„Allah velünk van" – nyugtatta meg híveit a líra brutális zuhanása közben Orbán legjobb török barátja

2018. augusztus 10., 13:30

Szerző:

Recep Tayyip Erdogan elnök tegnap esti beszédében igyekezett megnyugtatni a lakosságot, hogy ne aggódjanak a líra elképesztő mértéket öltő zuhanása miatt.

„Törökország spekulánsok támadása alatt áll, nem kell foglalkozni velük.

– nagyjából így foglalható össze mondandója lényege a Reuters beszámolója szerint.

„Ne feledjétek, nekik van dollárjuk, az emberek és Allah viszont velünk vannak. Keményen dolgozunk. Csak nézzétek meg, hol álltunk 16 évvel ezelőtt" – fogalmazott Erdogan.

(Porfolio nyomán)

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.