek
Régi jó mondás, hogy válság idején aranyat és műtárgyat vegyél, feltéve persze, ha van rá elég pénzed. A mostani recesszió azonban némiképp felülírta ezt az örökbecsű szabályt: a nemesfém valóban kelendő lett, a műkereskedelemből, elsősorban a festménypiacról viszont mintha eltűntek volna a vevők, lehet ugyan, hogy csak kivárnak, hátha még lejjebb mennek az árak.
A tavaly októberben kitört pénzügyi pánik alaposan megijesztette a magánbefektetőket is. Az ingatlanok és részvények értékének gyors és megállíthatatlannak tűnő zuhanása sokaknak okozott óriási veszteségeket, addigi portfóliójuk teljes átrendezésére kényszerítve őket. A nagy többség úgy kívánta menteni a menthetőt, hogy a legkevésbé kockázatosnak és értékállónak tűnő megoldásokat választotta, ami elsősorban a garantált hozamú állampapírokat jelentette. Mint minden hasonló válsághelyzetben, ezúttal is sokan a mindig biztosnak tartott arany felé fordultak, amelynek az ára gyorsan elérte az unciánkénti ezer dollárt.
Ezzel ellentétesen mozgott viszont a rafinált befektetők egyik mentsvárának tekintett műtárgy-kereskedelem. A sokkhatás az amerikai piacon gyakorlatilag azonnali volt, a tavalyi utolsó negyedévben a forgalom az előző évinek kevesebb mint a fele volt. A drasztikus visszaesés még a legnagyobbakat sem kímélte, a Sotheby's és a Christie's is százas nagyságrendben kényszerült elbocsátani alkalmazottait, sorra maradtak el a megszokott árverések. A helyzet azóta sem igen javult, és a zuhanás nagyobb lett, mint a szakmában máig emlegetett 1992-es krach, amikor az árveszteségek miatt galériák és kereskedők tucatjai mentek csődbe.
A mélyrepülés fő oka abban rejlik, hogy a gazdasági prosperálás hosszú ideje alatt a műtárgypiac hasonló logika szerint működött, mint más nagy befektetési területek. A pénzbőség időszakában nem csupán az ingatlanárak és értékpapír-árfolyamok nőttek egyre nagyobb mértékben, hanem a műtárgy-, mindenekelőtt a festményárak is. Ebben a folyamatban már nem a hagyományos gyűjtők játszották a főszerepet, hanem az új területeket kereső, módos befektetők. Lényegében tehát - ha eltérő formában is - a pénzpiacokhoz hasonló léggömböt fújtak itt is, egyre feljebb tornászva az árakat. Jellemző erre, hogy a tavalyi válságot megelőző időszakban az amerikai műkereskedelem forgalma évről évre mintegy 20 százalékkal nőtt, akárcsak az ingatlanpiacon. Mi, kívülállók csak ámultunk azon, hogy például nem is a legjobb impresszionista képek több tízmillió, sőt százmillió dollár felett árakon keltek el.
Ez a lufifújás addig tarthatott, amíg bőven álltak rendelkezésre a források. Amint a túlpumpált buborékok kipukkadtak, ez törvényszerűen a műkereskedelmet is közvetlenül érintette. A máshol is nagy bukásokat elszenvedő befektetők kivonultak a piacról, mert veszteséggel eladni nem akarnak, venni pedig már nincs annyi pénzük, ha van is, inkább kivárnak. Hasonló a szakértő gyűjtő magatartása is, aki nincs rászorulva, őrzi a gyűjteményét, és egyelőre óvatos a vásárlással, igyekszik átvészelni a nehéz időszakot. Mindez együttesen ahhoz vezet, hogy nincs igazán jó kínálat az árveréseken, ráadásul vevő is alig van. Ez padlóra küldi az aukciós házakat és a galériákat, főleg azokat, amelyek gyengébb tőkeháttérrel rendelkeznek. Sokan drágán és hitelből készleteket gyűjtöttek, abban a reményben, hogy majd nagy haszonnal adnak túl rajtuk. Ehelyett az árak zuhantak, az ugyancsak pénzszűkében lévő bankok pedig a leesett fedezeti érték miatt nem, vagy csak jóval drágábban finanszíroznak tovább.
Az egész magyar gazdasághoz hasonlóan a hazai műkincspiac is követi a nemzetközi trendeket. Eleinte ugyan a kereskedők egy része úgy tett, mint a kormány, kijelentve, hogy minket nem fog érinteni a válság. Ez a tavaly őszi árverési időszakban hangzott el többször, amikor a visszaesés még valóban nem volt látványos. Azóta a helyzet gyökeresen megváltozott, és vészesen hasonlít a külföldi tapasztalatokhoz. Az általunk megkeresett kereskedők szerint a piac teljesen leült, gyakorlatilag lehetetlen a korábbi évek színvonalához mért kínálatot beszerezni. Ez mindenek előtt a festmények piacára igaz, ahol az utóbbi években egy szakértő véleményét idézve "kisöpörték a padlást", azaz valóban becses festmények sora került kalapács alá egyre magasabb árakon. Sokak véleménye szerint a nemzetközi trendeknek megfelelően nálunk is elszaladtak az árak, így a mostani zuhanás törvényszerű volt.
Akik eddig felfelé licitálva mozgatták a piacot, most kivárnak, a válság őket nem kényszeríti eladásra, venni viszont kevésbé tudnak vagy akarnak. A gyűjtők esetleg különlegességekre ugranának, de ilyenek nemigen vannak, ezért a készletek még az alacsony árakkal sem vonzóak. Mindez nálunk is elsősorban azokat sújtja, akik főleg a nagyobb hasznot hozó, magasabb árfekvésű festményekre szakosodtak, mert a forgalom drámai visszaesésével súlyos likviditási problémákkal néznek szembe. Ez a legnagyobbakat is érzékenyen érinti, mint az a tavaszi aukciókon már megmutatkozott. Szakmai pletykák szerint a piacvezetők közül a Kieselbach és a Virág galéria sincs könnyű helyzetben, elképzelhető, hogy őszi árveréseik elmaradnak, vagy ha meg is tartják őket, szerény forgalmat és esetleg veszteséget kell vállalniuk.
Könnyebb helyzetben vannak azok, akik több lábon állnak és így biztosabb a hátterük, szélesebb a mozgásterük. A harmadik nagy aukciós ház, a BÁV, már bejelentette, hogy két árverést is tart az elkövetkező hónapokban, a szokásos művészetit, festmény, ékszer és iparművészeti alkotások kínálatával, majd pedig a karácsony előtti rendezvényt. A cég az ékszer és egyéb műtárgy kereskedelemben piacvezető, és ez a terület nem szenvedte meg annyira a válságot, mint a festmények. Ráadásul a BÁV ugyancsak meghatározó szereplő a zálogházi és nemesfém forgalomban, ez pedig ínséges időkben másokkal ellentétben nagyon is prosperál.
