Amit egyik kézzel adnak Orbánék, a másikkal elveszik

Bár miniszteri kinevezésekor Varga Mihály még azt ígérte, a költségvetés stabilizálásához már nem lesz szükség újabb korrekcióra, azóta már több csomaggal is előállt. Közülük a legváratlanabb a legutóbbi, mintegy százmilliárdos adóemelési pakk volt, amelynek szükségességét a túlzottdeficit-eljárásból való kikerüléssel már nem lehetett igazolni, mivel a döntés arról már korábban megszületett, bár a hivatalos pecsétet csak a múlt hét végén nyomták rá. Ennek ellenére ismét Brüsszelre hárították a felelősséget, mondván, a hiánycél bombabiztos tartása miatt szükséges a költségvetési bevételek növelése.

Az eljárás megszűnését egyébként fideszes nyilatkozók érdekesen kommentálták. Orbánék szerint ez a magyar gazdaságpolitika sikerének elismerése volt, holott az döntéshez fűzött ajánlások ennek éppen az ellenkezőjét mutatják, valójában minden lényeges ponton keményen bírálják a magyar kormány gazdasági intézkedéseit. A humor kategóriájába tartozik az az értékelés, hogy „Barroso után a pénzügyminiszterek tanácsa is beismerte a tévedését”: ugyan miféle tévedést? Azt, hogy az elmúlt három évben a Fidesz-kormány eredeti költségvetéseit évente tucatszor kellett módosítani ahhoz, hogy a hiánycél tavaly végre ténylegesen a megszabott határ alá kerüljön, és ehhez hét, összességében több ezermilliárdos megszorítási csomagra volt szükség? A brüsszeli országjelentések mindig jogosan figyelmezettek a korrekciók szükségességére: akkor most ki is tévedett?

A legcinikusabb az a hétvégi Orbán-féle kommentár volt, miszerint a Fidesz-kormány a megszorítások helyett a gazdaság megújítását választotta, így lekerülhettünk a szégyenpadról. Ekkora hazugsággal nehéz mit kezdeni, hiszen pont Orbánék fogtak rá minden unortodox megszorító lépést az unióra, miközben a gazdaság nemhogy megújult volna, de a tényadatok alapján éppen hogy hanyatlott. Még az a buzgó szóvivő is ellentmondott főnökének, aki szerint most már végre az önkormányzatok és a vállalkozások fejlesztésére, valamint a munkahelyteremtésre lehet koncentrálni. A fideszes sikerpropaganda szerint nem ezt csinálták eddig? Nem értek el hatalmas eredményeket és mutattak példát az egész világnak? Mégsem újult meg a gazdaság és ugrott meg a munkahelyek száma? Most milyen állításoknak higgyünk és melyeknek nem?

Apropó, foglalkoztatás: kedvenc szőke szóvivőnk a napokban dicsekedett azzal, hogy tovább nőtt a munkát végzők száma és csökkent a munkát keresőké. Arról már nem beszélt, hogy a tényleges alkalmazottak száma esett, a kormányváltás óta több mint 30 ezerrel, áprilisra viszont 140 ezerre nőtt a közmunkások létszáma, ami abszolút csúcs, egy évvel ezelőtt még 40 ezerrel, három éve pedig 80 ezerrel alacsonyabb volt. Ezzel párhuzamban zuhant a munkanélküli ellátásban részesülők száma, ma már többségük semmilyen támogatást nem kap. A statisztikai javulás ezeknek a tényezőknek tudható be, de ezt a szóvivő is pontosan tudja.

A legújabb adóemelésekre visszatérve, azok szükségességét Varga a brüsszeli nyomáson túl főként az alacsony inflációval magyarázta, amely mintegy 100-120 milliárdos bevételkiesést jelent a költségvetésnek. Rovatunkban már sokszor leírtuk, hogy a kierőszakolt rezsicsökkentés nem csupán az érintett szolgáltatók működését hozza rendkívül nehéz helyzetbe, de a büdzsé egyenlegét is veszélyesen rontja. Ezzel szemben Orbánék mindvégig azt hangoztatták, hogy a mesterséges árcsökkentéssel a nyerészkedő multik extraprofitját nyirbálják meg, tőlük csoportosítják át a pénzt a lakosság zsebébe.

Ebből a beállításból így semmi sem igaz: a lakossági áram-, gáz- és egyéb közműszolgáltatások az elmúlt években nem hasznot, hanem jelentős veszteségeket termeltek, ezeket növeli most hatalmasra a rezsicsökkentés. Járulékos veszteség az állami bevételek visszaesése, hiszen az alacsonyabb ár miatt kisebb az ÁFA-bevétel, a kényszerű elbocsátások és más költségcsökkentések nyomán további bevételkiesés is jelentkezik. A mesterségesen leszorított infláció hatása minden más területre továbbgyűrűzik – bérnövekedés stb. –, és törvényszerűen rosszul hat a büdzsé egyenlegére, ahogy ezt Varga Mihály is elismerte.

Ezt pedig pótolni kell valahonnan, és Orbánék ezúttal is az adóterhek növelését választották. A jóval magasabb tranzakciós illeték és távközlési adó, a kamatokra kivetett EHO ugyanúgy ezt a célt szolgálják, mint a 7 százalékos bankadó az önkormányzati adósságokra és a bányajáradék emelése. Az első három közvetlenül is a lakosság zsebéből veszi ki a pénzt, azaz az állambácsi egyik kezével osztogat, a másikkal pedig visszaveszi azt. Ha összehasonlítjuk – és ezt mindenki saját magának kikalkulálhatja! – a rezsicsökkentések miatti, családonként átlagosan néhány ezer forintnyi havi megtakarítást azzal a veszteséggel, amelyet csupán a január óta bevezetett tranzakciós illetékek, telefonadók, kamatadók, jövedéki adók stb. okoznak, nyilvánvalóvá válik, hogy a lakosság többsége semmit, vagy szinte semmit nem nyert. A gazdaság egészét, és ezen keresztül az ország fejlődési kilátásait rontó hatások miatt pedig mindannyian csak veszítünk.