A Fidesznek nem sürgős a magyar euró
Bár a magyar gazdaság idei és jövő évi várható teljesítményéről egyre optimistább előrejelzések születnek, gyakorlatilag nincs esély arra, hogy a következő kormányzati ciklusban csatlakozni tudnánk az euróövezethez. Ehhez enyhíteni kellene a belépési feltételeken, amire a görög válság nyomán Brüsszel nem lesz hajlandó.
A holnap kezdődő uniós csúcs fő témája az lesz, ami hivatalosan nincs is a napirenden, nevezetesen a fenyegető görög államcsőd és megelőzésének lehetőségei. Az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok közepette egy valami világos: ha tetszik, ha nem, az EU nem engedheti meg magának, hogy egyik tagállama, amely ráadásul része a közös valutaövezetnek, fizetésképtelenné váljon. Ezen az alapvetésen nem változtat az a teljesen jogos érv, hogy a görögök maguknak keresték a bajt, amikor hagyták az egekbe emelkedni a költségvetési hiányt, sőt különböző manipulációkkal hamis adatokat közöltek és becsapták Brüsszelt. Az esetleges görög csőd ugyanis olyan súlyos következményekkel járna, amelyek az egész uniót sújtó pénzügyi válságot eredményeznének.
Athénnak hírek szerint rövid időn belül 24 milliárd eurónyi adósságot kellene törlesztenie, de csak 8 milliárd áll rendelkezésére, nagy összegű friss kölcsönre lenne tehát szüksége ahhoz, hogy időre fizetni tudjon. S ez még csupán a közvetlen pénzügyi probléma, hosszabb távon becslések szerint mintegy 50 milliárd euró kellene a stabilitás megőrzéséhez. Mindez olyan körülmények között, amikor Görögország tavalyi költségvetési hiánya meghaladta a GDP 13 százalékát, és ezt az idén is csak 8 százalék közelébe tudják leszorítani, miközben a teljes adósság nagyobb, mint az éves GDP. Gyorsan belátható, hogy jelentős külső segítség nélkül ez a feladvány megoldhatatlan.
A kérdés az, ki segítsen, hogyan és mennyivel. A görögök felelőtlensége az egész EU-t kényszerhelyzetbe hozta: éppen csak kilábalna az utóbbi 50 év legnagyobb gazdasági válságából, amikor újabb váratlan krízissel kell szembenéznie, amelyről ráadásul nem is tehet. Ennek ellenére lépnie kell, mert ha hagynák bedőlni Görögországot, az megrendítené a bizalmat az egész unióval és pénzügyi rendszerével szemben. Ennek előszele máris érződik az euró árfolyamában és a befektetői elemzésekben, és határozott intézkedésekre van szükség a piacok megnyugtatására.
A döntés azonban nem egyszerű, főleg azokban a nagy tagállamokban, amelyekre a görögök okozta terhek nagy része hárul. Nem véletlenül elsősorban a németek ódzkodnak attól, hogy ők fizessék mások hibáinak a számláját. A berlini kormány már eddig is hatalmas költségeket vállalt a válságkezelő intézkedésekkel, melyeknek az árát az elkövetkező évtizedben a német adófizetők fogják megfizetni. Érthetően nehéz velük elfogadtatni, hogy most mások felelőtlenségért is nekik kell jótállniuk. Merkel kancellárasszony helyzetét az is nehezíti, hogy a legnagyobb tartomány, Észak-Rajna-Vesztfália választások előtt áll, a tét pedig nem más, mint a kormánykoalíció többségének megőrzése a felsőházban. Miközben egyik oldalról tudja, milyen veszélyekkel jár, ha nem segítik ki a görögöket, másik oldalról azt is látja, hogy a német választók elutasítják az Athénnak adandó támogatást.
