A bort nem pancsolják áfával

A szakemberek nem tartják pontosan kiszámíthatónak a szeszesital-piacon az áfa és a jövedéki adó emelésének hatását az árakra és a forgalomra.

2009. június 21., 07:50

A boroknál a hatás elenyésző lehet. Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára az MTI-nek nyilatkozva úgy fogalmazott: önmagában a borforgalmazásban az áfaemelés nem jelent nagyobb gondot. Ez nem lesz lényeges hatással az árakra.

Azt viszont már sérelmezte, hogy a kereskedők úgy mond le akarják nyeletni az áfát az termelőkkel – írta az MTI.

A jövedéki adó emelése csak a pezsgő esetében jelent jelentősebb tételt. Ez utóbbi árunál esetleg ez már a fogyasztói árakban is érzékelhető lesz - tette hozzá.

Nagy András, a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács igazgatója arról beszélt, hogy az áfa- és a jövedéki adóemelése együttesen mintegy 10,7 százalékos áremelkedést okoz ebben a termékkörben. Ezt a gyártók már nem tudják kigazdálkodni, várhatóan fogyasztói áremelésre kényszerülnek. Mindehhez társul, hogy a jövedéki adó várhatóan a jövő év elején ismét emelkedik. Ez ismételt áremelést jelenthet.

Mindez szerinte a fekete gazdaság arányát növeli majd. A korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy a jövedéki adó emelése után csökkent a legálisan forgalomba hozott mennyiség. A legolcsóbb termékeket vásárlók ugyanis a fekete piacon keresnek maguknak olcsó innivalót.

Ezzel ellentétes véleményt fejtett ki Piros László, Pálinka Nemzeti Tanács alelnöke, szerinte sem az áfa-, sem a jövedéki adóemelés nem befolyásolja érdemben a magyar pálinkák árát. Több új főzde is most kezdte meg működését, ami a kínálat bővülését jelenti. Mindez pedig árversenyt eredményez, ami köztudottan árletörő hatású, így az adóemelésnél is nagy az esély, hogy azt nem érvémnyesítik a fogyasztói árakban.