Budapesten a 30 milliós lakás csak a középkategóriába tartozik

Noha az árfolyamgát feltételeként szabott, és talán módosításra kerülő 30 millió forintos ingatlanérték-korláttal a törvényhozó a legtehetősebbeket kívánta kizárni az árfolyamrögzítési lehetőségből, az MTI által megkérdezett ingatlanpiaci szakértő szerint Budapesten az ilyen értékű ingatlanok nem sorolhatók a felső kategóriába.

2012. február 26., 12:31

Déry Attila, az ingatlanforgalmazó Otthon Centrum vezető elemzője az MTI kérdésére elmondta, hogy a devizahitelezés felfutásakor 2006-2007-ben az ingatlanpiac is felpörgött, emelkedtek az árak.

A fővárosban például 2007-ben egy 30 milliós ingatlan nem számított felső kategóriásnak, azt meg végképp nem lehet állítani, hogy ezekbe a lakásokba a legtehetősebbek költöztek volna. Az OC statisztikái szerint a fővárosi átlagár 2007-ben a használt, tégla lakásoknál 300 ezer forint volt négyzetméterenként, az új építésűeké pedig elérte a 350 ezer forintot. Példaként említette, hogy egy angyalföldi 67 négyzetméteres, újépítésű, 2,5 szobás lakás ára garázzsal elérte, sőt kissé meghaladta a 30 millió forintot.