A lipóti látványpékség
Tóth József Péter 1992-ben a szigetközi Lipóton nyitotta meg első pékségét. Egy időben a hagyományos „parasztkenyeret” 3,60-ért árulta. Reklámból. Özönlöttek az emberek. És a sajtó is. Mintaboltjai ma már egész Észak-Dunántúlt és Budapestet is „lefedik”. Tavaly a VOSZ az Év vállalkozója díjat adományozta neki, s ő kapta az Ernst&Young Példakép Díját is. A vállalkozás cégtáblája – „Lipóti Pékség a hagyomány útján” – márkajelzés lett. A negyvenöt éves „lipóti pék” becsült vagyona hárommilliárd forint. Egy Ladával kezdte. SZTANKAY ÁDÁM írása.
Kereszt a nyakában. De azt vallja: a hit éppúgy magándolog, mint a politika. Bár a világ olyan, amilyen.
Mindenesetre Tóth úr leginkább arra büszke: előrelépéseiben több volt a saját erő, mint az egyéb. Mellesleg tud arról is: amikor a budapesti Újlipótvárosban is megnyílt a Lipóti Pékség mintaboltja, sokan azt gondolták, a név egykori tradicionális kóser sütödére utalhat. Akkor került fel vállalkozásának cégérére, honlapjára Lipót falu címere. Mert ez így kóser. Mindent a vevőért, más nem számít. Az újlipótvárosiak is tudják: zárás előtt is friss a „Lipóti” pékáru.
Mindent a vevőért!
Lipót egyébként hétszáz lelkes zsákfalu a Szigetközben. Tavaly nyáron száznegyvenezren fordultak meg a fürdőjében. Amihez Tóth úrnak ugyancsak van köze. Ám története az egyszerűségében is rejt némi bonyodalmat. Mert ahhoz viszont Göteborgot, Oslót is érintenie kellett egykor, hogy elérkezzen – például – Újlipótvárosba. És hogy mindezek összegzésében Lipót falu turisztikai célállomássá is váljék.
Tóth József Péter 1965-ben született Lipóton. Szülei arrafelé egyedüliként nem léptek be a téeszbe. Édesapja állatokkal, lovakkal, fuvarozással foglalkozott, kedvére. Fia tőle örökölte a vállalkozó szellemet, s tanulta el a szabad gondolkodást.
A Kádár-korban húsbolti eladónak tanult. Mire a katonaságot is letudta, repedezni kezdett a rendszer. Így Tóth úr a nyolcvanas évek végén három húsüzletet is kibérelhetett három faluban. Hajnalban indult a vágóhídra, reggel pár órát árult az egyik boltjában, majd a következőben, délután otthon, a lipótiban. Este meg olykor levágott egy-két saját disznót, hogy csinosabb legyen a haszon. Ezt ugyan akkoriban még tiltották, noha nem nagyon firtatták.
A három boltból három év után lett egy nagyobb élelmiszerüzlet. Arra írta ki először: „Mindent a vevőért!” Ezt 1991-ben még nem nagyon értette a publikum. Újabb ötlete is ebből fakadt Tóth úrnak: látványpékséget nyithatna, miként a fővárosban divatos. Pesten járva akadt a kezébe ugyanis egy svéd cég prospektusa sütödei alkalmatosságról. Lipóton, a falu termálstrandján időző, Svédországba szakadt hazalátogató magyarokat kért meg: intézzenek számára találkozót a svéd kereskedővel.
Azután útnak indult utánfutós Ladájával Göteborgba.
Derék ember volt a svéd. Aki a végszerződés előtt magyar származású norvégiai ismerősét hívta fel, tolmácsoljon Tóth úrnak.
Esett, ahogy esett: Tóth úr a szerződéskötést felfüggesztve az utcáról hívta vissza nem sokkal később a tolmácsot, bizonyos Treiben Károlyt, akinek használtgép-kereskedése volt Oslóban. Másnap hajnalban Tóth József Péter oda érkezett Ladástul. Treiben úr kisvártatva már Tóth úr utánfutóját méricskélte: mekkora sütő, mekkora keverőgép férne rá.
Elég az eléghez: a fiakorú fiút az ’56 után Norvégiába emigrált Treiben beszélte rá, hogy „importpékség” helyett fogjon komolyabb vállalkozásba. Az ipari sütő- és keverőgép mellé tanácsot is adott: Tóth úr találjon jó helyiséget a kelesztéshez, és keressen egy kiváló péket, hogy valaki értsen is a mesterséghez.
