A kínaiak már megkérdőjelezik a dollár szerepét
Utoljára tavaly novemberben, az átfogó gazdasági válság kibontakozásakor tanácskoztak a G20 vezetői. A Húszak csoportja a világ gazdasági erejének több mint 80 százalékát, népességének kétharmadát képviseli: szinte mindazokat a hatalmakat, amelyeknek komoly szerepük lehet a globális problémák megoldásában.
Ezért is sürgette ősszel Párizs és több más európai kormány e fórum mielőbbi összehívását. A november 15-i csúcs közös célkitűzéseket fogalmazott meg, és a következő G20 elé terjesztendő cselekvési terv kidolgozását írta elő. A Londonba tartó államférfiak nyilatkozataiból ítélve az április 2-ra összehívott új csúcs sikerre van ítélve: a világ nem engedheti meg magának egy kudarcot, amely csak fokozná a recessziót.
De vajon van-e esély olyan egyetértésre, mint legutóbb Washingtonban? A párizsi Le Monde szerint ez korántsem biztos, több okból. Az első az, hogy a Fehér Házban történt őrségváltás óta a válság tovább súlyosbodott (bár ez másfelől jobban tudatosíthatja a cselekvés fontosságát).
Míg novemberben a világgazdaság idei várható visszaesését a globális GDP 0,3 százalékára becsülték, az IMF legutóbbi jelzése 0,5-1 százalékról szólt. Az amerikai és európai recesszió tekintetében az előrejelzések 2,6-3,2 százalék közötti csökkenésről szólnak. Világszerte munkahelyek százezrei, milliói (Kína) szűnnek meg. Washingtontól Berlinen át Pekingig különböző gazdaságösztönző és célzott mentőprogramok születnek, de nincs összehangolt stratégia, annyira eltérnek az egyes helyzetek és érdekek - írja az MTI elemzése.
További ok a kételyre: a Washingtonban kitűzött cél, hogy haladéktalanul dolgozzanak ki új egyezményt a nemzetközi kereskedelem liberalizálására, nem teljesült. Bár a résztvevők azt is ünnepélyesen kinyilvánították, hogy a következő 12 hónapban nem tesznek olyan lépést, amely új korlátokat állítana a világkereskedelem útjába, az ellenkezője történt. A Világbank szerint a 20 közül azóta 17 ország hozott korlátozó hatású intézkedést. A helyzet rosszabbodásával a protekcionista nyomás a szakértők szerint világszerte nőni fog, ez pedig az International Herald Tribune szerint árnyékot vet a G20-ra is.
Ugyanakkor Soros György, a sikeres befektető és elemző a Financial Timesnak írt cikkében arra hívta fel a figyelmet, hogy az 1929-33 közötti válságtól eltérően ezúttal a protekcionizmus nem a kereskedelemben, hanem főleg a pénzügyi szférában bontakozott ki. Az amerikai kormányzat és az európaiak az első nagy bankcsődök után különböző mentőcsomagokat fogadtak el, hogy megakadályozzák további pénzügyi intézmények bedőlését, sőt a kihelyezett pénzek repatriálására bíztattak. Ezért a tőke a perifériáról a centrumba menekült, miáltal a kevésbé fejlett, sebezhetőbb országok bankjai, pénzpiacai, valutái meggyengültek. Ha a G20 nem hoz gyakorlati intézkedéseket a leginkább fenyegetett kelet-európai, afrikai, délkelet-ázsiai és latin-amerikai országok támogatásáért, a piacok ugyanúgy megrendülhetnek, mint februárban, amikor az új amerikai pénzügyminiszter bankmentő programja első nekifutásra elbukott - figyelmeztetett Soros.
A G20 előkészítése főleg az amerikaiak és az európaiak közötti párbeszédre korlátozódott. Az óceán két partján azonban eltérnek az álláspontok - nem annyira a teendőkről, hanem azok fontossági sorrendjéről. Washington a gazdaságélénkítés elsőbbségét hangsúlyozza (ez több száz milliárd dolláros programokat jelent és a költségvetési hiány növelését). A Le Monde idézte Paul Volckert, az amerikai jegybank (FED) volt elnökét, Obama tanácsadóját, aki úgy fogalmazott: "nem akkor kell újjáépíteni az alapokat, amikor ég a ház". Amire az éppen a G20 előkészítésére Washingtonban érkezett Francois Fillon francia kormányfő így válaszolt: "A tüneteket kezelni anélkül, hogy strukturális lépéseket tennénk, a közpénz elherdálását jelentené". Európa óvakodik a hiány növelésétől, s mihamarabbi kemény fellépést sürget a bankok ellenőrzése, a spekulatív pénzalapok megregulázása, a pénzügyi paradicsomok felszámolása végett.
Mindamellett nehezen képzelhető el, hogy a csúcson ne szülessen végül olyan határozat, amely mindezeket az elemeket tartalmazza. Az alku nyilván az arányokról, a fontossági sorrendről és a végrehajtás naptáráról, a garanciákról folyik - és az eredmény is ettől függ majd.
Akadnak azonban mélyebb aggodalmak is. Pierre-Antoine Delhommais francia közgazdász a Le Monde hasábjain arra hívta fel a figyelmet, hogy bár tavaly Nicolas Sarkozy francia elnök még egy új Bretton Woods-i egyezményt sürgetett (ez teremtette meg a II. világháború utáni új nemzetközi monetáris rendszert, amelynek középpontjában a dollár és az arany állt), a monetáris reform nem szerepel a G20 napirendjén. A dollár jelenlegi világpénz szerepe mellett viszont az Egyesült Államok továbbra is korlátlanul finanszírozhatja gigantikus költségvetési hiányát más országok, így Kína révén. De Gaulle-ra és néhány neves közgazdászra utalva Delhommais dolláralap helyett aranyalapot szorgalmaz; szerinte a bankok szanálása a monetáris rendszer változatlanul hagyása mellett azt jelentené, hogy "felül szilárd épületet emelnek mozgásban lévő, elavult alapokra".
Az amerikai gazdaság állapotától függő dollár mai monetáris szerepét más oldalról a G20 előtt éppen Csou Hsziao-csuan (Zhou Xiaochuan), az amerikai államkötvényeit féltő Kínai Nemzeti Bank kormányzója vonta kétségbe. Csou új, hosszú távon stabil, nem egyetlen országhoz kötődő nemzetközi fizetőeszköz megteremtését sürgette. Erre szerinte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) keretében 1969-ben kidolgozott, vegyes valutakosárra alapozott úgynevezett "különleges lehívási jog" (SDR)lenne alkalmas, amely új nemzetközi tartalékvaluta szerepét töltené be. A glóbusz másik oldalán ugyancsak az SDR-kibocsátást szorgalmazta Soros György is. Erről azonban Londonban már aligha születhet megállapodás.
