2011. április 4., 10:45

A halasi csipkevarrás élő hagyománya 2010 szeptembere óta hivatalosan is a magyar kultúra védett szellemi örökségének része. Ez is ösztönözte a Halasi Csipke Közalapítvány képviselőit, hogy egyedülálló kincsüket, az idén 109 éves halasi csipkét még aktívabban népszerűsítsék többek között a hazai turizmus piacán.

2011. április 4., 10:16

Rossz induló adatokból hibás következtetéseket vont le a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság gazdálkodásáért felelős szerve - közölte vasárnap este az Országos Rendőr-főkapitányság. Ezért téves volt a megyei főkapitány pénteken, a sajtóban is megjelent jelentős szigorításokat és elvonásokat tartalmazó körlevele. Az ORFK intézkedik annak visszavonásáról.

2011. április 3., 20:18

Több mint 250 magas beosztású vállalati értelmiségi kapott hongkongi munkavállalásra jogosító vízumot az elmúlt két hét során, miután a hatóságok gyorsított eljárás keretében intézkedtek - jelentette a South China Morning Post című hongkongi lap vasárnapi online kiadásában.

2011. április 3., 16:55

A Magyar Pékszövetség múlt csütörtöki közleménye szerint a liszt árának emelkedése miatt volt szükséges áprilistól átlagosan nyolc forinttal megemelni a kenyér árát. Varga László, a szakszövetség elnöke szerint a malmok kilónként 117-119 forintért, tíz forinttal drágábban szállítják a lisztet, ezért van szükség az emelésre.

2011. április 3., 10:44

Éhségsztrájkba kezdett a Lampedusa szigetén összezsúfolódott tunéziai menekültek egy része: mindaddig nem hajlandók elfogadni a helyi hatóságoktól kapott élelmet, amíg nem válik bizonyossá, hogy átszállítják őket az olasz szárazföldre.

2011. április 3., 05:04

Csőd közeli helyzetbe került a Harkányi Gyógyfürdő Zrt., és csak a hitelezőkön múlik a cég felszámolásának megindítása. A Baranya megye legnagyobb fürdőlétesítményét üzemeltető, városi többségi tulajdonú cég gazdálkodási nehézségei főként abból fakadnak, hogy több tételben kölcsönt nyújtott az önkormányzatnak.

2011. április 2., 18:31

A Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft. nettó 432,1 millió forintért építi ki a 3-as metró vonalán az URH rádióhálózatot - a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) által kiírt egyszerű eljárás eredménye a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

2011. április 1., 11:13

A kormányzati szektor tavalyi, az európai uniós módszertan szerint számolt hiánya 1132 milliárd forint, a GDP 4,2 százaléka volt. A kormányzati szektor ESA-módszertan szerint számolt deficitje pedig az előzetes adatok szerint 1153 milliárd forintot, a GDP 4,3 százalékát tette ki – közölte a KSH pénteken.

2011. április 1., 07:36

Magyarország nettó külső adóssága 1,55 milliárd euróval csökkent a múlt év negyedik negyedében és 50,8 milliárd eurót tett ki, 591 millióval kevesebbet mint 2009 végén - ez derül ki a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön közölt előzetes jelentéséből. (Az adat nem tartalmazza a pénzügyi derivatívákat és a közvetlen befektetéseken belül elszámolt úgynevezett egyéb tőkét.) A teljes külső adósságon belül a kormányzati szektor és a jegybank nettó külföldi adóssága 16,5 milliárd euróra rúgott az év végén 880 millió euróval nőtt a negyedik negyedévben és 1,79 milliárddal a tavalyi év során.

2011. április 1., 06:30

A liszt árának emelkedése miatt a kenyér kilónkénti átadási árát átlagosan 8 forinttal emelik a pékségek április elején - közölte Varga László, a Magyar Pékszövetség elnöke az MTI érdeklődésére csütörtökön. Kifejtette: a malmok lisztet kilónként 10 forinttal drágábban, 117-119 forint között szállítják a pékségeknek, és emiatt 190-210 forint közötti áron tudják adni a pékségek a kenyeret a kereskedőknek. A Magyar Pékszövetség szerint várhatóan a kereskedők településenként eltérően, 280-329 forint közötti áron adnak majd egy kilogramm kenyeret.

2011. április 1., 04:55

Már a kormány sem bízik a következő évekre beígért gazdasági növekedésben és abban, hogy az adócsökkentés hatékony eszköz lesz erre. Erről tanúskodik a március elején bejelentett reformcsomag angol nyelvű változata. Az előző hónapok felelőtlen döntései után, a dokumentum már a valóság felé tett lépés. A kormánynak már csak a hazai közvéleménnyel kellene közölnie, milyen következményekkel is jár majd ez.