Államháztartás: Ezer milliárdos a hiány

Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélkül számolt - pénzforgalmi egyenlege az idén szeptemberben 7,7 milliárd forint hiánnyal zárt, az első kilenc havi hiány 1.089,1 milliárd forint, az éves előirányzat 125,1 százaléka volt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtökön. A Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtökön közölt adatai szerint szeptemberben a központi költségvetés 5,4 milliárd forint többlettel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 8,9 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok 4,2 milliárd forintos deficittel zártak.

2010. október 8., 10:01

Az államháztartás helyi önkormányzatok nélkül számolt pénzforgalmi hiánya ez év augusztusában 1.081 milliárd forint hiányt mutatott, az első nyolc havi államháztartási deficit az éves tervezett hiány 124,2 százaléka volt. Az Orbán-kormány nem változtatta meg az előző kormány államháztartási előrejelzését 2010-re, ami pénzforgalmi szemléletben 870,3 milliárd forintot, a GDP 3,3 százalékával egyenlő összeget tesz ki.

Az államháztartási deficit 2009 szeptemberében - önkormányzatok nélkül - 145,9 milliárd forintot, a tavalyi év első kilenc hónapjában 1.058,5 milliárd forintot tett ki, ami az éves előirányzat 114,5 százalékának felelt meg.

A minisztérium kiemeli: a központi költségvetés hiánya a 2009. szeptember végi 116,1 százalékos arányhoz képest most az egész évre tervezett költségvetési hiány 130,2 százalékát teszi ki. A központi költségvetés bevételei összességükben közel 131 milliárd forinttal meghaladták a tavaly szeptemberi összeget.

A főbb adóbevételek esetében a személyi jövedelemadót kivéve az összes adónemből a tavalyinál több (mintegy 31 milliárd forinttal magasabb összeg) folyt be, mint tavaly. Növelte 56 milliárd forinttal a bevételeket a pénzügyi szervezetek különadójának első részlete is. Ezzel kapcsolatban megjegyzik: a befizetés határideje szeptember 30-a volt, így a bevétel egy része csak október 1-jén realizálódott, a Kincstár információja szerint ez mintegy 31,1 milliárd forint. Ugyancsak növelte a bevételeket a bányajáradék bevételi mérlegsoron a Mol 35,8 milliárd forintos, az Európai Bíróság döntése alapján végrehajtott befizetése.

A TB-alapok költségvetési kapcsolatrendszerének 2010. évi változása azzal jár, hogy az Egészségbiztosítási Alap az előző évhez viszonyítva közel duplájával nagyobb támogatást kap a költségvetéstől, ami az alap bevételét növeli. A Nyugdíjbiztosítási Alap esetében a központi költségvetési támogatások átutalási rendjének változása okozza elsősorban a kedvezőbb pozíciót (2009-ben évente három alkalommal, március, november és december hónapban utalták a Nyugdíjbiztosítási Alap kiadásainak támogatását, 2010-től ezt a támogatást havonta folyósítják) A kiadások esetében a többlet főként a magasabb nyugdíjkiadások következménye.

Az elkülönített állami pénzalapok egyenleg javulását a kiadási oldalon a Munkaerőpiaci Alap alacsonyabb központi költségvetési befizetései okozták - áll a gazdasági tárca közleményében.