A küldetés
Elie Wiesel és Kövér László nincsenek egy „súlycsoportban” – hogy kifejezetten jóindulatúan fogalmazzunk. Mármint Kövérre nézve. Mert amíg Wiesel, a Nobel-békedíjas író a demokratikus világ köztiszteletben álló, mértékadó véleményformálója, akinek a szavára a Nyugat politikai establishmentje is megkülönböztetett tisztelettel figyel, addig a magyar házelnököt ebben a relációban a kutya se ismeri. Ha másért nem – vagyis, ha nem önmagában az igazság és a tisztesség kedvéért –, akkor legalább a Wieselétől olyannyira különböző státusa indokolta volna, hogy Kövér László ne hazudjon abban a válaszlevélben, amelyet az írónak küldött. Másként fogalmazva: a puszta politikai ráció is azt kívánta, hogy a magyar Országgyűlés elnöke, ha már tüntetően részt vállalt Nyirő József ceremoniális és igenis politikai hasznosításra szánt újratemetési kísérletében, akkor utóbb ne valótlan állításokkal próbáljon kibújni a felelősség alól.
Kövér azonban azt írta Wieselnek Nyirőről: „Nem volt antiszemita, sem fasiszta, sem háborús bűnös.” Ami nem igaz. Az irodalmi munkásságáért amúgy megbecsült, Erdélyből a magyar parlamentbe delegált Nyirő a negyvenes évekre már „kiforrott” antiszemita retorikát művelt, majd a front közeledtével nem hagyta ott a Sopronba evakuált, Szálasi-féle csonka Országgyűlést, vagyis a végsőkig kitartott a nyilasok oldalán, velük menekült tovább Németországba is. A szövetségesek a háború után azért nem adták ki a magyar hatóságoknak, mert jogilag értelmezhető háborús bűnt nem követett el; „csak” készséges propagandistája, nem tettleges gyilkosa volt a rémuralomnak. Ha tehát Kövér a Wieselnek küldött válaszában sajnálatát fejezi ki, amiért nem a kellő megfontoltsággal járt el a Nyirő-ügyben, azzal nemcsak saját, de pártjának és az Orbán-rezsimnek a bel- és külföldi renoméján egyaránt sokat javított volna.
Persze ez a gesztus nem felelt volna meg annak a radikális jobboldalnak, amely ma már nemcsak Nyirőnek és hasonszőrű társainak, hanem az egész Horthy-korszaknak az „újraértelmezésére” elkötelezte magát. Kövér ezért simán letagadja a kompromittáló tényeket, és a legkevésbé sem törődik a következményekkel. Holott várható volt, hogy nem egyedül Elie Wiesel protestálása jut majd el a világlapok hasábjaira és a diplomácia fórumaira. Először a The Jerusalem Post adta hírül, miszerint a Kneszet elnöke lemondta Kövér izraeli meghívását a Raoul Wallenberg születésének századik évfordulóján tartandó konferenciára. Reuven Rivlin üzenete világosan kimondja: a náci Németország ellen folytatott küzdelem egyik szimbólumának emlékére rendezett eseményen nem vehet részt az, aki az egykori kollaboránsok valamelyikével azonosságot vállalt. A magyar parlament elnökének kabinetfőnöke ezt az értesítést azért találta „furcsának”, mert Kövér László „szervezési okok miatt” már napokkal korábban lemondta az utazást; Áder János megy helyette. Vagyis a házelnök igyekezett elejét venni a várható izraeli lépésnek. Nyilván pontosan felfogta, hogy személye a Nyirő-ügy után nemkívánatossá válik a Wallenberg-megemlékezésen. A manőver nem sikerült; ekkora horderejű blamázst nem lehet ilyen olcsón megúszni. Kövér máskor is, különböző alkalmakkor megtapasztalja majd, hogy a demokráciák szemében persona non grata lett. És rajta keresztül hovatovább a magyar kormánypárt is, amelyből vétetett.
Az orbánisták számára azonban a nemzetközi elszigeteltségnél fontosabb – és úgy látszik, a józanabb hazai konzervatívok ellenérzéseinél is –, hogy totális társadalompolitikai kudarcukat és támogatóik tetemes lemorzsolódását a szélsőjobb szájából kiénekelt sajttal kompenzálják. A kormánypárt egyetlen reménye, hogy egy-másfél millió szavazót megtartva, az ellenzéki összefogás hiányában még nyerhet két év múlva; de ehhez a szélekről kell megerősödnie. Hiszen a középről folyamatosan veszít, éppen az olyan esztelenségek miatt, amilyen például a hatvankét év feletti közszolgák nyugdíjba kényszerítése, amellyel – nem mellesleg – egyebek között romba dönti a már amúgy is leharcolt oktatási és egészségügyi rendszert. És mindezt először is azért, hogy az Európai Bíróságon majd bizonyíthassa: nem csupán a bírákat diszkriminálja. Ugyanakkor a hatvanasok eltávolítása messzebb mutató koncepció; egy új rendszer megteremtéséhez új garnitúrák kellenek, lojális generációk, amelyeknek a tagjai az aktuális hatalomtól nyerik el stallumaikat.
Csakhogy a fiatalok nemzedékeinek mindinkább elegük lesz a szép új Fidesz-világból, mert látják annak minden hamisságát, taszító agresszivitását és gazdasági perspektívátlanságát. A leszakadó rétegek pedig felfogták, hogy a felső középosztály az ő további elnyomorodásuk árán gyarapodik; sőt, most már a vidék is megtapasztalja, milyen protekcionizmus révén növekednek a helyi „oligarchák” birtokai. Ráadásul a leszerepelt Orbán-kurzus szakpolitikai inkompetenciája is nyilvánvaló: semmit nem képes megoldani az ország igazi gondjaiból.
Marad hát az ideológiai, „eszmei” árokmélyítés.
Kövér megfelel a küldetésének.