A kormány erről nem beszél
Miközben az agrárminisztérium az állami földek haszonbérletbe adásának sajátos körülményeit próbálja védeni, az ágazat teljesítménye a tavalyi kiemelkedő évhez képest drasztikusan visszaesik. Ennek közvetlen oka jórészt az aszály, de a mezőgazdaságban uralkodó állapotok csak rontanak a helyzeten. A kormány vidékfejlesztési ténykedése inkább szól a politikai hátország és bázis építéséről, semmint a versenyképes növekedés lehetőségéről.
Úgy tűnik, a kormány nagyobb figyelmet szentel az állami földek haszonbérletbe adását érő bírálatok visszaverésére, mint az aszálykárok enyhítésére. Másképp nehezen magyarázható, miért igyekeznek akkora vehemenciával tagadni a nyilvánvaló tényeket és azt állítani, hogy minden rendben van, szó nincs a Fideszhez kötődő holdudvar kedvezményezéséről, átláthatatlan és furcsa döntési folyamatokról. Legutóbb éppen a miniszter vette védelmébe a védhetetlent, azt, hogyan juthattak földhöz sokszor a helyi gazdák rovására megfelelő képzettséggel nem rendelkező, távol lakó és mezőgazdasági tevékenységet korábban nem folytató pályázók, akiknek fő érdemük az volt, hogy közel állnak valamilyen fideszes potentáthoz.
A miniszter állításait a nyilvános adatok alapján csuklóból cáfolta volt államtitkára, a sziszifuszi küzdelmet vívó Ángyán József, tételesen sorolva a valós és mindenki számára hozzáférhető tényeket a nyertesek hátteréről, a bérletbe kapott földek nagyságáról, a manipulált pályázatokról stb. Józan ésszel felfoghatatlan, hogy miközben az ország minden részéből érkeznek a jól dokumentált panaszok, a kormány szerint továbbra is minden rendben, és osztogatják továbbra is a klientúrának a földeket. Az ország teljes termőterületének nagyjából egy százalékáról van szó, az általános birtokviszonyokat tehát átrendezni nem tudják, viszont frappánsan bizonyíthatnák, hogy ígéreteiknek megfelelően a helybeli egyéni gazdálkodókat hozzák helyzetbe. A jelek szerint ennél fontosabb, hogy jelentős részben a sajátjaikat jutalmazzák, nem törődve ennek botrányos következményeivel és a Fidesz vidéki népszerűségét alaposan kikezdő hatásaival.
Akik állami földhöz jutnak, kétségkívül jól járnak. Az unió földalapú támogatása hektáronként 62 ezer forint, így például a kormányfő számára annyira kedves futballakadémia vezetője és családja az általuk elnyert, összesen mintegy 1200 hektár föld után több mint 70 millió forintot kaphat évente, miközben az államnak fizetendő bérleti díj ennek csak a töredéke. A nyerteseknek tehát nagyon megéri, de a hoppon maradt helyi gazdákról ez már nem mondható el: a panaszosok szerint ők ki lesznek szolgáltatva az új földesuraknak. Ahogy Ángyán úr is fogalmazott, a földek jelentős része oligarchák kezébe kerül, márpedig Orbán Viktor szerint azok már nincsenek, csak támogatásra érdemes magyar vállalkozók. Hogy ki érdemes a támogatásra és a biztos jövedelemre, azt természetesen ők döntik el.
Mindezt teszik gátlástalan nyíltsággal, hirdetve annak az ellenkezőjét, mint amit a tények mutatnak. Az agrárminiszter is beszáll ebbe, holott neki sokkalta fontosabb dolga lenne például az idei termést hazavágó aszály következményeinek enyhítése. A kedvezőtlen időjárás miatt a várttól messze elmaradnak a termésátlagok, becslések szerint több millió tonnával kevesebb gabona terem, mint tavaly, ami nagyban rontja az exportlehetőségeket, és az állattenyésztést is kedvezőtlenül érinti. Az agrárium teljes bevételkiesése szakértők szerint elérheti a 4-500 milliárd forintot, és ez nem csupán a jövedelmezőséget rontja drasztikusan, de a beruházásokat is még mélyebb szintre löki. Ha a magyar gazdaság egészét nézzük, a GDP-re mindez ellenkező irányban fog hatni, mint tavaly: 2011-ben a mezőgazdaság teljesítményének mintegy 30 százalékos növekedése csaknem egy százalékkal emelte a nemzeti összterméket, most viszont a magas bázis miatt hasonló mértékű csökkentő effektusra számíthatunk.
Minderről a Fidesz-kormány egyelőre hallgat, aminek az oka nem csupán a nyári szabadság, hanem az EU-val és az IMF-fel folyó tárgyalások körüli taktikázás is. Az egyik alapvető vitapont ugyanis a magyar gazdaság várható teljesítményének megítélése. Orbánék szerint az idén stagnálásra, jövőre 1,5-2 százalékos növekedésre számíthatunk. Ezzel szemben az elemzők szerint az idei évre 1 százalék körüli recesszió, 2013-ra pedig minimális, legfeljebb néhány tizedes bővülés a reális, és a két várakozás között több százmilliárdos a különbség. Az idei ipari termelési mutatók a recessziós jóslatot támasztják alá, az agrárium számottevő visszaesése pedig még kedvezőtlenebb helyzetet teremt. Ez utóbbival egy darabig még lehet trükközni, mellébeszélni, sokáig azonban már nem, a termésadatok önmagukért beszélnek.
Még ennél is nagyobb baj, hogy a Fidesz leegyszerűsített víziói szerint a magyar mezőgazdaság bázisát a jövőben a magyar családi gazdaságok adják, amelyek főként a hazai piacra termelnek, és több százezernyi újabb munkaerőnek nyújtanak majd megélhetést. Hogy erre a jelenlegi, átlag néhány hektáros földnagysággal és a fejlődéshez szükséges tőke nélkül hogyan lesznek képesek, rejtély. Ez a koncepció gyökeresen ellenkezik a nemzetközi trendekkel: a piacon a nagy, jellemzően száz hektár feletti, korszerű technológiával működő, viszont kevés embert foglalkoztató gazdaságok a versenyképesek. A termelékenység jellemzésére egyetlen összehasonlító adat: nálunk egy mezőgazdasági dolgozó 30 embert képes ellátni élelemmel, Nyugat-Európában 80-100-at, az Egyesült Államokban 200-at. Ott persze magasabb a fejlettségi szint, sokkal erősebb a tőkeháttér stb., de nem inkább abba az irányba kellene mennünk, és nem visszafelé?
