Az Audi-beruházást kritizálja az LMP
Az LMP szerint az Orbán-kormány jóval több közpénzt ad az Audinak, mint ígérte; a párt vasárnapi, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt is hangsúlyozta, hogy az Audi gyár bővítésének kiemelt beruházássá nyilvánítása a korrupció veszélyét is növeli.
Szabó Rebeka, a párt országgyűlési képviselője által jegyzett közlemény szerint az Audi gyár húszmilliárd forint állami támogatást kap, amely egy új munkahelyre vetítve 11,1 millió forint. Ennek kapcsán az LMP-s képviselő megjegyezte, hogy Becsey Zsolt külgazdaságért felelős államtitkár kedden még azt mondta: munkahelyenként 5 millió forintban korlátozzák a multik közpénzből történő támogatását.
Az LMP szerint a gyár megépítésével európai jelentőségű természeti értékek semmisülnek meg. A párt javaslatait követve a húszmilliárdos állami támogatásból - kis- és középvállalatok támogatásával, zöld munkahely-teremtési programokkal - olyan állások jöhetnének létre, amelyek nem csökkentik az ország "természeti tőkéjét" - írta Szabó Rebeka, hozzátéve, hogy "a kormány ezt láthatóan nem érti".
A képviselő emlékeztetett, hogy az LMP már több alkalommal kezdeményezte az előző parlamenti ciklusban elfogadott kiemelt beruházási törvény visszavonását, mert az a párt szerint utat nyithat a sukorói kaszinó-ügyhöz hasonló, korrupciógyanús esetekhez. A kiemelt beruházási státusz ugyanis leegyszerűsíti a hatósági engedélyezést és csökken a civil kontroll.
Szabó Rebeka szerint a Fidesz a kiemelt beruházással növeli a korrupció veszélyét. "A kormány az átláthatóság kapcsán mellébeszél; a gyakorlatban ugyanis semmit sem tesz a politika és a gazdaság közérdeket sértő összefonódása ellen" - fogalmazott.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter január végén jelentette be, hogy az Európai Unió "zöld utat" adott az Audi győri gyárberuházásának elindításához. Ezzel elhárult az akadály az Audi óriásberuházása elől.
Nagy Anna kormányszóvivő pénteken közölte, hogy a kormány siófoki ülésén kiemeltté nyilvánította a győri Audi-beruházást, amely közvetve 15 ezer, közvetlenül 1.800 munkahelyet hoz létre.