Adózók a rengetegben

- Az OECD előrejelzése szerint idén 1,5 százalékkal csökken a hazai gazdaság teljesítménye, vagyis a vártnál jóval nagyobb lesz a recesszió. Feltételezem, a gazdaságélénkítést – finoman szólva – nem segítik az ad hoc kivetett újfajta adók sem.

– Ami igazán visszaveti a gazdaságot, az az egységes szabályrendszer és az átgondoltság teljes hiánya. 2010 óta folyik az állandó költségvetési toldozgatás, miután szakértők hiába figyelmeztettek: a magyar gazdaság nem bírja el az szja-kulcs nagyarányú csökkentését a korábbinál magasabb családi kedvezménnyel. De a kormány rendszerint nem gondolkodik ennyire előre: ha hiányzik 500 milliárd, elveszi a magánnyugdíjpénztáraktól, vagy kivet újabb adókat. Csak az érdekli: egy-két évre előre legyen meg a hiánycél. Régóta tapasztaljuk, hogy ilyen körülmények között kizárólag ad hoc döntésekkel tartható fenn a gazdaság, de erre az adókavalkádra a szakma is rácsodálkozik: sosem gondoltuk volna, hogy ennyi mindent ki lehet még találni.

- A kormányzati kommunikáció ezt úgy magyarázza: a szigorú fiskális fegyelem miatt nem jut tér a gazdaságélénkítésre.

– A költségvetési egyensúly és a gazdaságélénkítés kettősét azokban az országokban szokták óriási dilemmaként lebegtetni, ahol egyik sem működik. Miközben pfujolnak Németországra, amiért ragaszkodik a pénzügyi vasszigorhoz, és elvárják tőle, hogy húzza az egész E- gazdaságát. De Németország az elmúlt hatvan évben megalapozta a hitelességét. A piacok akkor sem esnek pánikba, ha időnként enyhül náluk a fegyelem, és kicsit túlköltekeznek.

- Viszont eddig úgy tűnt, Magyarországban akkor sem bízik a piac, ha tartja a hiánycélt. A kapkodó törvénykezés vagy az elhibázott gazdaságpolitika vezetett idáig?

– Egyértelmű, hogy nem erősíti a hitelességet, ha naponta születnek új adók, ráadásul nem fenntartható, növekedést fékező szerkezetben. A nagy kormányzati tervek – mint a gazdaságélénkítés és a munkahelyteremtés – kivitelezhetetlenek, amíg a munkát terhelő költségek nem csökkennek. Egykulcsos adórendszer mellett az érdemi csökkentés milliárdos kieséseket jelentene a költségvetésnek. A fejlődés útjában tehát elsősorban az egykulcsos adórendszer áll. Amíg ebből nem hátrál ki a kormány, állandósulnak a költségvetési problémák, nem lesz fenntartható növekedés és hiteles gazdaságpolitika sem.

- Csakhogy szakértők többször is felhívták a figyelmet: a 16 százalékos szja mellett politikai okokból döntött a kormány, és épp ezért nem is vonja vissza.

– Nyilván így van. Gazdasági érvek ugyanis nem szólnak mellette.

- Másfajták sem. Egész Európában nincs még egy olyan adórendszer, amely társadalmilag ennyire igazságtalan lenne.

– Közelítsük meg onnan: Magyarországon tömegek élnek ténylegesen minimálbérből. Azonban az ő nettó hatvanezer forintjuk a munkáltatónak 118 ezer forintjába kerül, miközben a dolgozó által előállított terméket vagy szolgáltatást a piac sokszor ennél kevesebbre értékeli. Vagyis a munkavállaló nem tudja kitermelni a közterheket, a munkaadó kényszerűségből leépít, de legalábbis nem bővít létszámot. A versenyszektorban emiatt folyamatosan csökken a foglalkoztatás.
A tervezettnél kisebb adóbevétel pedig a költségvetésben is hiányt okoz. Némi iróniával: amíg nem találunk olajat a Balatonban, ezt az abszurd rendszert nem bírja el a magyar gazdaság.

