Az a jó, ha cseppfolyós

Katarban és Katarral természetesen érdemes tárgyalni. Ez az apró, területét tekintve Magyarországnál kilencszerte kisebb állam a világ energiapiacának egyik legjelentékenyebb szereplője, úgy is mint olaj-, de még inkább mint földgázbirtokos. Az Iránnal átellenes katari partok mentén húzódik a világ legnagyobb off-shore földgázlelőhelye, a North Field („Északi Mező”), miáltal az emírség a földkerekségen fellelhető összes földgáztartalék tulajdonosai közül sorrendben a harmadik. Nála nagyobb készletekkel csak Oroszország és Irán rendelkezik.

Száz évre elég

Önmagában azonban ez – mondjuk három évtizeddel ezelőtt – egyáltalán nem látszott a gazdagság zálogának. Sőt! A katari földgázkincset a nagy energetikai cégek gyakorlatilag értéktelennek ítélték, mondván, nincs szárazföldi csővezeték, tehát a szállítás – nagy mennyiségben – megoldhatatlan. (Éppenséggel csővezeték a szomszédos Szaúd-Arábia – az egyetlen szárazföldi szomszéd – felé van, csak a féltékeny szaúdiak, maguk is jelentékeny földgázexportőrök, „beintettek” a tranzitálási álmoknak...) Akkor még a katariaknak sem volt elképzelésük arról, hogy létezik más megoldás. Éspedig a cseppfolyósított gáz (LNG), amelynek a szállításához nincs szükség csővezetékre, elegendők a hajók, a tankerek.

Csakhogy a cseppfolyósítás költséges dolog, és a cseppfolyósított földgázt csak olyan helyekre lehet eladni, ahol lefejtő-, a gázt ismét légneművé tevő terminálok működnek. Az okos, nyitott szellemű, nyugatias iskolázottságú katari vezetéstől (amely azonos az al-Thani családdal) óriási erőfeszítéseket igényelt a cseppfolyósítás infrastruktúrájának kiépítése, azoknak a konzorciumoknak az „öszszehozása”, amelyek végül is működővé tették a projektet. De sikerült. Katar ezzel nemcsak kiszabadult a hatalmas szaúdi szomszéd gyámsága alól, hanem elébe ment annak a fokozódó energiaéhségnek, amely tavalyelőttre a világ legnagyobb LNG-exportőrévé tette. Kuncsaftjai ma elsősorban ázsiaiak – japánok, dél-koreaiak, újabban kínaiak is –, de a cseppfolyós földgáz eljut dél-európai, sőt texasi terminálokba is. A kis emírség ez idő szerint bő 30 millió tonna LNG-t exportál, ám ez a mennyiség a jövő évtized közepére állítólag 77 millió tonnára fog nőni. Illetve ennyire lesz Katarnak kapacitása. (Tartalékai száz évre elegendőek.) Szakértők azzal számolnak, hogy az LNG 2030-ra ötvenszázalékos részesedést is kivívhat magának a nemzetközi földgáz-kereskedelemben, szóval a cseppfolyósított gáz „nyomulása” feltartóztathatatlannak tűnik.

A jövendölésekben természetesen az is benne van, hogy a mai, viszonylag még drága cseppfolyósítási technológia a szükségképpeni újítások folytán egyre olcsóbb lesz, és egyre több tanker bevonásával a szállítás fajlagos költségei is csökkennek. Bizonyosan így van, különben nem épülnének a világban tucatjával a lefejtőállomások.

Létezik természetesen a gondolkodásnak egy másik iskolája is, amelyik úgy véli, hogy a „hagyományos” földgáz plusz az ugyancsak „hagyományos” csővezetékes szállítás (ideértve immár a tenger alatt húzódó csővezetékeket, mint amilyen az oroszok által szorgalmazott Északi és Déli Áramlat – utóbbiba mi is bekapcsolódtunk) még hosszú-hosszú időn át olcsóbb lesz, mint a gáz cseppfolyósítása, e halmazállapotban való célba juttatása, eredeti halmazállapotának visszaállítása, majd csővezetékbe pumpálása. Meglátjuk. Az mindenesetre, hogy az orosz vezetékeken Európába érkező gáznak az elkövetkező legalább három-négy évtizedre fix vásárlói vannak, létező szerződésekkel illusztrálható és igazolható.

