1500 milliárd dollárt osztanak szét

Az élénkítő csomag úgy kell az amerikai gazdaságnak, mint egy falat kenyér. Az újabb adatok egyre csúnyább képet festenek a recesszió méreteiről: a termelés és a fogyasztás folyamatosan csökken, évtizedek óta nem látott mértékben nő viszont a munkanélküliség, egyedül az év első hónapjában több mint félmillió ember került az utcára. Napról-napra hallani újabb csődökről és sokezres leépítésekről, még azokban az ágazatokban is - bankszféra, autóipar -, amelyek egyébként már pénzügyi támogatást kaptak.

A mostani program egyértelmű célja munkahelyek megőrzése és teremtése, továbbá a nehéz helyzetbe került rétegek segítése, és mindezeken keresztül a fogyasztás fellendítése. Ennek megfelelően a kemény viták után egyeztetett 789 milliárd dolláros keret kétharmad részét központilag támogatott beruházásokra szánják, főleg infrastrukturális fejlesztésekre, útépítésre, iskolák és közintézmények építésére, de jut új technológiára épülő zöldberuházásokra is.

Az egészségügyi hálózat és ellátás javítására 90 milliárdot szánnak. A csomag harmadát adócsökkentésre fordítják, elsősorban a munkanélkülieket /a segély után eddig nekik is adót kellett fizetniük/, az alacsony jövedelműeket és a lecsúszó középrétegeket támogatják ezzel, de segítik az eladósodott és ezért most ellehetetlenülő családokat is. Azt remélik, hogy az élénkítő program eredményeként 3,5 millió munkahelyet teremthetnek és növelni tudják a lakossági fogyasztást.

A közgazdászok egy része ezt kétségbe vonja. Egyesek elvileg ellenzik a piaci viszonyokba való erőteljes beavatkozást, mások szerint viszont nem jó helyre megy a pénz nagy része , ezért nem lesz meg a várt kedvező hatás. Hasonló kritikák már a 700 milliárd dolláros bankmentő csomagot is érték, és mint azóta kiderült, nem is teljesen alaptalanul. A pénzintézetek közül sokan egyszerűen lenyelték a támogatást anélkül, hogy a szükséges szervezeti és üzletpolitikai változtatásokat végrehajtották volna. Ezért is sürgetik a demokraták az állami injekciót kapott bankok sokkal szigorúbb ellenőrzését.

A bírálatok mindegyike hangsúlyozza, hogy Washington olyan államadósságot vállal fel, amelynek törlesztése a következő nemzedéket is terhelheti. Az 1500 milliárd dollár valóban hatalmas összeg, 11-12 évi teljes magyar nemzeti összterméknek felel meg, az amerikai GDP-nek viszont körülbelül egyhetede, tehát nem elviselhetetlenül magas. A problémát súlyosbítja azonban, hogy a recesszió miatt a költségvetési bevételek ott is jelentősen visszaesnek, azaz a hiány minden mentőcsomag nélkül is megugrik. Ennek együttes terhét csak egy olyan ország tudja felvállalni, amely robusztus gazdasági háttérrel és erős belső piaccal rendelkezik.

Az Egyesült Államok pedig a világ első számú és meghatározó gazdasága, és az amerikai kormány éppen ezt használja ki. A jelenlegi válsághelyzetben a tőke a kockázatmentes befektetések irányába mozdul el, és a belső bajok ellenére változatlanul az amerikai állampapírok a legbiztosabbak. Ahogy eddig is, a pénz most is a világ minden tájáról odaáramlik, jellemző, hogy az állami és a banki tartalékok számottevő része ezekben az értékpapírokban van. Így Washington nagyrészt a világ többi részével finanszíroztatja meg saját gazdaságának élénkítését is. Ehhez hozzájárul, hogy a dollár még mindig lényegében világpénz szerepet tölt be, és kis túlzással elmondhatjuk, hogy annyit nyomnak belőle, amennyire éppen szükségük van.

Mindezzel együtt a világgazdaság alapvető érdeke, hogy az amerikai élénkítő program sikeres legyen. A válság ott robbant ki és a fellendülés is ott fog megkezdődni, egyetlen más térségnek sincs ekkora hatása a nemzetközi folyamatokra. Sem Európa, sem a Távol-Kelet nem képes - más és más okokból - olyan nagyszabású, összefogott és határozott ösztönző lépésekre, mint az Egyesült Államok. A csomagot ért kritikák ellenére mindannyian jól járunk, ha az amerikai intézkedések sikeresek lesznek, feltéve, hogy mi is - az Európai Unió, Magyarország - megtesszük, amit nekünk kell.