Az idei balatoni strandszezonban akár 600 000 Ft/hó is összejöhet, ha pultos, szakács, fagylaltárus munkát vállal valaki.
Januárban emelték a nyugdíjakat, de az inflációs adatok alapján nagyobb nyugdíjkorrekcióra lenne szükség, hogy az ellátás megtarthassa az értékét.
Nem mindegy, hogyan vállal nyári munkát a zsebpénzért: egyes foglalkoztatási formákkal akár teljesen adómentesen dolgozhat.
Csütörtöktől drágul a tankolás – a benzin ára 3 forinttal, a gázolajé pedig 7 forinttal emelkedik a benzinkutakon, ami bár nem tűnik soknak, heti szinten is több ezrest jelenthet a családi költségvetésben az üzemanyagár változás.
2025-ben csak 2,3 százalékkal bővülhet a világgazdaság a Világbank friss előrejelzése szerint, ezzel jóval elmaradva az év elején remélt ütemtől.
2012. február 28., 06:36
Pesty László is munkát kapott a köztévétől – Dokfilmeket adnak majd szerdán
2012. február 28., 05:25
Az LMP szerint Magyarországon lobbi érdekek hatására születnek törvények. Schiffer András hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: azok a sajtóhírek, amelyek szerint a Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége (DBMSZ) elnökének számítógépéről küldték el Brüsszelbe a “trafiktörvény” egyik verzióját, azt bizonyítják, hogy ez a jogszabály lobbi csoportok hatására születik.
2012. február 27., 18:47
Obama elnök legutóbbi költségvetési javaslatában több mint 4 milliárd dollárt vonna el a fosszilis tüzelőanyagokra adott támogatásokból, mondván „a fosszilis tüzelőanyagokra adott, eredmény nélküli hozzájárulások akadályozzák a tiszta energiaforrások fejlesztését, és aláaknázzák az éghajlatváltozás fenyegetéseivel szembeni küzdelmet.” Nos, úgy néz ki az amerikaiak nagy része osztja a véleményét. ()
2012. február 27., 08:23
Árfolyam-előrejelzés a Forex Szignáltól.
2012. február 27., 05:45
Tavaly 50 gyógyszer-kiskereskedelemmel foglalkozó társaság ellen indult felszámolás, ami a teljes piac 2 százalékát jelenti. Idén a dupláját is elérheti ez a szám, ha a trend folytatódik.
2012. február 26., 20:41
Noha a menetrendváltásra egész Európában hagyományosan decemberben kerül sor, a magyar vasúton idén áprilisban is komoly változások jöhetnek - értesült az Ecoline.
2012. február 26., 12:31
Noha az árfolyamgát feltételeként szabott, és talán módosításra kerülő 30 millió forintos ingatlanérték-korláttal a törvényhozó a legtehetősebbeket kívánta kizárni az árfolyamrögzítési lehetőségből, az MTI által megkérdezett ingatlanpiaci szakértő szerint Budapesten az ilyen értékű ingatlanok nem sorolhatók a felső kategóriába.
2012. február 26., 09:43
Megszüntetné a tömegközlekedés hatósági árazását egy a pénteken benyújtott személyszállítási törvény tervezete.
2012. február 26., 06:21
A nyerő számok: 7, 18, 59, 60, 65
2012. február 24., 21:26
Ha csődbe nem is jut a BKV, átmenetileg fizetésképtelenné válhat – állítja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezetője. Vitézy Dávid arról is beszél, hogy nem tartható az a korábbi gyakorlat, amely túlzó béren kívüli juttatásokkal biztosította a cégen belüli békét. KRUG EMÍLIA interjúja.
2012. február 24., 20:52
Januárban minden idők csúcsát megdöntve 49,9 milliárd forintra ugrott a költségvetési intézmények lejárt adóssága, miután az államigazgatás "nyakába szakadtak" a megyei önkormányzatok, illetve azok számlatartozásai.
2012. február 24., 19:51
Tarlós István főpolgármester a BKV megmentésére tett javaslatai között kezdeményezte a kormánynál, hogy a parkolási díjakat vegyék el a kerületektől, és a pénzt a BKV-ra költsék. A kerületi polgármestereknél süket fülekre talált a kezdeményezés, a kormány még vizsgálja Tarlós javaslatait.
2012. február 24., 18:21
Megadóztatnák a külföldi jövedelmeket - Új jelentést kapott a szolidaritási adó, állítólag most a külföldön dolgozó, magyarországi állandó lakcímmel rendelkezők fizetnének. Ráadásul duplán. Magyarországon jelenleg már létezik egy hasonló adótípus, amelyet a magasabb jövedelmű háztartások fizetnek, kompenzálva az egykulcsos adó miatt kialakult, egyre növekvő társadalmi rés növekedését.
2012. február 24., 17:21
Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke és Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke egyelőre bízik abban, hogy rövid időn belül sikeresen zárulnak a bértárgyalások. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke viszont úgy véli: a béremelésre szánt forrás nem elég ahhoz, hogy megállítsák az orvosok elvándorlását.
2012. február 24., 16:35
A héten a Fidesz-kormány – megijedve a Kohéziós Alap lehetséges zárolásától – arra utasította a minisztereket, hogy százmilliárd forintos nagyságrendű zárolásokat hajtsanak végre már idén, és több százmilliárdos megtakarítást tervezzenek jövőre. Tovább csökken a gyógyszerkassza és a csőd szélén álló BKV állami támogatása. Ez azt jelenti, hogy az idei költségvetés sem élt tovább, mint a tavalyi, amely szintén már februárban megbukott és módosításra szorult.
2012. február 24., 15:27
A Kormány január 26-án határozatot fogadott el arról, hogy a már korábban meghozott és január 1-jén hatályba lépett intézkedések mellett további ösztönzőkkel is elő kívánja segíteni a bérek nettó értékének megőrzését szolgáló munkáltatói béremeléseket. Eszerint pályázat keretében támogatás nyújtható majd azoknak a foglalkoztatóknak, akik számára a béremelések „saját erős” 5%-ának az előteremtése is nagy nehézségekbe ütközik, illetve további támogatás nélkül esetleg csak a létszám csökkentésével tudnák a béremelés forrását előteremteni. A változtatás célja, hogy új lehetőséget nyissunk pályázati formában, így több munkahely megőrzéséhez és több munkavállaló kompenzálásához tudjunk hozzájárulni - közölte az NGM.
2012. február 24., 14:53
Gyógyszeráremelés és patikabezárások sora jöhet - A Demokratikus Koalíció (DK) szerint azzal, hogy a kormány a gyógyszertámogatások további csökkentésére készül, a betegek áremelkedésre számíthatnak, a csökkenő forgalom pedig patikabezárásokhoz vezethet.
2012. február 24., 13:02
Matolcsyék szerint újra téved az Európai Bizottság