Az OTP-nek a vártnál többe kerül az elfogadott törvény

Az OTP-nek a vártnál többe kerül a devizahiteles törvény, a bank élni kíván perindítási jogával az egyoldalú szerződésmódosítást tartalmazó szerződési feltétel tisztességessége bizonyítására – közölte a bank a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken.

2014. július 4., 20:16

A tájékoztatás szerint az elfogadott törvény alapján az OTP Csoportnak az árfolyamréssel kapcsolatos visszatérítési kötelezettsége várhatóan mintegy 27 milliárd forint.

Figyelembe véve a 2013. év során erre a célra képzett kockázati költséget, az adózás előtti negatív eredményhatás mintegy 25 milliárd forintot érhet el, amit 2014 második negyedévében számolnak el. Ez az összeg mintegy 20 milliárd forinttal magasabb a korábbi várakozásoknál – számolt be róla az MTI.

Az egyoldalú szerződésmódosítást tartalmazó szerződési feltétellel kapcsolatos perek a bank szerint a devizaalapú hitelek esetében közel 90 milliárd forintot, a forint jelzáloghitelek és fogyasztási hitelek esetében pedig további 20-30 milliárd forintot érinthetnek. A törvény elfogadott változata 40 milliárd forinttal növelte a várt összeget – tudatta a bank.