A volt kormányfő sietett a mostani segítségére

Rendre intette Helmut Kohl az euróövezeti válság kezelésének berlini irányvonalától elhajló euroszkeptikus konzervatív képviselőket, akik miatt Angela Merkel jelenlegi kancellár csak az ellenzék támogatásával tudta elfogadtatni a törvényhozással az új görög mentőcsomagot.

2012. február 29., 16:38

A volt német kancellár kedden a Bild című lapban megjelent vendégkommentárjában figyelmeztetett: nem szabad hagyni, hogy a válság és a megoldásáról szóló viták miatt "szem elől tévesszük, vagy megkérdőjelezzük és feladjuk" az uniós integráció célját, az egységes Európát. Kohl, aki már tíz éve visszavonult a politikától, és azóta csak ritkán szólal meg nyilvánosan, a legnagyobb példányszámú német bulvárlapban megjelent cikkében rámutatott, hogy a kontinens egységét célzó folyamatot a II. világháború után indították el azzal a szándékkal, hogy megszűnjön végre az évszázadok óta tartó szembenállás. Hangsúlyozta: ez ma is érvényes, "Európa továbbra is háború és béke kérdése, az integrációt mélyítő erő pedig változatlanul a békevágy".

A múlt gonosz szellemei nem tűntek el végleg, bármikor újra megjelenhetnek, és ebben a helyzetben éppen hogy nem kevesebb, hanem több Európára van szükség - írta Kohl. A volt kancellár egyúttal óva intett a kishitűségtől: "minden okunk megvan a derűlátásra, Európa megerősödve kerülhet ki a válságból, csak akarnunk kell" - fejtette ki Kohl a rendkívül befolyásosnak tartott Bildben, amely hétfőn öles betűkkel tudatta a címlapon az euroszkeptikus konzervatívokéval egybevágó szerkesztőségi álláspontját, miszerint nem szabad újabb 130 milliárd eurót önteni a "feneketlen görög hordóba".

A hétfői szavazáson a konzervatív-liberális koalícióból összesen 20 képviselő szegült szembe Angela Merkel irányvonalával. Az elégedetlenkedőket tüzelte Hans-Peter Friedrich belügyminiszter hétvégi nyilatkozata, amely szerint Görögország jobban járna, ha távozna az euróövezetből. Kedden a koalíció részéről igyekeztek kicsinyíteni a jelentőségét annak, hogy Merkel csak ellenzéki támogatással tudta érvényesíteni akaratát. Peter Altmeier, a kereszténydemokrata CDU/CSU frakcióigazgatója szerint egyáltalán "nem dráma", hogy nem jött össze a kancellári többség, hiszen erre csupán néhány esetben, legfőképpen a kormányfő megválasztásához vagy leváltásához van szükség. Mások azt emelték ki, hogy a kormányoldalon is meggyőző többséget szerzett a második görög mentőakció végrehajtására vonatkozó pénzügyminisztériumi javaslat – írja az MTI.

Az ellenzéki szociáldemokraták és Zöldek ugyanakkor annak a véleményüknek adtak hangot, hogy Merkel kezéből kicsúszott az irányítás, és az állandósult vezetési válság már a kormányzóképességet is veszélyezteti.

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.