Az év végéig eldőlhet, tartható-e a büdzsé

Tudatosan kockázatot vállalt azzal a kormány, hogy a megszokott gyakorlatnál korábban nyújtja be az Országgyűlésnek a jövő évi tervet. Ezzel a taktikai lépéssel azt akarja elérni, hogy a válságbüdzsét minél gyorsabban és biztosabban lenyomják a képviselők és a közvélemény torkán, jelezve mindenkinek, nem utolsósorban az IMF-nek és az EU-nak: nem lesz választási költségvetés, folytatódik a fiskális szigor. A sietség ugyanakkor azt a veszélyt rejti magában, hogy a még mindig bizonytalan világgazdasági környezetben az elkövetkező két hónap meglepetéseket hozhat, amelyek megkérdőjelezhetik a tervezés alapját adó prognózisokat. A jelek szerint a kormány ezt inkább felvállalja, mint a tervezés és az azt kísérő viták elhúzódását.

A fentiekből adódóan maga a tervezet nem tartalmaz meglepetéseket. Erre nem is igen van lehetőség, mert a mozgástér rendkívül szűk: ha nem akarunk még nagyobb bajba kerülni, folytatni kell az egyensúlyteremtő intézkedéseket. A költségvetés bevételi oldalának legnagyobb tételeit ráadásul meghatározta az, hogy az adótörvényeket már a nyár elején elfogadták, azokhoz újra hozzányúlni nem lehetett és nem is volt indokolt. Ugyanígy már korábban kőbe vésték azt, hogy a hiány nem haladhatja meg a GDP 3,8 százalékát, amit az IMF felé vállaltunk. Ettől kezdve csak a maradékkal lehetett sakkozni, tehát lényegében azzal, hogy honnan, mennyit tudnak lefaragni.

Ebből a szempontból a leglényegesebb kérdés az, hogyan alakul jövőre a nemzeti össztermék. A büdzsében szereplő 0,9 százalékos csökkenés óvatos, kifejezetten konzervatív becslés. Ha ugyanis igaz, hogy már túl vagyunk a mélyponton és a jövő év elején megindul, majd felgyorsul az érezhető fellendülés, esély van arra, hogy a magyar GDP ne csökkenjen tovább, sőt a második félévben már határozottan növekedjen. Ezt egyre több külföldi és hazai szakértő jósolja, és amennyiben ez igaz lesz, az államháztartás bevétele magasabb lehet a mostani tervnél. Az óvatosság ezzel együtt indokolt, mert mindez rajtunk kívül álló tényezőktől, elsősorban a fő külpiacaink teljesítményétől függ.

Ha a csaknem egy százalékos visszaesésből indulunk ki, a már elfogadott törvények szerinti SZJA és társadalombiztosítási bevételcsökkenést is figyelembe véve - ami összesen mintegy 700 milliárd forint! - az ideihez képest további kb. 400 milliárddal kell meghúzni a nadrágszíjat. A költségvetés legkényesebb része ez: hol lehet még tovább szorítani úgy, hogy annak gazdasági hatása minimális legyen és túl nagy feszültségeket se okozzon. A kormány - jogosan - a legnagyobb pénznyelő helyek közül szúrta ki ezeket: az önkormányzatokat és a közösségi közlekedést.

Az utóbbi egyértelműbbnek látszik, mert valóban indokolatlan, miért fizessenek az adófizetők évi csaknem 200 milliárdot azért, hogy kihasználatlan, túlméretezett, nem hatékony, ráadásul gyakran párhuzamosan futó rendszereket fenntartsanak. Ha nem lenne értelmes vitára képtelen a politikai légkör az országban, ezt már régen meg kellett volna szüntetni. Félő viszont, hogy a mostani viszonyok közepette a tervezett 80 milliárdos megtakarítás a szavazatszerző demagógia célpontja lesz, ami meghiúsítja az elkerülhetetlen, ésszerű átalakítást.

Még rosszabb a helyzet az önkormányzati támogatások 120 milliárdos lefaragásával. Itt nem is az a legnagyobb baj, hogy országos méretű felhördüléssel és politikai következményekkel kell számolni, ami könnyen általános obstrukcióhoz vezethet. Az alapvető gond az, hogy az egész önkormányzati rendszert alapjaiban át kellene alakítani, mert miközben óriási pénzeket nyel el, messze nem úgy működik, ahogy azt az állampolgárok joggal elvárják. Az égető reformok egyik fő területe éppen ez lenne, de a szűk látókörű, konfrontációra építő pártharcok közepette kizárt az ehhez szükséges konszenzus. A mélyre ható változtatások nélkül pedig minden takarékossági törekvés kontraproduktív és a működés további romlásához vezet.

Ezzel vélhetően a kormány is tisztában van, ezért nem meri az egészségügyi kiadásokat csökkenteni. Minden józan ember tisztában van azzal, hogy a gyökeres reform ott is elkerülhetetlen, a jelenlegi helyzet sem anyagilag, sem erkölcsileg, sem szakmailag nem tartható sokáig. Az MSZP-SZDSZ koalíció belenyúlt ebbe a hangyabolyba, de annyira megégette a kezét, hogy azóta sem történt semmi. A pazarlás és a pénzhiány együttes jelenlétéből az utóbbi érződik jobban, mert a bennfentesek is ebben érdekeltek. A költségvetési kiadások lefaragása a jelenlegi körülmények változtatása nélkül csak a további leépüléshez vezethet, ezt pedig a kormány a jelek szerint nem kockáztatja.

Kényszerlépésnek tekinthető az is, hogy a jövő évi büdzsé lényegében egyedüli nyertesei a rendfenntartó szervek. A bűnügyi helyzet ezt egyáltalán nem indokolja, a politikai hangulat annál inkább. A feszültségek tudatos szításával egyes jobb és szélsőjobboldali pártoknak sikerült elérniük azt, hogy a lakosság biztonságérzete drasztikusan romlott, egyes területeken a sűrűsödő agresszív cselekmények miatt érthetően. Erre a rendőrség megerősítése és pénzelése csak látszatmegoldás, a mélyebb társadalmi és politikai okok enyhítése nélkül nem hozhat valódi javulást.

Összességében a költségvetési tervről elmondható, hogy nem ambiciózus, főként a válságkezelésre koncentrál. Ezt mutatják a vállalt prioritásai is: az egyensúlyteremtő pálya fenntartása, a munkahelymegőrzés és ösztönzés, valamint a gazdaságfejlesztés erősítése, ez utóbbi szinte kizárólag uniós forrásokból. A pragmatizmus méltánylandó, de tudnunk kell, hogy ez még középtávon is kevés. A következő kormánynak - remélhetőleg sokkal jobb körülmények közepette - már a tartós növekedés feltételeit megteremtő büdzsével kell előállnia.