A Lipóti Pékség négy alkalmazottal indult, köztük a környék legjobb pékjével. A sütőt előbb Tóth József Péter édesanyjának szobájában állították fel, ám hamarosan a családi ház telkén újabb és újabb bővítésekbe kezdtek. 2004-re ötven alkalmazottat foglalkoztattak, tíz autóval szállították az árut kétszáz boltba. Minőséget gyártottak, ráadásul „menedzsercsapat”, népes adminisztráció nélkül.
Aztán közbeszóltak a „multik”.
A Lipóti Pékségnek is „megamarket” volt az egyik legnagyobb felvevője. Amely évről évre egyre lehetetlenebb feltételekkel vette át az árut. Tóth úr kiszámolta: ha így megy tovább, két éven belül csődbe megy. Ám azt tanulta otthon: panaszra csak betegség adhat okot, egyéb probléma pusztán megoldandó feladat. Meg azt is gondolta: nemcsak családjáért, ötven alkalmazottjáért is felelős. Eldöntötte: kiszolgáltatottból szolgáltató lesz.
A termelés mellett belefog a kereskedésbe is.
Tóth úr sokat hallotta: sehol nem árulják már anyáink, nagyanyáink békebeli, hatalmas, héten át is foszló kenyerét. „Majd nálunk” – gondolta.
A háromkilós lipóti kenyér lett a cég „vezérhajója”, amikor Győrött megnyitotta a Lipóti Pékség első három mintaboltját. Hamar kiderült: a minőségre mindig van kereslet. A kínálat is egyre szélesedett.
Az első boltokban naponta kétezer vásárló fordult meg, azonnal nyílt hát a többi is. Előbb a megyében, majd a Dunántúl számos városában. Tóth József Péter már maga sem tudja: a vállalkozása viszi őt előre, vagy fordítva. Amikor a tatabányai kenyérgyár nyugdíjba készülő igazgatója először ajánlotta fel, hogy vegye át a gyárat, kapásból nemet mondott. Aztán igen lett a vége. Tatabányáról a főváros is bevehetőnek tűnt.
Az adott szó
Annyi bizonyos: Tóth József Péter országosan ismert lett. Idén nyáron a Lipóti Pékség századik mintaboltja is megnyílik. Építik a szlovák bolthálózatot is. Meg az is biztos: ez csak úgy történhetett, hogy Tóth József Péter világában nemcsak a minőség szent, az adott szónak is súlya van. Nemcsak az a biztos, ami le van papírozva. Érti, aki érti. Négy gyereke közül a legidősebb fia biztosan. Kereskedelmi főiskolára járt, édesapja évhalasztásra kérte: egy esztendeig ott volt mindenütt, ahol ő, hogy ne csak a könyveket, az életet is értse.
Jó tanítvány az a két lány is, akire a szállodáját bízta.
Lipóton már a hatvanas években termálvizet találtak, de az első komoly wellnesshotelt Tóth úr építette a faluban. Igaz, ehhez az is kellett, hogy a termálfürdő egy magához hasonló vállalkozó birtokába kerüljön. Érdemes volt hotelt is felhúzni mellé. Tóth úr jó szakácsokat, értő pincéreket alkalmazott. A szállodaipar szakmenedzserei helyett inkább két ismerős, jó eszű, nyelveket beszélő helyi lányra bízta az intézmény irányítását.
Bár Tóth úr a pékmesterséget idővel maga is kitanulta, az idegenforgalmat illetően az ösztöneire hagyatkozott. Vendégként beköltözött a nyíló szállodájába: ha jól érzi magát, azt jelenti, hogy a lányok jól dolgoznak. Az öt éve megnyílt hotelnek már az első évben hetvenszázalékos volt a kihasználtsága, a válság idején sem panaszkodhattak.
Tóth József Péter titkára persze sokan kíváncsiak. Csak annyi: minden működik, ha ragaszkodunk bizonyos alapigazságokhoz. Például ahhoz: muszáj, hogy gazdája legyen a dolgoknak. Szinte közhely, de ki veszi komolyan?
Tóth József Péter négy éve polgármestere is lett szülőfalujának. Nem titkolja: főként azért, mert saját vállalkozása csak a községgel együtt fejlődhet tovább. Amikor először indult a posztért, még akadt ellenjelölt. Legközelebb – vélhetően – már egyedül aspirál. Falubeliek mondják róla: nem azért, mert tartanak tőle. Éppen ellenkezőleg.
