2014-ben jöhet az e-útdíj

A kormány tervei szerint 2014-ben vezetik be a megtett úttal arányos útdíjrendszert, a teherautósok kilométerenként nagyjából 20 forintot fizetnek majd – ez derül ki az Index birtokába került kormányzati előterjesztésből.

2012. február 6., 15:40

Az e-útdíjat kezdetben főleg gyorsforgalmi utakon szednék, és a személyautósok még évekig matricázhatnak, de az is lehet, hogy egy részük idővel minden utat ingyen használhat. A rendszer kiépítése 50 milliárdba kerülhet, az e-útdíj az első évben 110 milliárdot hozhat az államnak, ez az összeg tizenhárom év alatt 400 milliárd fölé nőhet –

írja az Index.

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.