Kiderült, mely vállalatoknál a legmagasabb a munkavállalók számára elérhető bér.
A Központi Statisztikai Hivatal közzétette legfrissebb demográfiai adatait.
Az élelmiszerekre vonatkozó árrés-csökkentési rendelet továbbra is hatályban marad.
A Temu tulajdonosa, a PDD Holdings, közel 50 százalékos profitcsökkenést jelentett 2025 első negyedévében.
A régóta tartó áremelkedések után most végre fellélegezhetnek az autósok: 2025. május 29-én, csütörtökön mind a benzin, mind a gázolaj ára csökken.
2011. november 12., 18:55
Tíz év tanácsadói szerződéseit kérte be a Dunántúli Napló a pécsi önkormányzattól. A városvezetés pártállástól függetlenül támaszkodott külső szakértők, tanácsadók segítségére. A szeptemberben kirobbant jutalombotrány után a Dunántúli Napló kikérte a pécsi önkormányzattól az elmúlt tíz évben kötött szakértői és tanácsadói szerződéseket.
2011. november 12., 17:46
Hazánk a közepesen szegény európai államok sorába tartozik. Ugyanakkor a nyomorgó, nélkülöző gyerekek számát tekintve sereghajtók vagyunk az unióban. Ami azt is jelenti: a honi gazdasági-társadalmi bajoknak elsősorban a 18 év alattiak az áldozatai. De egyáltalán, mit tekintünk szegénységnek? Hiszen mást jelent, mondjuk, Anglia, Franciaország, mint akár egy magyarországi cigánytelep esetében. SÁNDOR ZSUZSANNA írása.
2011. november 12., 13:31
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta Magyarország államadósi besorolásainak kilátását az eddigi stabilról pénteken a Fitch Ratings, megerősítve egyben a befektetési ajánlású szuverén magyar adósosztályzatokat. A hitelminősítő a külső növekedési és finanszírozási környezet meredek romlásával indokolta a döntést.
2011. november 12., 11:36
Negatív kihatású megfigyelés alá vette Magyarország devizában és forintban fennálló szuverén adósságának befektetési ajánlású, "BBB mínusz/A-3" szintű osztályzatait szombaton a Standard & Poor's, arra a véleményére hivatkozva, hogy a külső pénzügyi és gazdasági környezet gyengülésével növekszenek a magyar hitelképességet terhelő, lefelé ható kockázatok.
2011. november 12., 09:05
Negatív kihatású megfigyelés alá vette Magyarország devizában és forintban fennálló szuverén adósságának befektetési ajánlású, "BBB mínusz/A-3" szintű osztályzatait szombaton a Standard & Poor's, arra a véleményére hivatkozva, hogy a külső pénzügyi és gazdasági környezet gyengülésével növekszenek a magyar hitelképességet terhelő, lefelé ható kockázatok.
2011. november 12., 06:26
A Fővárosi Ítélőtábla pénteki döntésével a három éve kezdődött UD Zrt.-ügy utolsó büntetőeljárása is lezárult, és egyikben sem mondták ki a cégvezetők bűnösségét.
2011. november 11., 20:11
A VOSZ főtitkára szerint sok a bizonytalanság a plázastop körül - Megtiltaná a kormány a 300nm2-nél nagyobb bevásárló központok építését. Dávid Ferenc a VOSZ főtitkára szerint a plázastop furcsa, de bizonyos értelemben megmagyarázható.
2011. november 11., 18:46
Erősödött a forint péntek délután, az eurót 310 forint alatt jegyezték 16 óra után.
2011. november 11., 17:41
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta Magyarország államadósi besorolásainak kilátását az eddigi stabilról pénteken a Fitch Ratings, megerősítve egyben a befektetési ajánlású szuverén magyar adósosztályzatokat.
2011. november 11., 15:58
„Minden, amit a showbusiness világáról hittél – hiúság, gyűlölet, féltékenység, korrupció, drog, alkohol, hangos sikerek és zajos bukások – igaz! Persze, speciális, magyar módon…" Bárdos András új könyve kapcsán a médiáról és annak felelősségéről beszélgettünk a szerzővel. A volt híradós szerint a magyar médiafogyasztók többsége inkább szórakozni, semmint informálódni szeretne a médiából.
2011. november 11., 15:12
Az Orbán Viktor miniszterelnök vezette nacionalista Fidesz-kormány alatt Magyarország nemzetközi bírálatok kereszttűzébe került. Budapest mindenekelőtt a média területének újraszabályozásával és a „nemzeti hitvallás” új alkotmányba foglalásával szorította magát a sarokba. Számos politikai megfigyelő úgy látja, hogy csak idő kérdése, hogy mikor válik Magyarország autoriter irányítás alatt levő állammá. Tóth Csaba magyar politológus szerint Budapest egyre közelebb kerül a hatalomváltáshoz – írja Karin Rogalska, a Wiener Zeitung munkatársa.
2011. november 11., 14:31
Az Alstom megkapta a 2-es metróvonalra szánt új szerelvények fékrendszerére a magyar jogszabályok alóli mentességet a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól (NKH) pénteken - értesült az ügyet jól ismerő forrásból az MTI. Az NKH megerősítette az értesülést.
2011. november 11., 12:21
Októberben 0,7 százalékkal nőttek a fogyasztói árak és 3,9 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
2011. november 11., 10:53
Tegnap történelmi mélypontra zuhant a forint az euróhoz képest. Mi várható ma? Árfolyam-előrejelzés a Forex Szignáltól.
2011. november 11., 09:41
Az eurót csak úgy lehetne fenntartani, ha közös lenne a gazdaságpolitika az Európai Unióban - mondta el a Költségvetési Tanács elnöke egy konferencián. Járai Zsigmond szerint jövőre a magyar gazdasági növekedés lelassul.
2011. november 11., 06:51
A Rába részvényekért felkínált 815 forintos vételár kifejezetten kedvező ajánlat a társaság eredményességi szintjét, a vételi ajánlat előtti utolsó tőzsdei kereskedési záróárfolyamához viszonyított jelentős, 31 százalékos prémiumot, valamint az egy részvényre jutó könyv szerinti értéket figyelembe véve - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.
2011. november 11., 05:36
"Példátlanul jó hírnek" nevezte csütörtökön Londonban Orbán Viktor, hogy az EU-bizottság aznapi előrejelzése szerint a jövő évi magyar államháztartási hiány a hazai össztermék 3 százaléka alatt lesz.