Ebben voltaképpen teljesen igazuk van, miért ők fizessenek mások helyett? Az erkölcsi igazság azonban nem vezet közelebb a megoldáshoz, amely elképzelhetetlen a németek közreműködése nélkül. Várhatóan belátható időn belül kompromisszumos megegyezés születik a Görögországnak adandó kölcsönkeretről, amelyet minden bizonnyal az Európai Központi Bank részvétele mellett a nagy tagállamok kötelezettség vállalása és az IMF közreműködése biztosít. Kérdés, milyen összegről lesz szó és felhasználását milyen feltételekhez kötik, hogy nagyon szigorúakhoz, az biztos. A görög tapasztalatok alapján uniós szinten is szigorítások várhatók a tagországok költségvetését és adatszolgáltatásának kontrollját illetően.
Ha sikerül is a legrosszabbat elkerülni, a görög válság negatív következményei elkerülhetetlenek. A történtek máris csökkentették a nemzetközi befektetői bizalmat az unióval és az euróval szemben. Ennek közvetlen hatása a közös valuta gyengülése és az értékpapírpiacok hullámzása, de ennél is fontosabb a válságból való kilábalás és a várható fellendülés esélyeinek pesszimistább megítélése. Az újabb kisebb válságok veszélyének beárazása és az azokból eredő terhek lassíthatják a növekedést és növelhetik kontinensünk elmaradását a többi régióval szemben. Ennek kedvezőtlen hatásait minden tagállam, így hazánk is érezni fogja.
További, számunkra kellemetlen következmény, hogy megnehezedik az euróövezethez való csatlakozás. Brüsszel érthetően a korábbiaknál is óvatosabb lesz és szigorúan számon kéri az elvárt kritériumok teljesítését. Csak emlékeztetőül ezek a következők: három százalék alatti GDP arányos költségvetési hiány és 60 százalékon belüli eladósodottság, a három legalacsonyabb inflációjú ország átlagánál maximum 1,5 százalékkal magasabb pénzromlási ütem, valamint az EKB-nál maximum 2 százalékkal magasabb kamatszint. Jelenleg mindegyiktől jó messze vagyunk, és 3 éven belül jó esetben is csak az inflációs, kamat- és hiányelvárás tűnik elérhetőnek, feltéve persze, hogy az új kormány is ezt akarja.
Erre azonban ne nagyon számítsunk. Miközben az elmúlt években a Fidesz folyamatosan az euró bevezetésének céldátumát kérte számon, kormányra készülve most nem csupán nem akar dátumot megjelölni, de nyilatkozatai alapján az euró bevezetését sem tekinti kiemelt céljának. Szakértői egyre többször beszélnek arról, hogy ez nem sürgős, ráérnek vele később, majd ha a feltételek megértek hozzá. Ez a hozzáállás érthető, különös tekintettel arra, hogy ebben a kérdésben a Fidesz ugyanolyan csapdahelyzetben van, mint a gazdaságpolitikája egészét illetően. Ha ugyanis minél hamarabb teljesíteni akarja a maastrichti kritériumokat, szigorú fiskális politikát kell folytatnia, csökkentenie a hiányt és az államadósságot, lenyomni az inflációt. A korábban emlegetett 2014-es euróbevezetéshez ezt azonnal meg kellene kezdenie, hogy egyáltalán esély legyen a feltételek teljesítéséhez.
Ezt a Fidesz nem vállalhatja be, mert akkor látványosan szembe menne eddigi ígéreteivel és kiábrándítaná szavazótáborát. Nem csupán a beígért osztogatásról kellene lemondania, mert azt amúgy is csak részben fogja teljesíteni, hanem a gyorsabb növekedést célzó lépésekről, az adóterhek csökkentéséről, a fejlesztési programokról, a belső fogyasztás ösztönzéséről, amelyek középtávon mind rontják az egyensúlyt és növelik az inflációt. Márpedig mindez a Fidesz számára sokkal fontosabb, mint a magyar euró bevezetése, amelynek várható hatásairól a szakértők is vitáznak. Az látszik tehát reálisnak, hogy leghamarabb 2015-ben vagy 2016-ban vehetjük át mi is az uniós valutát.
