Agrárium: úton a hűbéri rendszer felé?

Az Orbán Viktor által vívott permanens háború a jelek szerint az agráriumban sem akar csitulni. Azt hihettük, hogy a földtörvény elfogadása, az állami földek haszonbérletbe adásának botrányai, az uniós támogatás elosztásának átalakítása után kicsit enyhülni fog a harci kedv és a szerzési vágy, de tévedtünk. A parlamenti mamelukok az általános tiltakozás és a józan ész ellenére második nekifutásra megszavazták a nemzeti parkok földjeinek lenyúlását lehetővé tevő törvényt, szinte ellehetetlenítve azok normális működését. Az egyetlen látható magyarázat erre, hogy még bőven vannak olyan hívek, akiket a közös földünk osztogatásával akarnak jutalmazni, azaz egy szűk kör érdekében a nemzeti vagyon újabb részét harapják ki.

A teljes vazallusrendszer kiépítésén túl más racionális szempont nemigen mutatkozik abban sem, hogy hírek szerint a kormányfő támadást indít a nagybirtokok ellen, és azok földtulajdoni arányát 20 százalékra akarja csökkenteni a jelenlegi közel 50 százalékról. A szándék önmagában nem meglepő, mert korábban már sokszor beszélt a családi gazdaságok szerepének növeléséről és a mezőgazdaság ilyen irányú átalakításáról. A gyakorlatban azonban ennek éppen az ellenkezője történt: az elfogadott földtörvény a demagóg szólamokkal szemben lényegében kedvez a nagybirtokrendszerek kialakulásának, és ez volt az, ami miatt Ángyán József lemondott a posztjáról és szembekerült pártjával.

Egyáltalán nem volt Orbán ellenére, hogy akkori barátja és harcostársa, Simicska Lajos és köre több tízezer hektárhoz jutott, és mások is – a Csányi-, Leisztinger- stb. érdekeltségek – hasonló méretű földtulajdont vagy bérletet szerezzenek. Az új kedvencek – mint például Mészáros Lőrinc és családja – sem panaszkodhattak, az állami földek tartós bérletbe adásánál röpködtek az ezer hektárok. A meghasonlott Ángyán kimutatásai szerint a földmutyinál kiosztott területek többsége nem a helyi gazdáknak, hanem jól körülhatárolható érdekcsoportoknak és jutalmazni kívánt híveknek jutott.

A nyilvánvaló adatok nem zavarták Orbánt, ezért kelthetett némi meghökkenést, hogy most újra előállt a nagybirtokok elleni demagógiával. Túl egyszerű magyarázatnak tűnik, amit közvetve maga is sugall, hogy Simicskának akar odavágni még egyet, mert ennél nagyságrendekkel nagyobb jelentőségű dologról van szó. A nagybirtoknak tekinthető vállalkozások a földterületüknél sokkal nagyobb arányban részesülnek a mezőgazdaság teljesítményéből: a termelés nagyjából kétharmadát és az export mintegy négyötödét adják. Mint ebből látszik, sokkal hatékonyabbak a kisebb gazdálkodóknál, és ők foglalkoztatják az agráriumban dolgozók nagy többségét.

Nyilvánvalóan beláthatatlan következményekkel járna, ha a hatalom erőszakosan visszaszorítaná őket, és földjeik több mint felét elveszítenék. Az első retorziós lépés pedig már megtörtént azzal, hogy az 1200 hektár feletti területekért járó normatív támogatást az állam elvonja tőlük, és másoknak osztja le. Ez egy átlagosnak tekinthető, 3000 hektáros vállalkozásnál évi több mint százmilliós bevételkiesést jelent! Ez még nem minden: a veszteség miatt forgótőkéhez, hitelhez is nehezebben juthatnak, mert a bankok számára a biztos uniós támogatás jelenti azt a fedezetet, ami miatt viszonylag könnyen adnak kölcsönt. Ha a biztosíték csökken, a hitelösszeg is kisebb lesz, vagy a feltételei romlanak.

Ha már itt tartunk, Orbánék az agrárhitelezésbe is keményen be akarnak nyúlni saját céljaik érdekében. A miniszterelnökség alá rendelve hoznának létre olyan állami hitelezési rendszert, amely elvileg a kisebb gazdálkodókat segítené, akik kevésbé hitelképesek. Ennek részletei egyelőre nem ismertek, de az látszik, hogy az állam újabb helyen igyekszik felülírni a piaci viszonyokat és kiterjeszteni a befolyását. Egy, a banki hitelezést kiegészítő, a gazdálkodást kedvezményekkel segítő, politikamentes és pártatlan állami szerepvállalás üdvös lehetne, de a trafik- és földmutyikat, az uniós pályázatok elbírálását, a szerencsejáték-koncessziókat stb. stb. stb. látva ki gondolja komolyan, hogy ez a tényleges cél?

Sokkal inkább az látszik, hogy egy 21. századi hűbéri rendszer épül tovább, ahol a legfelső úr osztja a kegyet a hívek támogatásáért cserébe. Már nem elég a szerzett érdem, feltétlen hűség kell, és a hűbérúr nemcsak jutalmazhat, de büntethet is. Piti példája ennek, hogy egyik pillanatról a másikra mind a 61 – pályázat nélkül kapott – állami földbérletét elveszítették Simicska érdekeltségei, az új kedvenc, Mészáros Lőrinc hasonló földbérleteit viszont további évekre meghosszabbították. Az úr adta, az úr elvette – ez ma a mélymagyar valóság.

Tényleg ilyen országot akarunk? Olyat, ahol egy embernek és éppen aktuális, szűk bizalmi körének pillanatnyi hatalmi érdekei határozzák meg, mi történjen, kik juthatnak előnyökhöz és kik szoruljanak ki, legyenek azok egyes személyek, vállalkozások, ágazatok, társadalmi csoportok vagy egész rétegek? Az agráriumban ugyanaz zajlik, mint mindenhol máshol, és ne csodálkozzunk, ha a gátlástalan érdekérvényesítés és vagyonszerzés okozta károkat előbb-utóbb mi, az ország fogjuk keményen megfizetni.