Orbán álma

A magyar napisajtóban az jelent meg, hogy a katari gáz Magyarországra juttatása „Orbán álma”. Nota bene: egyáltalán nem álom. Ha (ha) megépül a horvátországi Krk szigetén a lefejtőterminál; ha (ha) megépül a csővezeték Krk és Magyarország között, akkor nyugodtan vásárolhatunk katari cseppfolyós gázt, feltéve, hogy megéri. (Az árban benne lesz természetesen mindkét infrastrukturális elemnek az ára.)

Orbán fejével gondolkodva „eleve” megéri, ha csökken az orosz energiafüggés. Csakhogy itt van egy-két probléma. Az első mindjárt az, hogy miért is Katar. Eddig úgy tudtuk, hogy a Nabucco névre keresztelt gázvezeték lesz az, ami Európa számára „oroszmentes” üdvözülést jelent. Ezt propagálta a Fidesz is, ezért kárhoztatta a Gyurcsány-kormányt a Nabuccóval (elvileg) rivális Déli Áramlat felkarolásáért. Úgy fest azonban, hogy a Nabucco afféle Luca széke. Nemhogy a cölöpjeit nem verték még le, de ami ennél is lényegesebb: egyáltalán nem világos, hogy milyen földgázt kívánnának belepumpálni. Papíron: azerit, iránit, „más” közép-ázsiait, ám ebből a kínálatból csak a szerény azeri a biztos. A többi kérdőjeles. Elképzelhető tehát, hogy a katari LNG a „menekülési útvonal”?

Igen, de a katariak kapacitásai 2010-ig le vannak kötve. Ha nem lennének, akkor se történne semmi, mert Krken nincs lefejtőterminál, Horvátországon át pedig nem ível gázvezeték. Ideális esetben azonban 2012-ben már lesz szabad katari LNG, és lesz terminál is, vezeték is. De mi köze mindehhez Orbán Viktornak?

A terminálban a német E.ON, a vezetékben a Mol érdekelt. Előbbi a magyar földgáz-nagykereskedelemben is, pardon. Egyik se adott olyan mandátumot Orbánnak, hogy a nevükben tárgyaljon. Majd ők elintézik, ha kell. Földgázvásárlásról és -eladásról szakmai cégek szoktak tárgyalni, nem politikusok. Teljességgel szokatlan, sőt bizarr, hogy olyasvalaki, akinek semmilyen befolyása nincs ilyen ügyekre (ismétlem: vétel és eladás), úgy tegyen, mintha volna. Ez egy. Kettő: a vétel és eladás nem együttműködés. Az természetesen politikai kérdés, és politikusok dolga. Meg is valósult. Orbán előtt egy évvel Putyin orosz elnök, akinek (a magyar ellenzéki politikussal ellentétben) mégiscsak van egy-két földgázkártya a kezében, történetesen ugyancsak Katarba látogatott, s ott vendéglátóival (meg másokkal) gyorsan tető alá is hozta – papíron legalábbis – a Földgázexportáló Országok Csoportját, ezt a „gáz-OPEC”-et, amelynek tagjai (a két említetten kívül Irán, Venezuela és Algéria) a fejükbe vették, hogy termelés és árszabályozás dolgában épp olyan kartellt hoznak létre, mint amilyen a kőolajtermelőké (az OPEC tudniillik). Mi következik ebből? Szimpla megközelítésben az, hogy mi majd olyan árat fogunk fizetni az orosz gázért, amilyennel a katariak is egyetértenek, és esetleg fordítva. Ami pedig a piacokat illeti: Putyin akkor és ott azt találta mondani, hogy Oroszország és Katar földgázügyben nem versenytársai egymásnak, „mások a vásárlóik”. Tehát a kartell, ha a dolog odajut, egy piacfelosztási aktussal simán úgy dönthet, hogy Magyarország az oroszoké, míg (mondjuk) Ázsia és Amerika Kataré.

Üzenni akart

Ezzel a háttérrel őszintén szólva nemigen értem, mit akart Orbán Katarban. Miért látta jónak felmutatni az oroszok meglevő és épülő vezetékeihez, továbbá a Nabuccóhoz képest a „harmadik alternatívát”. Azt hiszem, üzenni akart csupán. Hogy ha akkora tétről van szó, mint az orosz olajfüggés mérséklése, akkor ő találékonyabb politikus kollégáinál. Ezzel aztán fel is találta a spanyolviaszt. Katarról és az LNG-ről ugyanis mindazok tudnak Európában, akik az EU-ban a Nabuccóra szavaztak. Ez az opció mindig is nyitva állt, stratégiailag azonban kontinensünk számára nem látszott elég érdekesnek és gazdaságosnak. Annyira meg végképp nem, hogy politikusok házaljanak vele Dohában.