Szexuális erőszakért és gyermekpornográfiáért 17 évet kapott – de enyhítésért fellebbezett

Folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak, kiskorú veszélyeztetése, valamint gyermekpornográfia bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság azt a férfit és nőt, aki szexuálisan bántalmazta a rá bízott gyerekeket.

2022. november 22., 18:43

Szerző:

A Miskolci Törvényszék keddi közleménye szerint az elsőrendű vádlottat 17 év, a másodrendű vádlottat 14 év szabadságvesztésre, valamint 10-10 év közügyektől eltiltásra ítélte, és mindkettőjüket véglegesen eltiltotta a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végző, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban álló foglalkozás gyakorlásától és egyéb tevékenységtől.

A közlés szerint az élettársak közösen nevelték a nő korábbi kapcsolatából született kislányt, valamint közös lánygyermeküket. A férfi mindkét gyermekkel végzett szexuális cselekményt, amiről az édesanya tudomással bírt, továbbá a lányokat bevonták közös, illetve másokkal folytatott szexuális életükbe is. A vádlottak rendszeresen pornófilmet nézettek a gyermekekkel, illetőleg róluk pornográf képeket készítettek. A cselekményeknek az vetett véget, hogy a kislányokat kiemelték a családból.

A törvényszék enyhítő körülményként értékelte a vádlottak részbeni beismerő vallomását, a másodrendű vádlott esetében a bűnsegédi minősültséget, míg súlyosító körülményként vette figyelembe a többszörös bűnhalmazatot, a saját hozzátartozó sérelmére történő elkövetést, illetőleg azt, hogy erkölcsileg mélyen elítélendő cselekményt valósítottak meg.

Az ítéletet az ügyész, valamint a másodrendű vádlott és védője tudomásul vették, így az rá nézve jogerős, míg az elsőrendű vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

(Fotó: Merész Márton)

Az elmúlt években megugrott a bankkártyás és átutalási forgalomhoz kötődő visszaélésekből eredő károk értéke Magyarországon: a jegybank adatai szerint csak 2023 negyedik negyedévében 8,1 milliárd forintot tüntettek el a csalók az ügyfelek számláiról, a kimutatott esetek száma pedig megközelítette a 48 ezret.