- Ahogy szemlátomást azt a 600 milliárd forintos költségvetési lyukat sem, amely az egykulcsos adórendszerrel keletkezett. Meddig lehet ezt új sarcokkal toldozgatni?

– A hosszú távú tervezés hiánya miatt a gazdaság csökkenő pályára állt. Egy progresszív adórendszer bevezetésével eltörölhető lenne legalább tizenkétféle kisadó, de – ami ennél is fontosabb – le lehet faragni az alsóbb rétegek munkaköltségeiből is. Beindulhatna a munkahelyteremtés. Persze nem irreális méretekben. Egymillió új munkahely helyett a miénkhez hasonló tízmilliós országban még ötszázezer dolgozóra lenne szükség a versenyszférában, és további ötvenezerre a közszférában. Ezt mutatják az uniós adatok.

- Úgy érti: a közszférában nem leépítésre van szükség?

– Óriási félreértés: Magyarországon a közszféra nem a lakossághoz képest, hanem a versenyszektorban foglalkoztatottak számához viszonyítva nagy. Mivel az utóbbi drámaian alacsony. Amíg a versenyszektor nem bővül, nyilvánvalóan nem lesz fedezet újabb közszolgák foglalkoztatására sem.

- Ahogy említette az imént: jelenleg bővülésről szó sincs, sőt: a KSH adatai szerint is egyre nő a munkanélküliség.

– Magyarországon egy friss munkanélküli ötvenszázalékos eséllyel tartósan nem talál munkát. Európa egyes országaiban ez a szám kevesebb mint húsz százalék. Korábban az jelentett problémát: a szociális juttatások és a minimálbér alacsony különbözete miatt az alsóbb rétegek nem éreztek késztetést, hogy dolgozzanak. Azóta a szabályozás – több helyen túlzott – szigorítása miatt erről már szó sincs. Most dolgoznának, de nincs elég munkahely. Ilyen élőmunkaterhek mellett nem is lesz.

- És a befektetők is elmaradnak.

– Természetesen. Ez egy önerősítő folyamat.

- Persze nemcsak az irreális költségek riasztják el a beruházókat, a kiszámíthatatlan gazdasági környezet is. Ön szerint mer bárki is pénzt fektetni egy olyan országba, amelyben akár visszamenőleges törvényeket hozhatnak, és a kormány „hirtelen felindulásból” bármikor megváltoztathatja a szabályozást?

– Másképpen ezt úgy lehetne megfogalmazni: összeomlottak a gazdaságpolitikai döntéshozatal mechanizmusai. Még csak igény sem mutatkozik arra, hogy számításokkal, hatástanulmányokkal megtámogassák az egyes döntéseket. Mint az ötéves tervek idején: elhatározzák, hogy a végén jó lesz. Mégis milyen döntéshozatali mechanizmus az, ahol a kormány először benyújtja a konvergenciaprogramot, majd két hét múlva bejelentik, hogy – kicsit más tartalommal – elfogadták azokat az új adókat, amelyeket a konvergenciaprogram tartalmazott. Egy ilyen országban tényleg kockázatos a befektetés.

- Nem segíti a hosszú távú építkezést, hogy elmaradtak a nagy szerkezeti átalakítások. Különösen azért nagy baj ez, mert – ezt mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a 168 Órának – a kormánynak meggyőződése, hogy már véghezvitték a reformokat.

– Magyarországon a kormányok hagyományosan nem értik magának a reformnak a lényegét. Az ugyanis nem a pénzelvonásról szól, hanem a szolgáltatás színvonalának a megőrzéséről, kisebb működési költség mellett. Említhetném a PISA-indexet, amely Európa-szerte méri a tizenéves diákok tanulmányi teljesítményét. De hasonló mérőszámokat használnak az egészségügy és a közigazgatás területén is. Csak nem nálunk. A magyar kormányban fel sem merül, hogy az állami szolgáltatásokat publikusan mérni kellene. Pedig ha ezeknek a mutatóknak nem jut kulcsszerep a döntéshozatalban, akkor reformok címén csak további károkozás folyik.