Apropó, Pesterzsébet!

Elfogultságot jelentek be.

Kevés szerethetőbb irodalmárt ismertem Dalos Lászlónál. Nem dicsekedhettem azzal, hogy barátok voltunk, inkább csak kedves ismerősök, szakmabeliek, akik örülnek, ha találkoznak, s ha ez megesett (fájdalmasan ritkán, jobbára csak véletlenül, könyvhéten, színházban, kiállításon, utcán), akkor jól elbeszélgetnek egymással. Ez a státus persze ezreknek jutott ki: Laci bácsinál kedvesebb, nyitottabb, érdeklődőbb ember kevés akadt, ráadásul remek anekdotázó volt, mindent és mindenkit ismert az elmúlt nyolc évtizedből, s olyan könnyedén, olyan elegánsan hidalta át a beszélgetőtársa és közte ívelő több évtizedes távolságot, hogy az példa nélküli. És ha még azt is elárulom róla, hogy mindig jókedvű volt, bizakodó és optimista, már-már a naivitásig az, gondolom, kellően megindokoltam elfogultságom okát.

Ráadásul az írásait is szerettem, librettóit és verseit legfőképp, olyan elegánsan és játékosan bánt bennük a nyelvvel, a stiláris bravúrokat is olyan könnyedén hajtotta végre, olyan természetesen, mint kevesen. (Nekem régóta a Bástyasétány 77 betétdalai a kedvenceim, másnak meg persze más.)

Elfogultságot jelentek be továbbá Pesterzsébet tárgyában. Nem jártam sokszor arra, de minden látogatásomra emlékszem: valahogy első perctől olyan otthonos, olyan szeretetteljes világ vett ott körül, mintha Ujpesten járnék. (Sok a hasonlóság a két település történetében is.) Kedvtelve olvastam mindig az erzsébeti történeteket, szóljanak akár a régi időkről vagy a közelmúltról.

Csoda-e, hogy úgy szeretem ezt a kis kötetet, melyet az utódok Dalos László erzsébeti tárgyú tárcáiból állítottak össze? Laci bácsi ízig-vérig erzsébeti volt, sok évtized múltán is emlékezett, melyik utcában milyen bolt működött, ki hol lakott és kiből mi lett – történetei a huszadik század históriáját beszélik el, sajátos fénytörésben: higgyék el, azokat is szórakoztatja majd, akik sosem jártak a világnak ezen a részén. És ha elárulom, hogy azért kerültek versek is meg fényképek a könyvbe, már igazán nehezen tudom elképzelni, mi tarthatná vissza önöket az olvasástól. Ja, de tudom: hogy nem könnyen hozzáférhető. De hát a kihívások teszik az életet olyan széppé, nem igaz?

Jolsvai András